2019. augusztus 23. péntek Bence
HR Centrum

Ezért van bajban a magyar oktatás: lenne mit tanulni a szlovákoktól, osztrákoktól


Összesítették, hogy GDP-arányosan mennyit fordítanak az egyes OECD-tagállamok az oktatásra. Hát, nem állunk túl fényesen, a lista hátsó felében kullogunk, a régiós tagországok között pedig konkrétan tökutolsó Magyarország ebben a tekintetben. A szervezet összesítése szerint a listát Norvégia vezeti.

Újabb aggasztó jelentés látott napvilágot, ezúttal a magyar oktatási rendszrről: az OECD-országok közül ugyanis Magyarország a lista hátsó traktusában szerepel abban az összegzésben, amely azt vizsgálta, GDP-arányosan mennyit fordítanak az egyes országok oktatásra. Kiderült, hogy az általános- és középfokú oktatásra 2,9, a felsőoktatásra pedig a bruttó nemzeti össztermék 0,9 százalékát fordítottuk 2018-ban. Mögöttunk Luxemburg áll, ők ugyanúgy 2,9 százalékot fordítottak az alapfokú oktatásra, a főiskolákra, egyetemekre pedig 0,5 százalékot. Nálunk rosszabbak még az írek (2,7% és 0,8%), valamit az oroszok (1,9% és 1,1%).

Az OECD-listán az első helyen Norvégia áll, ők a GDP 4,6 százalékát fordították az alap- és középfokú oktatásra, 1,7-et pedig a felsőoktatásra. A második helyen Új-Zéland áll (4,5% illetve 1,8%) a harmadik pedig Nagy-Britannia, amely a teljes GDP 2,2 százalékát fordította felsőoktatásra, míg az általános- és középiskolai oktatásra 4 százalék ment el.

A régióból Ausztria vezet: ott a GDP 3,1 százalékát fordították az alap- és középfokú iskolákra, felsőoktatásra pedig 1,7 százaléknyi GPD-t fordították az osztrákok. Lengyelország (3,2% és 1,4%) a második, utána pedig Szlovákia jön: az északi szomszédban a GDP 1,6 százalékát költötték felsőoktatásra, az alap- és középfokú oktatásra 3,3 százalék ment el. Szlovénia (3,3% és 1%) és Csehország (2,6% és 1,2%) is előz minket a régióban az OECD-országok közül.

Tanárból sincs elég

A hazai helyzeten ráadásul sokat ront, hogy még oktatókból sincsen elég. Korábban Ficza János, a Workania.hu szóvivője a Pénzcentrumnak arról beszélt:

A munkaerőpiac olyan gyorsan változik, hogy nehéz megállapítani, mire lesz igény és miből lesz hiány 5-10 év múlva. E kettősségre jó példa még a tanári terület: óriási hiány van belőlük, így a jövőre nézve talán érdemes ezt a pályát választani, jelenleg viszont annyira alulfizetett, hogy egyáltalán nem kecsegtető a mai pályakezdők illetve diákok számára.

Talán ezért is van rengeteg betöltetlen tanári állás idehaza: korábban megírtuk, hogy hatalmas emberhiánnyal küszködik több iskola is. Júliusban például a Közigálláson, a közszféra állásportálján a tanár szóra 2783, a tanítóra pedig 879 találat jött ki - utóbbi esetében gyakran egy hirdetésben több embert is keresnek. Volt olyan iskola, ahol gyakorlatilag egy komplett tanári kar hiányzott, a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola például összesen 13 álláshirdetést adott fel.

KIHÚZNA A BAJBÓL 300 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 300 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 6 544 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 11,73 %), de nem sokkal marad el ettől az OTP 7 781 forintos törlesztőt (THM 20,73%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és a Provident konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum gyorskölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 2 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2019. 08. 23. 09:00
A csinálás művészete – iránytű vezetőknek

A legtöbb vezetőnek nagyon jó a beszélőkéje. Sőt, többen kommunikációs tréningek tömkelegén...

hellokarrierista
2019. 08. 22. 06:11
6+1 tipp a munkahelyi szorongás csökkentése érdekében

  „Inger és válasz között van némi tér. Ebben a térben található a szabadságunk és a hatalmunk...

perfekt
2019. 08. 21. 09:01
A barlangrajzoktól a számítógépekig II.

Folytassuk kirándulásunkat a számvitel „múltjában”. A számvitel fejlődése szempontjából...

kovacstunde
2019. 08. 21. 09:00
Ha a szülővel alszik a gyerek

  Ismerősöm arról beszélt, hogy jó lenne a 6 éves fia mellé, egy kistestvér, de a felesége...

hrdoktor
2019. 08. 19. 07:18
7 tipp kismamáknak a munkába való visszatéréshez

A babával otthon töltött évek után nagy váltás újra munkába állni, hiszen a napi teendők és...

laskainelli
2019. 08. 12. 10:09
Erre lehet jó, ha eltávolodtatok egymástól

A párkapcsolatban bekövetkező távolodást nem feltétlenül élik meg az emberek pozitív állapotként....

jobangel
2019. 08. 12. 07:20
…és megérkeztek a visszajelzések a HR-esektől! Örülhetünk?

Erre vágyott sok-sok álláskereső, most megérkezett. Jelöltélmény okán küldik szorgalmasan...

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.22-08.28
Országos

Auchan

08.22-08.28
Országos

Lidl

08.22-08.28
Országos

Spar

08.22-08.28
Országos

Tesco

08.22-08.28
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos