13 °C Budapest

Fellélegezhetnek a londoni magyarok: úgy néz ki, megússzák a Brexitet

2018. szeptember 10. 20:00

80-85 százalékban sikerült megegyezni az Európai Uniónak és az Egyesült Királyságnak a Brexit utáni kapcsolatról - jelentette be hétfőn Michel Barnier, az EU főtárgyalója Szlovéniában a Bled Strategic Forum konferencián. A politikus a szigetországban élő magyarok számára is jó hírekkel érkezett, hiszen megtarthatják eddigi jogaikat. 

Fontos időket élünk ma Európában, amikor fontos döntéseket kell meghoznunk - mondta a Bled Strategic Forum rendezvényen nyitóbeszédében Borut Pahior szlovén elnök. A politikus szerint látszanak negatív folyamatok is, erre utal például a Brexit. Éppen ezért Pahor szerint most kellene összefogni azoknak, akik még hisznek a közös Európában és közösen lépni. A politikus úgy látja, hogy a kontinens jelenleg kicsit "befagyott" állapotban van, de hamarosan fontos kérdésekről kell megegyezni a tagállamoknak.

Jelenleg arról tudok beszámolni, hogy 80-85 százalékban készen van a megállapodás az Egyesült Királysággal - mondta a konferencia nyitó panelbeszélgetésében Michel Barnier. Az Unió főtárgyalója hozzátette: ahhoz, hogy jövő tavaszig minden fél ratifikálni tudja a megállapodást, hat-nyolc héten belül kellene a fennmaradó kérdésekben egyezségre jutni.

Én látok erre esélyt

- szögezte le Barnier. A politikus példaként kiemelte, hogy már sikerült megegyezni a szigetországban dolgozó európaiak és az Európában élő britek jogállásáról. Ezek az emberek megkapják az eddigi jogokat, ahogy a családjuk is, illetve az egyezség értelmében a szociális támogatásuk sem lesz kevesebb. Szintén sikerült megegyezni arról, hogy az Egyesült Királyság a jelenleg zajló uniós költségvetési ciklus végéig, 2020-ig befizeti az előzetesen megállapított hozzájárulást a közös európai kasszába, és azt követően is hozzájárul majd a terhekhez.

A még tárgyalás előtt álló kérdésekkel kapcsolatban Barnier példaként említette a mezőgazdaságot, az európai termékek jogait. Ez több tízezer terméket érint, melyeket az EU meg akar védeni, ide tartoznak például az európai tájak borai. Ennél is bonyolultabb kérdés az Ír-sziget majdani státusza, hiszen Írország az Unió része marad, Észak-Írország viszont az Egyesült Királyság részeként kilép majd.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

"A Brexittel a britek nem csak az Európai Unióból lépnek ki, hanem mintegy 750 nemzetközi egyezményből is" - szögezte le Barnier. Példaként említette, hogy jövő március után ha például a British Airways valamelyik uniós fővárosban le akar szállni, akkor előtte külön megállapodásra lesz szükség. Vagyis az átfogó Brexit-megállapodáson kívül egy sor fontos tárgyalás vár még a briot politikusokra.

"Mi hivatalosan a brit kormánnyal tárgyalunk, arról tudunk tárgyalni, amiről ők szeretnének. A kilépés mellett döntöttek népszavazáson, erről kezdtünk tárgyalni. Van lehetőség arra, hogy egy ország az európai közös piac része maradjon vagy vámunióra lépjen az EU-val, mint Norvégia vagy Törökország, de ez kötelezettségekkel is jár" - mondta a főtárgyaló arra a kérdésre, hogy van-e realitása egy második brit népszavazásnak és esetleges visszakozásnak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm