13 °C Budapest

Feleannyi a hátrányos helyzetű gyermek, mint hat éve

MTI
2016. szeptember 11. 11:31

Hat év alatt megfeleződött az óvodákban, általános iskolákban és középiskolákban a hátrányos helyzetű gyermekek száma - közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára.

Míg a 2010/2011-es tanévben 476 ezer ilyen fiatal volt (a teljes létszám 28,5 százaléka) hátrányos helyzetű, addig a 2015/2016. tanévben csak 212 ezer (az összlétszám 14 százaléka). Ez a siker elsősorban a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásnak köszönhető: a szülők közül többen kapnak munkát, a bérek sok helyen emelkedtek és a gyermeket nevelők jóval kevesebb adót fizetnek - állapította meg az államtitkár, aki szerint ezek a hatások együttesen segítettek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek száma is csökkenjen, és több fiatalnak legyen reménytelibb jövőképe.

Kitért arra is, hogy már a GDP több mint 4 százalékát fordítják családtámogatásokra, ez a 2,4 százalékos OECD-átlagnál jóval magasabb, ráadásul folyamatosan emelkedik, 2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások.

Rétvári elmondta: 2017-ben összesen 1743 milliárd forint jut a családokra, ami 243 milliárddal több, mint az idei. A családi adókedvezmény keretösszege 277 milliárd forintra emelkedik, ez 8 százalékkal több, mint az idén. 

Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelmű csaknem 110 ezer család teljes egészében megőrizheti a bruttó jövedelmét.

Az államtitkár megemlítette továbbá, hogy jövőre 30 ezer forintra emelkedik a jelenlegi 25 ezerről a kétgyermekesek adókedvezménye, ami 390 ezer családot érint. Továbbá 5 százalékra csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, ami családonként 35-40 ezer forint megtakarítást jelenthet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jövőre is folytatják a munkahelyvédelmi akciót, amelynek lényege, hogy a sérülékenyebb társadalmi csoportokba tartozóknak munkát adó cégek számára járulékkedvezményt adnak, így a társadalom legelesettebbjei, köztük a hátrányos helyzetű gyerekek is előrébb léphetnek a költségvetésnek köszönhetően. Az elmúlt két, két és fél évben, így a valamennyi szegénységi kockázatnak kitett emberek száma 465 ezerről 293 ezerre, azaz a harmadával csökkent a KSH mérése szerint - jegyezte meg Rétvári.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm