5 °C Budapest

Ezért kígyóznak a sorok a boltokban: ennyi pénzért ki lesz eladó?

2019. május 8. 13:32

Azért sincs elég eladó a boltban, mert másik faluban, városban is sokkal több fizetést kaphat. A legjobban a Fejér, a legrosszabbul a Nógrád megyei boltok fizetnek a dolgozóknak.. A bolti eladók bérkülönbsége a megyék között 79 ezer forint. Két kivétellel - Borsod és Szabolcs - mindenütt kisebb az eladók fizetése a megyei átlagnál. Győr-Moson-Sopronban 100 ezer forint a boltos eladók bérelmaradása a megyei átlagtól. De hát a boltban emelni nehéz, hiszen a vásárló fizeti meg a bért is.

2019-ben továbbra is hatalmas a boltos bérolló a megyék között, 79 ezer forint. A kétszámjegyű béremelést majdnem minden megye hozta 2019-ben, kivételek a megyés bérrangsor legvégén kullogó Békés és Nógrád megyék boltosai. A legjobban a Fejér megyei boltok fizetik az eladóikat 277 ezer forintos átlaggal (a havi bruttó átlagkereseteket nézve a négy főnél nagyobb boltosok körében), őket a főváros és Pest megye követi. De hát van sor vége is, Somogy, Békés és Nógrád, 200 ezer forint környékén mozogva, úgy, hogy az utolsó helyen álló Nógrádban a 200 ezer forintot sem éri el az eladók átlagfizetése.

A földrajzi térségek közötti bérkülönbségeket számos tényező befolyásolja, így a megye gazdasági ereje, a településszerkezet, az aprófalvak, kistelepülések súlya, a közlekedési viszonyok, vagy az idegenforgalom. Bár a turizmusnál is vannak különbözőségek, hiszen a Balaton északi partján Veszprém megyében sokkal nagyobbak a boltos átlagkeresetek, mint a déli part mentén Somogy megyében.

Az egyes megyékben a fizikai dolgozók bérével összevetve a boltos eladók átlagkeresetét nagyon is jellemző a bérelmaradás, hiszen csak két megyében mozognak a boltok az átlag felett, Borsodban és Szabolcsban, utóbbiban nem is kicsit, 23 ezer forint a boltos eladók bérelőnye. Győr-Moson Sopronban 100 ezer forint a boltos eladók bérhátránya a megyei átlaghoz képest, Komárom-Esztergom megyében 74 ezer forint, Hevesben és Vas megyében 47 ezer forint a lemaradás.

A bolti eladók így akár megyén belül, lakhelyükhöz közel is találnak a boltnál jobban fizető más munkahelyet, ha váltani akarnak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Természetesen számít a nyugati határ közelsége is, hiszen a rangsorban a dunántúli megyék többsége elől áll a rangsorban, míg az alföldi és az északi megyék hátrébb sorolódtak. A fentiek tudatában érthető, hogy a boltokban gyakran cserélődnek az alkalmazottak - tehát nagy a fluktuáció. 2019-ben a bolti eladók körében is emelkedtek a bérek, de a lemaradás ugyanúgy megmaradt. 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm