15 °C Budapest

Felemlték hangjukat a közszolgák: Diplomás minimálbért és béremelést!

MTI
2017. október 8. 11:01

A közszolgálati dolgozók bérének emelését, a diplomás bérminimum bevezetését és a közszférában is családbarát munkahelyek kialakítását szorgalmazza a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a tisztes munka napja alkalmából rendezett sajtótájékoztatón kiemelte, azt szeretnék, ha Magyarországon a legfontosabb értékek között lenne a tisztes munka, a tisztességes fizetés és a munkavállalók megbecsülése, mert a dolgozók nélkül nincs GDP-növekedés, nincs fejlődés és nincs gazdagodás. Elmondta, a héten adták át az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Családbarát munkahely díjait. Ehhez kapcsolódva az MKKSZ a jövő héten felkéri Novák Katalint, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkárát, hogy segítse a családbarát szempontok kialakítását a közszolgálati munkahelyeken is.

A szakszervezetnek is célja, hogy minden kormányhivatal családbarát munkahely legyen

- jelentette ki, megjegyezve, hogy a Békés megyei kormányhivatal földhivatali osztályán több mint 30 évig működött a rugalmas munkavégzés, azonban augusztusban ezt egyik pillanatról a másikra eltörölték. Szólt arról is, hogy béremelést kérnek azon közszolgálati alkalmazottaknak, akik a bérintézkedésekből kimaradtak, és az életpályatörvények hatálya alá sem tartoznak. Nekik január 1-jéig visszamenőleg bérkiegészítést, valamint három év alatt 50 százalékos béremelést követelnek.

Emellett javasolják a minimálbér és garantált bérminimum tervezettnél magasabb emelését és a diplomás bérminimum bevezetését. A minimálbért jövőre 145 ezer forintban, a bérminimumot 188 500 forintban, a diplomás minimálbért pedig 245 ezer forintban határoznák meg.

Hozzátette, a bérek tekintetében Magyarország a Visegrádi négyek között sereghajtó, európai szinten pedig utolsó előtti.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem