6 °C Budapest

Fontos változás jön a nyugdíjaknál: 2,6 millió magyart érint

2015. december 30. 05:18

Számos változásra számíthat a magyar lakosság 2016-ban. Rengeteg családot érint például a minimálbér, illetve a nyugdíjak összegének emelése, de sokan örülnek majd a CSOK 2.0-nak, illetve az új lakások áfájának csökkentésének is. A Pénzcentrum egy csokorba szedte a legfontosabb változásokat.

Emelkedik a minimálbér

111 ezer forint lesz jövőre a bruttó minimálbér, és 129 ezer forintra emelkedik a garantált bérminimum.

1,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak

A vonatkozó kormányrendelet szerint az általános emelés több mint húsz járandóságot - és hozzávetőlegesen 2,6 millió embert - érint; 1,6 százalékkal növekszik többek között az:

  • öregségi nyugdíj
  • özvegyi nyugdíj
  • szülői nyugdíj
  • árvaellátás
  • baleseti hozzátartozói nyugellátás
  • szolgálati járandóság
  • korhatár előtti ellátás
  • rokkantsági ellátás (A rokkantsági járadék jövő januártól érvényes havi összegét 34 475 forintban állapították meg.)
  • rehabilitációs ellátás
  • fogyatékossági támogatás
  • vakok személyi járadéka
  • polgármesterek közszolgálati járadéka
  • nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék
  • politikai rehabilitációs nyugdíj
  • 56-osok nemzeti helytállásáért adott pótlék

A januárra járó ellátásokat a jogosultak számára már emelt összegben kell folyósítani - olvasható a kormányrendeletben. A jogszabály szerint, ha egy embernek egyidejűleg több, emelendő ellátást folyósítanak, az ellátásokat külön-külön kell emelni, de bizonyos összeghatárokat is rögzítenek.

10+10 millióval érkezik a CSOK 2.0

Január elsejével jelentősen átalakul/kibővül a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, azaz a CSOK. A következőkre lehet számítani:

  • Az eddig ismert CSOK-ot alakítják át úgy, hogy a három gyermeket (akár előre, akár örökbefogadással) vállalók, vagy ennyivel már rendelkezők 10 millió forintot kaphassanak újépítésű lakásra.
  • A két gyermeket vállalók esetében ez 2,6 millió forint lesz.
  • A 10 milliós összeg mellé vehető igénybe az új állami kamattámogatott (akár 10 milliós) lakáshitel max. 3%-os kamattal.
  • Büntetett előélet, mindkét házastárs esetében 40 év feletti életkor kizáró körülmény.
  • Akiknek már van lakásuk, azok is igénybe vehetik az új CSOK-ot bizonyos feltételekkel.

További részleteket a korábbi cikkeinkben, a Portfolio tegnapi elemzésében, vagy a Magyar Közlöny december 29-i számában találsz

Januártól 27-ről 5 százalékra csökken az új lakások áfája

januártól 27 százalék helyett már csak 5 százalék áfa terheli a vállalkozók és a magánépítők által fejlesztett új lakásokat a következő négy évben. A módosított áfa törvény szerint a jövő év január elseje után leszámlázott új lakás vételárában szerepelhet 5 százalékos áfa a 27 helyett. Megkötés, hogy a többlakásos épületekben lévő lakás összes hasznos alapterülete nem lehet több 150 négyzetméternél, míg családi házaknál 300 négyzetméter a felső limit.

A lakásáfa csökkentésének hatásairól ITT és ITT TALÁLSZ érdekes cikkeket!

17 százalékkal csökkenhet a sertéshús ára

A jelenlegi 27 százalékról 5-re csökken január elsejétől a sertéshús áfája is. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint ez akár 17 százalékos árcsökkenést is eredményezhet. Mivel csak a frissen hűtött vagy fagyasztott házi sertéshús forgalmi adója csökken, így például a comb, a lapocka, a tarja, a karaj, az oldalas és a dagadó lehet majd olcsóbb. Ugyanakkor a vágási melléktermékre és a belsőségre már nem terjed ki az 5 százalékos áfakulcs, így a sertésmáj, a sertészsiradék és a zsírszalonna áfája továbbra is 27 százalék marad. A feldolgozott húsféleségek, a kolbász, a szalámi, a virsli vagy a sonka áfája sem csökken.

Jön a szuperigazolvány

Január elsejével megjelennek az első elektronikus, többfunkciós személyazonosító igazolványok, amelyeket az elektronikus személyazonosításon túl elektronikus aláírásra is lehet használni. Az igazolvány a TAJ-kártya és az adóazonosító igazolvány funkcióit is ellátja majd, az abba épített, magas biztonságú tárolóelemnek köszönhetően 2016-tól egy biztonságosabb és korszerűbb okmánnyal lehet ügyeket intézni.

A januártól kibocsátott igazolvány amellett, hogy vizuálisan tartalmazza a jelenlegi személyazonosító igazolvány adattartalmát, olyan beépített, magas biztonságú chippel is rendelkezik, amely tárolja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyszerre természetesen csak egy funkciót lehet majd használni, megakadályozva ezzel, hogy több adat is hozzáférhető legyen az arra nem jogosultak számára. A kártyán elektronikusan tárolt adatokhoz való teljes hozzáférésre nincs lehetőség. Az új személyazonosító igazolvány használatára történő átállás fokozatos lesz, január 1-jét követően, ha az állampolgár személyazonosító igazolványt igényel, akkor számára már az újfajta okmányt állítja ki a hivatal.

Változik a jogosítvány megszerzésének feltétele

Januártól szigorúbb orvosi alkalmassági vizsgán kell megfelelnie annak, aki jogosítványt szeretne kapni, vagy meg akarja hosszabbítani a már meglévő engedélyét. A 2016-tól megváltozó szabályok szerint az egészségügyi alkalmassági vizsgálat - a látás-, színtévesztés-vizsgálat, vérnyomásmérés - kiegészül az alvás közbeni légzészavar szűrésével. Az alvászavar diagnosztizálása a háziorvos feladata lesz, ő döntheti el, hogy szükség van-e részletesebb szűrésre. Miután az alvászavarok részletes kivizsgálására kevés helyen van mód, így az érintettek várhatóan hosszú várólistára számíthatnak majd.

Ingyenes lesz több igazgatási eljárás

Módosították az illetéktörvényt, így január elsejétől az erkölcsi bizonyítvány kiállítása és több esetben a személyazonosító okmányok pótlásának eljárása is ingyenes lesz. A kormány szerint így a következő évben mintegy 10 milliárd forintnyi ügyintézési díjat spórolnak majd meg az emberek és a vállalkozások összesen.

Megszűnik a személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke, valamint annak az eljárásnak a díja is, amely a családi állapot megváltozása miatti névváltozás okán indul, az ellopott okmányokat is ingyenesen állítják ki újra, ahogy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát is. Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, de térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása vagy az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás.

Első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki.

A változtatás emellett csökkenti az örökléssel összefüggő tulajdonjog és haszonélvezeti jog költségeit is. Az adóhatósági igazolásokat is ingyenesen adják majd ki. A vállalkozásoknak a számviteli beszámolók közzétételéért nem kell a jövőben igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük.

Módosulnak a horgászati szabályok

Számos változásra kell felkészülnie jövőre a magyarországi mintegy 350-400 ezer sporthorgásznak. Ilyen például, hogy január elsejétől forgalomba kerül az egységes állami horgászati okmány, amely az eddigi magyar-, angol- és német nyelvű állami horgászjegyeket, az érvényesítő bélyegeket, az állami és számos helyen a speciális vízterületi fogási naplókat váltja ki. Az eddigi öt-hat okmány, nyomtatvány eggyé válik, felgyorsítva az ügyintézést is - hangsúlyozta Szűcs Lajos. Az egyesített állami horgászjegyet és fogási naplót már kizárólag a Mohosz adhatja ki. Sőt, 2016. folyamán a szövetség szeretne áttérni a kártyaalapú horgászengedélyek kiadására, amelyet megvásárolni, illetve a fogási eredménynaplót kitölteni is mobiltelefonos alkalmazás segítségével lehet majd.

Tilos lesz a kutyákat láncon tartani

Januártól tilos láncra verve kutyát tartani. Már a 2012-es állatvédelmi törvényt módosító kormányrendelettel is jelentősen szigorodtak a kutya- és egyéb állattartás szabályai, a 2016-tól életbe lépő rendelkezések szerint viszont egyáltalán nem lehet tartósan kiláncolni egy kutyát.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm