7 °C Budapest

Folyamatosan csökken a szakgimnazisták száma: hol tanulnak a fiatalok?

2019. július 19. 08:30

Visszaesett a szakgimnáziumba járók számában a 2018/2019-es tanévben - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Míg 2017/2018-ban 162,2 ezren tanultak ezekben az intézményekben, egy évvel később már csak 152,8 ezren, vagyis mintegy 9400-al kevesebben - olvasható a Népszava oldalán.


Demográfiai okai is vannak, hogy a középfokú nappali oktatásban résztvevők száma az elmúlt 9 évben folyamatosan csökkent, ám az elmúlt három statisztikai évben a fogyatkozó tanulólétszám ellenére is javítottak a gimnáziumok: 2016/2017-ben 181,7 ezren, 2017/2018-ban 184,5 ezren, 2018/2019-ben pedig már 187,6 ezren vettek részt gimnáziumi oktatásban - a szakképzés "kárára".

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm