16 °C Budapest

Ezt tudnod kell, mielőtt szabadságot veszel ki idén

Pénzcentrum
2014. július 29. 10:02

Év elején fontos jogszabály változott: megszűnt annak a lehetősége, hogy szabadságunk harmadát átvigyük a következő évre. A nyár közepén érdemes tehát okosan gazdálkodnunk.

A Munka törvénykönyvének (Mt.) januári módosítása szerint megszűnt az a lehetőség, hogy az alapszabadság és az életkor után járó pótszabadság összegének harmada a felek közti megállapodással átvihető a következő évre. Idén erre már csupán az életkor szerinti pótszabadság (kortól függően 1-10 nap) esetében van lehetőség, igaz, ott teljes mértékben.

Főként a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával, aminek pótlása az év végén okozhat majd kisebb-nagyobb fennakadásokat - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a a munkaerő-kölcsönzésel foglalkozó Trenkwalder. Amennyiben azonban a munkaadó elmulasztja a szabadság tárgyévi kiadását, az részéről akkor is automatikus jogszabálysértést jelent, ha a munkavállaló sem akart szabadságra menni.


Az életkor után járó pótszabadság átviteléről ráadásul ezentúl naptári évente mindig meg kell állapodnia a feleknek. A köznyelvben ugyan a munkavállaló 'vesz ki' szabadságot, ám a valóságban a munkáltató adja azt ki, a kiadás elmaradásának esetleges hátrányos következményei tehát egyedül őt terhelik.

Ez a teher korábban rugalmasan kezelhető volt egyedi megállapodással. Ezentúl azonban csak az életkor után járó pótszabadság kezelhető ily módon, ami egy fiatal munkavállaló esetén maximum néhány napot tesz ki. Az idei változás, illetve várható hatásai azonban még sok munkáltatóban nem tudatosultak.

A nyár számos vállalat számára csendesebb időszak, célszerű lehet tehát akár az időarányosnál több szabadnapot is kiadni az amúgy is szabadságolási főszezonnak számító nyári időszakban - javasolják a szakértők.


Nem évül el, de nem fizethető ki

A munkavállalók számára kedvező, hogy a természetben ki nem adott szabadság nem évül el, igaz, pénzben ekkor sem váltható meg - erre csak a munkaviszony megszűnése esetén van lehetőség. Ugyanakkor a munkavállalónak is érdeke, hogy folyamatosan nyomon kövesse, mennyi kiveendő szabadsága maradt az adott évben. Év közben a munkáltató rugalmasabban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez. Kevés munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze 7 munkanappal rendelkezhet szabadon - a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját.

Igazodjunk a munkaszünetekhez

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 2014-es (még előttünk álló) munkaszüneti napok körüli - a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó - munkarend a következő:

2014. október 18., szombat munkanap
2014. október 24., péntek pihenőnap

2014. december 13., szombat munkanap
2014. december 24., szerda pihenőnap

Hány nap van még hátra a nyári szünetből? KATTINTS!


Október 24. és december 24. pihenőnap lesz. A pihenőnapokat szombatonként - október 18-án és december 13-án - kell ledolgozni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm