12 °C Budapest

Ezért tartunk ott, ahol: az uniós átlag harmadát keresik a magyar melósok

2019. május 8. 16:30

Harmadannyit keresnek a magyar melósok óránként, mint az EU-s átlag. A német statisztikai hivatal összeállításából kiderült, hogy Európában Dániában a legmagasabbak a bruttó órabérek a gyári melósok, illetve a szolgáltatóiparban dolgozók körében: a levonandók levonása előtt a dánok 14500 forintot kapnak átlagosan óránként. Mi inkább a lista végéhez vagyunk közelebb, de azért a románok, bolgárok még rosszabbul keresnek.

Minden járulékot figyelembe véve Magyarországon majdnem harmadannyiba kerül egy órányi munka a gyártósorokon, és a szolgáltatóiparban, mint az EU-s átlag. A német statisztikai hivatal adataiból ugyanis az derült ki, hogy míg az unióban átlag 26,6 euró (kb. 8600 forint) a bruttó órabér, addig hazánkban ez csak 9,9 euró (3200 forint). Ezzel a bérszinttel egyébként Lengyelországgal vagyunk egy szinten, Lettország pedig csak 20 centtel marad el tőlünk.

Litvániában 9,2 euró a bruttó órabér, ezzel ők a harmadik legrosszabbak az EU-ban. A legkevesebbet Bulgáriában keresnek a melósok, 5,3 eurót (1700 forintot), Romániában 6,5 euróba (2100 forint) kerül egy órányi munka.

A listát toronymagasan Dánia vezeti, ahol a bruttó órabér a szegmensekben 44,7 euró (14500 forint), a második helyen Luxemburd áll 40,3 euróval (13 ezer forint), és nagyjából ugyanennyi a bruttó Belgiumban is.

A környező országok közül Ausztria áll a legjobban 34,9 euróval (11300 forint), majd Szlovénia jön (18,3 euró, durván 6000 forint), a cseheknél pedig 12,7 euró (4100 forint) a melósok bruttó órabére. Szlovákiában 11,8 euró (3800 forint), Horvátországban pedig 10,9 euró (3500 forint) a fizetés óránként a levonandók levonása előtt.

Nem lehet letagadni

Hasonló eredményre jutott az Eurostat is: ha megnézzük az EU-s statisztikákat, láthatjuk, hogy óriási különbségek mutatkoznak az egyes országok között. És hogy Nyugat- illetve Kelet-Európa között óriási a szakadék. Az éllovas Dániába például 4,7-szer többe kerül egy munkaóra bérköltsége, mint Magyarországon, de Ausztriában is 3,7-szer nagyobb a munkabérköltsége egy cégnek, mint itthon. Azt is érdemes megjegyezni, hogy 

hazánkban a munkabér költségek 80,2 százaléka megy kifejezetten a bérekre, és 19,8 százaléka fedezi az egyéb költségeket.

Az is sokat mondó adat, hogy a környező országok közül csak Románia olcsóbb nálunk, Horvátországban, Szlovéniában, de még Szlovákiában is többe kerül a cégeknek egy munkaóra kifizetése, mint Magyarországon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Igaz Horvátországban alig 1 euróval magasabb az egy munkaórára jutó bérköltség, de Szlovákiában már 2,4 euróval többel kell számolni. 

10 év, hosszú idő

Az Eurostat jelentéséből kiderül az is, hogy mennyit változott 10 év alatt 1 órányi munka bérköltsége Magyarországon a 10 főnél több embert foglalkoztató cégek tekintetében.

Az áttekintésből látszik, hogy Magyarországon az elmúlt 10 évben folyamatos volt a munkabérköltség emelkedése, na de persze volt is honnan. Ezzel együtt azt fontos elmondani, hogy a nem euró-övezetben lévő országok közül 2017-ről 2018-ra nálunk nőtt a második legnagyobb mértékben (9,8 százalékkal) az átlag munkabérköltség Románia után.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm