7 °C Budapest

Ezek a legfontosabb változások 2013-ban - itt a lista!

Pénzcentrum
2013. január 2. 15:27

Számos változásra számíthat a magyar lakosság 2013-ban. Tíz százalékkal csökken például a lakossági gáz, a villany és a távhő ára, de január elsejétől teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve is.

Tíz százalékkal csökken a lakossági gáz, a villany és a távhő ára

A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. A kormány Fónagy János államtitkár vezetésével egy négytagú bizottságot is létrehozott a lakossági energiaárak tízszázalékos csökkentésének nyomon követése érdekében. A kormányszóvivő a döntéssel kapcsolatban utalt arra, hogy 2002 és 2010 között több mint kétszáz százalékkal emelkedett a gáz, száz százalékkal pedig a villany ára, a magyar családokra így irreálisan magas teher nehezedik a rezsiköltségek miatt.


Jön a tranzakciós illeték

Éves szinten 10-20 ezer forintot is jelenthet a családoknak a csekkadó, amit a legtöbb bank jelentős mértékben áthárít. Igaz, a folyószámlák között eddig is óriási különbségek voltak, de mostantól még nagyobb figyelmet igényel a legmegfelelőbb megtalálása. Akkor sem érdemes hátradőlni, ha már megtaláltuk a legjobbat, hiszen bármikor változtathatnak a bankok. Az illeték általános kulcsa 2 ezrelék, ami minden elektronikus pénzügyi tranzakciót érint. A készpénzfelvételt ennél nagyobb mértékben 3 ezrelékkel sújtja az állam.
   >> Bankszámlák!

Január elsejétől teljes egészében hatályba lép az új Munka törvénykönyve (Mt.).

Az Mt.-ről szóló törvényt - amely 1992-es elődjét váltja fel - még 2011 decemberében fogadta el a parlament, s a legtöbb rendelkezése már 2012. júliusával hatályba lépett. Ugyanakkor csak 2013. január elsejétől hatályosak a többi között a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra, a szabadságra, illetve annak kiadására, valamint a távolléti díj számítására vonatkozó rendelkezések.

Az új Munka törvénykönyve szerint a munkáltató jogosult a munkavállalót átmenetileg a munkaszerződéstől eltérő munkakörben, munkahelyen vagy más munkáltatónál foglalkoztatni. Ezen foglalkoztatás időtartama évente maximum 44, beosztás szerinti munkanap vagy 352 óra lehet. Az Mt. szerint ezt arányosan kell alkalmazni, ha a munkaviszony évközben kezdődött, határozott időre vagy az általánostól eltérő teljes napi vagy részmunkaidőre jött létre. A munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás várható tartamáról a munkavállalót tájékoztatni kell. Az új kódex szerint a munkavállaló munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás esetén az ellátott munkakörre előírt, de legalább a munkaszerződése szerinti alapbérre jogosult.

Az alapszabadság húsz nap marad, a munkavállalók ezen felül több jogcímen pótszabadságra jogosultak: életkoruk alapján fokozatosan növekvő számú, de legfeljebb tíz nap pótszabadság jár, fennmarad a gyermekek után járó pótszabadság, de új elem, hogy 2013. január elsejétől igénybevételére mindkét szülő jogosult lesz. A munkavállalóknak 16 évesnél fiatalabb gyermekük után jár pótszabadság: egy gyermek után kettő, két gyermek után négy, ennél több után pedig hét munkanap pótszabadság jár. Az apának a gyermeke születését követő második hónap végéig öt munkanap pótszabadság jár. Az életkor szerinti pótszabadságtól kollektív szerződésben csak a munkavállaló javára lehet eltérni az Mt.-től.

A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk. A szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy tartama tizennégy napot összefüggően elérjen. Kollektív szerződés rendelkezhet arról, hogy a szabadság negyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki a munkáltató. Az új Mt. szerint a távolléti díjat az esedékessége időpontjában érvényes alapbér, valamint az utolsó hat naptári hónapra kifizetett teljesítménybér és bérpótlék figyelembevételével kell megállapítani.

Lényeges változás, hogy megszűnik az átlagkereset; ahol a régi Mt. szerinti átlagkereset járt volna, ott helyette távolléti díjat kell fizetni. A távolléti díj kiszámításakor figyelmen kívül kell hagyni azt a munkabért, amelyre a munkavállaló a távollét tartamára munkavégzés hiányában is jogosult. A munkavállalót távolléti díj illeti meg a többi között a szabadság, a kötelező orvosi vizsgálat időtartamára, valamint hozzátartozója halálakor két munkanapra. A betegszabadság tartamára a távolléti díj hetven százaléka jár a Munka törvénykönyve szerint.

Büntethetők a mikrochippel nem rendelkező kutyák gazdái

Akár 40 ezer forintos pénzbírsággal is büntethetik a mikrochippel nem rendelkező, négyhónaposnál idősebb kutyák gazdáit a január elsejétől életbe lépő, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet módosításának értelmében.

Az egyedi azonosítóval még nem rendelkező állatok gazdáinak január elsejéig kellett elvégeztetniük az állatorvosi beavatkozást, amely során egy rizsszem méretű elektronikus szerkezetet (transzpondert) ültetnek a kutya nyakába. Az oltáshoz hasonló, pár perces művelet lehetővé teszi a kutyák azonosítását, megkönnyíti nyilvántartásukat, követhetőbb lesz a magyar eb-állomány, könnyebb lesz az elveszett, ellopott állatok nyomára bukkanni, így csökkenhet a kóbor kutyák száma is.

A chip behelyezésének költségét az Állatvédelmi Törvény 3500 forintban maximalizálta, ez az összeg magában foglalja a transzponder és a beültetés díját, valamint az országos eb-adatbázisba való regisztrációt. Az ár nem tartalmazza azonban az állat előzetes vizsgálatának díját, így a beavatkozás költsége a 3500 forinttól akár 9000 forintig jelentős eltéréseket mutathat. A későbbi adatmódosítások már ingyenesek.

Januártól minden állatorvosnak ellenőriznie kell azt, hogy a hozzá bekerülő kutyák rendelkeznek-e transzponderrel, amennyiben nem, ezt fel kell ajánlania az állat tulajdonosának. Ha ehhez az állat gazdája nem járul hozzá, úgy az állatorvosnak ezt jelentenie kell. Ezután a hivatal felszólítja az állattartót, hogy tegyen eleget kötelezettségének, amennyiben ez nem történik meg, úgy felelősségre vonható, és akár 40 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható.

Járásbíróságok jönnek létre és működésbe lép az e-bíróság

A helyi, városi bíróságok ezentúl járásbíróságok lesznek, a fővárosi kerületi bíróságok viszont megőrzik eddigi elnevezésüket. Nem változott a helyi bíróságok száma, székhelye és illetékességi területe, az elnevezés azonban — a fővárosi kerületi bíróságokat leszámítva — a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a járásbíróság megnevezésből tevődik össze, például a jelenlegi Kecskeméti Városi Bíróság helyett január 1-jétől Kecskeméti Járásbíróság lesz.

A január 1-jétől létrejövő egységes szervezetű közigazgatási és munkaügyi bíróságok a fővárosban, illetve megyénként működnek majd, jobbára a törvényszéki székhelyen. A munkaügyi bíróságokkal való intézményi egyesülés nyomán - a munkaügyi perekhez hasonlóan - a közigazgatási perekben is a törvényszékek járnak majd el másodfokon. Az új bíróságok a jogelőd munkaügyi bíróságokon működnek tovább, a kezelőirodák is változatlanul az ügyfelek rendelkezésére állnak, akinek pedig folyamatban lévő ügye van, az külön értesítést kap az eljáró bíróságtól.

Január 1-jétől működik az elektronikus bírósági kommunikáció és ügyfélkapcsolat, amelyet a törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben választhatnak az ügyfelek. Ezekben az ügyekben az interneten - hivatali időn kívül, személyes megjelenés vagy postai út nélkül - lehet joghatályos beadványokat, például keresetet, különféle kérelmeket a bírósághoz intézni. Kézbesítési vélelem áll be akkor, ha a fél a bírósági iratot az elektronikus kézbesítési tárhelyén való elhelyezést követő öt munkanapon belül nem veszi át. Valamennyi eljárás esetében szabály az, hogy a határidőkbe nem számít be az a nap, amelyen a kézbesítési rendszer legalább négy órán át nem működött.

Már elektronikus úton is kezdeményezhető az építésügyi eljárás

Január 1-jétől az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat már elektronikus úton is kezdeményezhetik a polgárok, az új rendszer a tervek szerint kényelmesebb, gyorsabb lesz, mint a hagyományos, papír alapú ügyintézés. A program lényege, hogy a kérelmeket és a terveket januártól - az ügyfélkapun belépve - az interneten is be lehet nyújtani, az ügyek kezelése pedig elektronikus úton történik. A hatósági ügyintézés során az ügyintézők az úgynevezett ÉTDR-rendszerben (Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer) tárolt elektronikus adatok alapján döntenek. Az új rendszer lehetőséget ad egyebek mellett a határidő-hosszabbítási és a jogorvoslati eljárások kezdeményezésére is.

Állami fenntartásba kerültek a köznevelési intézmények

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

llami fenntartásba kerültek január 1-jével az eddig önkormányzati köznevelési intézmények, amelyek ezzel beolvadtak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központba. Az iskolák feladatainak ellátását szolgáló ingó- és ingatlanvagyon - ideértve a taneszközöket, továbbá az intézményben lévő más eszközöket és felszereléseket is - szintén a központ ingyenes használatába, illetve kezelésébe került.

Az állami intézményfenntartó foglalkoztatotti állományába tartoznak az idei évtől a pedagógusok, valamint az oktató és nevelő munkát közvetlenül segítő közalkalmazottak is. A törvény alapján ugyanakkor munkavégzési helyük a tanítási év végéig nem változtatható. A háromezernél kisebb lélekszámú települések iskoláinak működtetése január 1-jétől automatikusan az állam kötelessége, ám ha az önkormányzat a bevételeiből azt képes finanszírozni, átveheti a feladatot. 83 kistelepülés nyilatkozott úgy, hogy az iskoláját a jövőben is maga akarja működtetni, melyre 55-en kaptak engedélyt az oktatásért felelős minisztertől. A háromezernél nagyobb lélekszámú települések közül 227 nyilatkozott arról, hogy a működtetést is átadná az államnak. Közülük 120 vállalta, hogy hozzájárulást fizet az államnak iskolája működtetéséhez, a többi 107 pedig mégsem mondott le iskolája működtetéséről.

Állami fenntartásba kerülnek a szociális és gyermekvédelmi intézmények

Állami fenntartásba kerülnek az eddig a települési önkormányzatoknál működő gyermekvédelmi intézmények, valamint a fogyatékosokat, a pszichiátriai és a szenvedélybetegeket ellátó otthonok január 1-jétől. A változtatás 40 szociális és 137 gyermekvédelmi intézményt érint, legtöbbjük eddig a fővárosi önkormányzaté volt. A megyei önkormányzatok szociális és gyermekvédelmi intézményeinek átvétele már egy évvel korábban megtörtént. Az idősek és a hajléktalanok ellátása továbbra is kötelező önkormányzati feladat marad.

Új rendszerben működik a fogyatékos emberek foglalkoztatása

Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik január 1-jétől a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma, így már több mint 30 ezren dolgozhatnak az akkreditációs tanúsítványt már megszerzett 326 vállalkozásnál. Az új rendszer lényege, hogy az azonos fogyatékosságú emberek után ezentúl azonos támogatást kapnak a munkáltatók, akik közül többen arra is vállalkoztak, hogy a megváltozott munkaképességűek egy részét - például képzésekkel - néhány év alatt visszavezetik a nyílt munkaerőpiacra. Az új rendszer eleme marad a rehabilitációs kártya, amelynek előnye, hogy az érintett cégeknek nem kell befizetniük a 27 százalékos szociális adót.

Tovább emelkedik a telefonadó

Az adó mértéke magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 700 forintban, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 2500 forintban került maximálásra. 2012-re vonatkozóan az adó maxima magánszemély előfizető előfizetéséhez tartozó hívószámok esetében hívószámonként havi 400 forint, míg az egyéb hívószámok esetében hívószámonként havi 1400 forint volt.

A bankadó marad

A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások 2013-ban is kötelezettek a pénzügyi szervezetek
különadójának teljes összegű megfizetésére, továbbá a hitelintézeti különadó és a hitelintézeti járadék is
megmarad.

A Robin Hood adó emelkedik

Az energiaellátók jövedelemadójának mértéke 31%-ra emelkedik.

A helyi iparűzési adó változások

Jövőre a helyi iparűzési adó alapjának megállapításakor az eladott áruk beszerzési értékének
és a közvetített szolgáltatásoknak levonhatósága korlátozott lesz. A korlátozás - a kisebb
adózók kisebb teherviselésére tekintettel - sávosan, az árbevétel nagyságának függvényében
történik meg, azaz annál kevésbé lehet levonni az elábé és a közvetített szolgáltatások
együttes értékét, minél nagyobb az árbevétel összege.

Közműadó

Új adónemként kerül be az adórendszerbe. Az adót a közterületen és bizonyos esetben a közterületnek nem minősülő földrészleten
elhelyezett távhő-, víz-, csatorna-, földgáz-, villamos energia-, hírközlési vezetékek után kell fizetni. Az adó alapja a közművezeték nyomvonalának hossza, az adó mértéke 125 Ft/minden megkezdett méter vezeték után.

A sertések után is fordított áfafizetés jön

Fordított adózás a sertéságazatban április elsejétől.
A kormány megteremti pénztárgépek adóhatóság általi on-line felügyeletének jogi alapját.
Ezek a módosítások 2013. április 1-jén lépnek hatályba.

Bővül a pornóadó

A kulturális adó jelenleg csak azokra vonatkozik, akik pornográf tartalmú filmet,
hanganyagot, képet gyártanak, importálnak, illetve hoznak forgalomba Magyarországon. A
kulturális adó módosításával az adó hatálya kiterjed azokra a televíziós kábelszolgáltatókra,
műholdas műsorelosztókra, illetve földi terjesztésű műsorelosztókra is akik - az általuk
nyújtott műsorszolgáltatás keretén belül - pornográf tartalmú csatorna hozzáférését teszik
lehetővé előfizetőik részére, azaz kínálatukban olyan csomagajánlat is szerepel, amely
legalább egy pornócsatornát magában foglal. Ennek célja, hogy a pornográf tartalmak ezen
csatornákon keresztüli terjesztése is adót viseljen

Készpénzfizetési korlát

A pénzforgalmi számla nyitására kötelezett adózó havonta termékértékesítés vagy
szolgáltatás - áfa felszámítása esetén az azzal növelt - ellenértékeként szerződésenként
legfeljebb 1,5 millió forint összegben fizethet készpénzben egy másik pénzforgalmi számla
nyitására kötelezett adózónak.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem