8 °C Budapest

Ezért szenvednek most a magyar dolgozók home office-ban: idővel megszokják majd

2020. április 25. 16:00

A koronavírus járvány miatt elrendelt korlátozások rengeteg munkavállalót kényszerítettek arra, hogy azt a munkát, amelyet addig a munkahelyükön irodai környezetben végeztek, most otthonról folytassák. Ez főként azoknak jelenthetett kihívást - mind eszközhiány, mind helyhiány, és rutin tekintetében is - akik sosem, vagy csak ritkán dolgoztak eddig home officeból. Magyarországon a munkavállalóknak mindössze 1,2 százaléka dolgozott a múlt évben rendszeresen otthonról, és akik csak ritkán, azoknak az aránya is pusztán 3,4 százalék.

Azok a dolgozók, akik most otthonról dolgoznak, sok szempontból szerencsések: egyrészt a koronavírus okozta válság ellenére megtarthatták a munkájukat, másrészt nem kell a munkájuk miatt elhagyniuk a lakást, ezzel kitenni magukat és velük együtt élőket a fertőzésveszélynek. Más szempontból viszont egyáltalán nem rózsás a helyzetük, hiszen a legtöbben sosem vagy csak nagy ritkán dolgoztak otthonról, a home office-ról csak hírből hallottak. Se otthoni munkavégzésre alkalmas helyük, eszközeik nincsenek, plusz teherként pedig az is nehezedik a családosokra, hogyan tudnak a munkára koncentrálni gyerekfelvigyázás mellett. Persze az is elég, hogyha fúr a szomszéd.

Erre a helyzetre sem a cégek, sem a dolgozók nem voltak felkészülve. Egy friss felmérésből az derült ki, hogy jelenleg az otthonról dolgozók több mint fele tudja ellátni a munkáját home officeból ugyanúgy, mint az irodából. Ez arra enged következtetni, hogy már korábban is meg lett volna rá a lehetőség, hogy a cégek megteremtsék a távmunka feltételeit, nagyon kevesen éltek a lehetőséggel. Ennek főként a munkavállalóik iránti bizalmatlanság lehetett az oka, azonban ez most visszaütött: mivel nem voltak meg rengeteg cégnél a feltételek, egyik napról a másikra kellett ezeket megteremteni. Ha pedig a dolgozók békeidőben is dolgozhattak volna otthonról, most nem jelentett volna ekkora kihívást az új munkarend.

Az Európai Unió sok országában jelentősen előrébb tartottak ebben, mint Magyarország. Az Eurostat adatai szerint Hollandiában ás Finnországban például a dolgozók 14,1 százaléka rendszeresen dolgozott home officeból, a hollandoknak ráadásul 23 százaléka időnként végzett otthoni távmunkát, ez összesen több, mint a dolgozók egyharmada. Ennyi munkavállalónak már nem volt új a helyzet. Az uniós átlag rendszeres otthoni munkavégzésben 5,4 százalék, időnként pedig 9 százalék tehette meg, hogy otthonról dolgozik. 

Magyarországon ehhez képest siralmas az arány: a munkavállalóknak mindössze 1,2 százaléka dolgozott a múlt évben rendszeresen otthonról, és akik csak ritkán, azoknak az aránya is pusztán 3,4 százalék, tehát összesen a dolgozók 4,6 százalékának volt tapasztalata ebben. Ennél rosszabbul csak hat ország áll rosszabbul összességében nálunk, a legeslegrosszabbul is a románok (1,4%) és a bolgárok (1,1%) állnak az összesítésben.

Még siralmasabbak ezek a statisztikák, ha belegondolunk, hogy ezt az arányt jelentősen felhúzza azoknak az egyéni vállalkozóknak az aránya, akiknek a munkahelyük egyben az otthonuk is. Így az uniós arány 35,7 százalékra nő azok között, akik már dolgoztak home office-ból. Az élen járó országok, mint Svédország (75,3%) vagy Luxemburg (70,5%) egyéni vállalkozói nagyban javítanak országuk home office statisztikáin. Azt is meg lehet figyelni, hogy bár Finnországban (67,9%) és Ausztriában (67,6%) kevesebben vannak, nagyobb az aránya azoknak, akik rendszeresen dolgoznak otthonról és kisebb azoké, akik csak időnként. 

Magyarország ezúttal is hátul kullog: a vállalkozók 5,6 százaléka dolgozik csak rendszeresen otthonról, 7,9 százalék pedig időnként. Ez így összesen 13,5 százalék, még csak annyi sincs mint a hollandoknál az összes alkalmazottat és vállalkozót együtt számolva. A rangsorban mögöttünk végzett Görögország, Ciprus, Észak-Macedóna, Törökország, és a sort ismét Bulgária és Románia zárja.

Férfiak vs. nők

Valószínű senki sem lepődik meg nagyon, ha eláruljuk: ebben a statisztikában is a nők vannak hátrányban. Az EU-s átlagot tekintve mindössze 0,2 százalékpont az eltérés azoknak a dolgozóknak az arányában, akik legalább időnként vagy rendszeresen is dolgoztak otthonról 2019-ben a férfiak javára a nőkkel szemben. Viszont Svédország például 3 százalékpont, Dániában 3,6 százalékpont, Írországban 4,1. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azért nem akarunk igazságtalanok sem lenni, egyes országokban a nők javára billen a mérleg: Törökországban például 6,5 százalékponttal több nő dolgozott home office-ból mint férfi a múlt évben, és Szlovéniában, Máltán és Svájcban is jelentősen több nőnek volt erre lehetősége, mint férfinak.

Magyarországon alig van eltérés a két nem statisztikáiban, de nálunk is a nők vezetnek egy hajszállal: 0,2 százalékponttal.

Mire számíthatunk a jövőben?

Gyakran elhangzik az a jóslat, hogy a világjárvány megváltoztatja a cégek szemlélet a home office-ról és a jövőben több munkavállalónak és rendszeresebben lesz lehetősége a munkáját otthonról végezni. Viszont nem csak arra világíthat rá a globális veszélyhelyzet, hogy a dolgozók képesek otthonról is ellátni a feladataikat, ha szükséges: a hiányosságokat éppúgy feltárja.

Azok a problémák, amelyek most felszínre kerülnek, kifogásként is szolgálhatnak majd a jövőben a home offcie ellen: például a nem megfelelő munkaállomás, az eszközhiány vagy a csökkenő hatékonyság. Ezzel együtt viszont most akár akarták a cégek, akár nem, meg kell teremteni azokat a feltételek, amelyekkel távolról is gördülékeny lehet a munka. Most tanulják meg a munkavállalók a

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm