Ezért nem lett dollármilliomos a legendás magyar színésznő

2016. január 19. 17:30

Törőcsik Mari a Nemzet Színésze akár külföldön is nagy karriert futhatott volna be.  Ha ezt választja, akkor pedig minden bizonnyal mára már milliomos lenne, ennek ellenére nem bánta meg, hogy itthon maradt. Sok mai fiatal azonban már nem is tud mást elképzelni, külföldön szeretnének dolgozni. De valóban ennyivel több pénzt kereshetnek a határainkon túl?

Törőcsik Mari 80 évesen több mint száz filmmel és kétszáz színházi bemutatóval a háta mögött igazi magyar legenda, pedig lehetett volna belőle nemzetközi híresség is.

Acapulcóban például óriási filmfesztivált rendeztek, ahova csak első osztályú filmeket hívtak meg, akkor is kaptam egy legjobb színésznőnek kijáró díjat. Chicagóban a Szerelem című filmért kaptam meg a legjobb alakítás díját. Azon nevettem, amikor összeálltam a többi sztárral fotózásra, hogy ezek itt 20 millió dollárt keresnek egy filmmel, én pedig kaptam húszezer forint prémiumot egy ilyen nemzetközi díjért.

- emlékezett a Blikknek Törőcsik

A színésznő tisztában van azzal, hogy ha külföldön épít karriert, már gazdagabb lenne, de nem bánta meg, hogy nem maradt külföldön. Elmondása szerint ugyanis Magyarországon egy tucatnyi olyan zseniális rendezővel dolgozhatott, akiből másnak jó, ha egy jut az életben.

A mai fiatalok pedig szinte csak külföldre vágynak

A rendszerváltás óta eltelt időszakban még soha nem volt ekkora a kivándorlási kedv a TÁRKI felmérése szerint, mint ez év áprilisában. A legtöbben Ausztriába, Németországba és Nagy-Britanniába mennek. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt években körülbelül 600 ezer magyar ment el jobb megélhetést keresni külföldre, ebből 300 ezren Nagy-Britanniában akarnak boldogulni.

Melyek a legkeresettebb szakmák Európában? Mennyit lehet ezekkel keresni?

Az Európai Bizottság munkaerőpiaci portálja, az EURES listája szerint a legkeresettebb európai szakmák most:

1. Beosztott eladók
2. Ápolók
3. Kamion- és teherautósofőrök
4. Szoftverfejlesztők
5. Kereskedelmi értékesítők
6. Felszolgálók
7. Máshová nem sorolható képesítést nem igénylő ipari foglalkozásúak
8. Szakácsok
9. Gépjárműszerelők és -karbantartók
10. Fémmegmunkálógép-beállítók és -üzemeltetők

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagy-Britanniában például a szakképesítés szintjétől függően

  • egy nővér egy évben 18-19 millió forintnak megfelelő fontot is megkereshet,
  • míg egy kaminonsofőr éves bruttó átlagfizetése majdnem 11 millió forint.
  • egy szakács pedig feladatkörétől függően 9-13 millió forintnyi fontot is megkereshet egy évben.
  • Ha valaki gépjárműszerelőként helyezkedne el, bruttó éves bére akár 12 millió forint is lehet.

- a Reed.co.uk álláspiaci portál adatai szerint.

Kereskedelmi értékesítőként pedig 17 millió forintos bruttó éves fizetésünk lehet az Egyesült Államokban. Ugyanitt például kezdő szakácsként 6,4 millió forintnak megfelelő dollárt lehet hazavinni egy évben. Egy kezdő autószerelő éves fizetése pedig 10 millió forint - derül ki a Salary.com adataiból.

Ehhez képest Magyarországon a KSH adataival számolva ápolóként az átlagfizetés bruttó 2,6 millió forint egy évben. Vendéglátásban az átlagfizetés 1,8 millió forint egy évben, ebbe a kategóriába dolgoznak a szakácsok és a felszolgálók is. Kamionsofőrként pedig 2,8 millió forintos az éves bruttó átlagbér.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm