14 °C Budapest

Ezekkel a diplomákkal lehet a legjobban keresni: itt a friss lista

2015. május 27. 11:15

A diplomások nagy része szaktudást igénylő munkakörben helyezkedik el a legfrissebb adatok szerint. A keresetekben képzési területenként és a képzési idő tekintetében is óriási különbségek vannak. Érdekes azonban, hogy míg általában nagyobb szaktudással többet keresünk, van olyan szakma, ahol alapképzéses diplomával magasabb bérünk lehet, mintha mesterképzésre jártunk volna.

Megjelent a Diplomás Pályakövetési Rendszer legfrissebb, 2014-es évről készített elemzése. Ebből kiderül, hogy a frissdiplomások 78 százaléka tudott elhelyezkedni az egyetem után, és szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozik. Átlagjövedelmük pedig nettó 147 375 forint. Összehasonlításképp a KSH adatai szerint a magyar átlagkereset 2014-ben 155 717 forint volt.

Ennél jóval magasabb nettó átlagfizetéseket tapasztalhatunk azonban az egyes képzési területeken. Az alapképzésben végzettek például informatikai területen 181 188 forintot visznek haza, műszaki területen 170 ezer forintot lehet átlagosan keresni, míg közigazgatási, rendészeti és katonai feladatok ellátásával alapképzéses diplomával 164 ezer forintot lehet keresni. Ezzel szemben mesterképzéses vagy osztatlan képzéses diplomával már jóval nagyobb jövedelemre tehetünk szert. Informatikai területen 218 ezer forintos keresetünk lehet magasabb szakképzettséggel, műszaki területen majdnem nettó 202 ezer forintot vihetünk haza, és a közigazgatásban majdnem 214 ezer forintos az átlagbér.

De az is érdekes, hogy míg alapszakos végzettséggel jogi területen dolgozók majdnem 145 ezer forintot keresnek, addig az osztatlan, illetve mesterképzésesek átlagbére csak majdnem 142 ezer forint. Ugyanígy a hitéleti területen is kevesebbet lehet keresni magasabb szakképzettséggel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A most megjelent adatokat csak bajosan lehet összevetni a tavalyiakkal, hiszen idén a szakmában való elhelyezkedést is figyelembe véve mutatták be az adatokat. Egészen pontosan azt is figyelembe vették, hogy a vizsgált csoportok végzettjeinek hány százaléka dolgozik diplomát igénylő munkakörben. Így adott esetben 20-30 ezer forint különbség is mutatkozik a nettó fizetésekben a tavaly megjelent adatokhoz képest. Például míg a 2014-re vonatkozó friss adatok szerint egy pedagógus átlagosan nettó alig 100 ezer forintot visz haza, addig a 2013-ban nettó 125 ezer forint volt az átlagkereset ezen a területen.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem