14 °C Budapest

Feleslegesnek érzed a munkádat? Hát akkor ők mit szóljanak?

2019. december 30. 14:35

Az év során számtalan olyan foglalkozással találkoztunk, melyeknek létezéséről addig fogalmunk sem volt, ugyanakkor tűntek is el szakmák, szinte fénysebességgel. De van pár egészen meghökkentő foglalkozás, amely dacolva az idő szavával, stabilan áll koroktól függetlenül.

A digitális forradalom árnyékában rengeteg olyan szakma van, melyeknek perceik, esetleg óráik vannak csak hátra, köszönhetően a technika fejlődésének: az önvezető autók korában kinek lesz szüksége taxisofőrre, buszvezetőre? Tanúi voltunk már az internet berobbanásával a print kiadványok számának radikális csökkenésének, éppen ezért ma már csak elvétve találkozunk újságárussal, a régi bódékból szuvenírt vagy kürtőskalácsot vehetünk ma már.

Mivel ma már automatákból és applikáción keresztül is vehetünk vonat- és busz-, vagy éppen színházjegyeket, így hamarosan jegyeladókra sem lesz szükségünk.

Viszont számtalan új foglalkozás is születik a régiek romjain, olyanok, melyek hallatán csak a fejünket fogjuk. A Portfolio Big Office konferenciáján hallhattunk például a boldogságmenedzserekről, akiket egyre több tengeren túli nagyvállalat alkalmaz. Hogy az ő feladatuk egészen pontosan mi, nem egyértelmű még számunkra. Feltehetően a fluktuáció kezelésében van szerepük, hiszen minél boldogabbak egy cég alkalmazottai, annál tovább maradnak. De boldogságtanácsadót is fogadhatunk ma már, ahogy személyes digitális kurátort is.

Minek van?

És ott vannak még azok a munkakörök, amik stabilan állnak, dacolva az idővel, és amelyeken olykor tényleg csak nevetni lehet. Ilyen például az olimpiák és a különböző úszóversenyek kötelező eleme, az életmentő. Ő mégis minek van ott? Ha csak nem miatta:


Bizonyos elegáns szállodákban ma még mindig van liftkezelő, ami előtt szintén értetlenül állunk. Igen, ő az aki udvariasan köszön, amikor belépük a liftbe, majd megkérdezi, hányadik emeletre óhajtunk menni, és megnyomja a gombot. Ehelyett mennyi értelmes dolgot csinálhatna...

Szintén nehezen tudjuk értelmezni a bankok nyomógombos ügyletválasztó gépe mellett álló hölgyet: ő vajon miért áll ott? Miért feltételezik rólam, hogy nem tudom kiválasztani, miért jöttem?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Persze nem hagyhatjuk ki a listából a különféle ügynököket sem, akik dacolva a naptárral, még mindig képesek telefonom, neadj’isten személyesen is felkeresni az embert, hogy különféle haszontalan termékeket sózzanak rá, úgy mint különféle gyanús biztosítások, üdülőjog, szuper kések, és egyéb nélkülözhetetlen háztartási eszközöket. Edényeket!

Állatpszichológus. Távol álljon tőlünk, hogy azt állítsuk, az állatoknak nincs lelkük, amivel foglalkozni kellene, de egy többezer forintos órabérben dolgozó állatpszichológus azért túlzás. Főleg egy olyan világban, amelyben többmillió valóban rászoruló embertársunk nem kap pszichológiai támogatást, mert esélye sincs hozzáférni ehhez a szolgáltatáshoz.

Szórólaposztogató/szendvicsember. Mindkettő annyira elavult, hogy az már fáj. Ki látott már valaha valakit, aki akár csak egy pillantást is vetett volna arra a darab papírra, amit a kezébe nyomtak, vagy ki az, aki nem a szendvicsember arcát nézi a hasán lévő felirat helyett? 

Vőfély. Az egyik legidegesítőbb eleme az esküvőknek, aki nem tud nem kínos lenni. Vagy azért, mert egyáltalán nem rátermett a feladatra, vagy azét mert túlságosan is az. Köztes állapot nincs.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem