6 °C Budapest

Felfordulás lehet a cafetériában jövőre

Pénzcentrum
2011. december 20. 08:33

Káosz várható a jövő év elején a cafeteriában - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint az első Erzsébet kártyák csak februárban kerülhetnek a munkavállalókhoz, a Szép kártya használatát pedig az egyelőre rendezetlen jogszabályi háttér nehezíti.

A kormány egy olyan rendszert alakított ki, amelyben világosan elkülönül a juttatások közül a szociális célokat szolgáló és a tisztán piaci alapon működő elem. Előbbi kategóriába tartozik az újonnan bevezetendő Erzsébet utalvány, utóbbira pedig a Szép kártya a legjobb példa − mondta Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője.

Bár az Erzsébet utalvány kibocsátásával kapcsolatban gőzerővel folyik a munka - több lánccal is tető alá került már a megállapodás - az első utalványt valójában csak februárban lehet majd kiosztani, azok legyártása ugyanis ekkorra indulhat be.

Nem jár sokkal jobban a Szép kártyás munkavállaló sem. Jóllehet januártól a szálláshelyek mellett éttermek is elfogadhatják a kártyát, az ezt szabályozó rendelet azonban még nem jelent meg − a kormány a hét elejére ígérte. Ez azt jelenti, hogy eddig egyetlen étteremmel sincs megkötött szerződés.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem