14 °C Budapest

Ezért égnek ki a magyarok a munkahelyükön

2018. február 12. 14:00

A munkahelyi stressz bizony rengeteg veszélyes bestegségek melegágya. Ezek egyike az úgynevezett kiégés, ami igencsak veszélyezteteti a magyarokat. Egy friss kutatásból többek között kiderül, hogy a dolgozók 13 százaléka egyáltalán nem tud kikapcsolódni munka után, a legnagyobb problémát pedig sokan a munkahelyi kommunikáció hiányában, valamint a frusztráló feladatokban látják.

A munkahelyi kiégés korunk ismert jelensége, ezért kiemelten fontos, hogy a munkáltatók és a munkavállalók egyaránt tisztában legyenek azzal, hogy miként előzhető meg a kialakulása. Reprezentatív kutatásaira hivatkozva a Profession.hu összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat felmérésük kapcsán.

Úgy érezzük, hogy sokat dolgozunk

A kérdőívet kitöltők több mint kétharmada 40 év alatti városlakó, akiknek több mint a fele 8 órás munkakörben dolgozik. 84 százalékuk alkalmazottként és 89 százalékuk minden nap a munkahelyéről dolgozva végzi a munkáját. Figyelemfelkeltő, hogy munkakörtől és beosztástól függetlenül a válaszadók 59 százaléka érzi úgy, hogy 8-10 óránál is többet dolgozik naponta, míg 9 százalék szerint 11 óránál is többet tölt munkával.

A család, a barátok, a sport és a távmunka segítenek a kikapcsolódásban

A megkérdezettek 40 százaléka dolgozik 1-5 éve a munkahelyén és negyedük 1 évnél is rövidebb ideje. Azokra, akik még nagyon újak a munkahelyükön, és akik alkalmi munkából élnek vagy távmunkában dolgoznak, plusz, akik baráti kapcsolatot alakítottak ki a kollégáikkal jellemzőbb, hogy a munkaidő leteltével rögtön ki tudnak kapcsolni. Ez egyébként a válaszadók 29 százalékára igaz. 41 százaléknak kell egy kis idő, amíg másra hangolódik, 16 százaléknak a barátok, a család vagy a sportolás segít abban, hogy el tudja engedni a munkával kapcsolatos gondolatait.

13 százaléknak sehogy sem sikerül megszabadulni a munkahely okozta stressztől, gyakran még este is álmatlanul forgolódik az ágyban, másnap pedig ingerlékenyen kel.

Amennyiben ez az állapot tartósan fennáll valaki életében, az hosszú távon a mentális és fizikai egészség romlásával járhat. Ezért a munkáltatók jól felfogott érdeke, hogy időben reagáljanak arra, ha alkalmazottaik a kiégés tüneteit mutatják.

A többség kedveli a kollégáit

A munkahelyek több mint felében - függetlenül attól, hogy fizikai vagy szellemi munkavégzés folyik - jó hangulat uralkodik. 32 százalék szerint bár nem baráti, de feszültségmentes a kapcsolat a kollégákkal, 10 százalék pedig olyan szerencsés, hogy a munkatársaival baráti viszonyt sikerült kialakítania. Csupán 4 százalék állította azt, hogy nemcsak nem kedveli a kollégáit, de azok kifejezetten idegesítik is. A kollégákkal való rossz kapcsolat erősen kihat a munkahelyi közérzetre: ezeknek az emberek nagyobb arányban produkálják a kiégési tüneteket.

A munkahelyi légkört leginkább a frusztráló feladatok és a kommunikáció hiánya mérgezi meg

A válaszadók számára a legfájóbb pont, hogy a munkahelyen nem kapnak visszajelzést a felettesüktől (24%), illetve, hogy egy-egy feladatot frusztrálónak találnak (20%). 17 százalék gyakran érzi úgy, hogy a kollégái félreértik vagy alulértékelik. 12 százalékot pedig az aggasztja, hogy munkahelyi problémáival nincs kihez fordulnia vagy nincs ideje és lehetősége minőségi munkát végezni. A megkérdezettek 37 százalékának viszont egyáltalán nincs ilyen gondja. A munkahelyi stressznek a legkevésbé azok vannak kitéve, akik távmunkában, szabadúszóként vagy vállalkozóként dolgoznak. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A főnök is lehet jófej

Az átfogó felmérése alapján úgy tűnik, hogy a munkavállalók annak ellenére elégedettek vezetőikkel, hogy nem kapnak tőlük visszajelzést a munkájukról. A beosztottak kétharmada mégis kompetensnek tartja és tiszteli a felettesét. 70 százalék szerint hatékony segítséget nyújt, ha megakad a munkavégzésben és törődik beosztottjaival. A nagy többség úgy érzi, hogy partnerként kezeli felettese (67%) és hatékonyan szervezi meg a hozzá tartozó terület munkáját (61%).
A munkahelyeink és a juttatási csomagok lehetnének jobbak

A munkakörülmények közül leginkább a megfelelő parkolási lehetőségekkel (51%), a jó megközelíthetőséggel (47%) és a környékbeli étkezési lehetőségek számával (40%) legelégedettebbek a válaszadók. Biciklitároló a munkahelyek mindössze 36 százalékánál érhető el. A munkakörnyezeten azonban bőven van még mit javítani, mert a kérdőívet kitöltők csupán negyede dolgozik nem zajos, 30 százalék világos, 22 százalék pedig jól szellőző munkahelyen. A dolgozók számára ingyenesen fogyasztható ásványvíz 35 százalék számára elérhető, míg teát, kávét a munkahelyek 27 százaléka biztosít. A juttatási csomagok terén sem nagyvonalúak a cégek, mivel

a megkérdezettek 42 százaléka állítja, hogy semmilyen béren kívüli juttatást nem kap a munkahelyén.

A legjellemzőbb havi fizetésen kívüli juttatás az éves orvosi vizsgálat finanszírozása és az Erzsébet utalvány (24-24%). 19 százalék tudja a munkáltatója jóvoltából igénybe venni a SZÉP kártya nyújtotta szolgáltatásokat és 15 százalék utazási hozzájárulást kap.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem