Ezek a magyarok rettegnek csak igazán: úgy érzik, bármikor elveszíthetik a munkájukat

2020. május 30. 19:03

A 35-54 évesek tartanak leginkább attól, hogy a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai miatt veszélybe kerül a munkahelyük. A felnőtt, városi lakosság körében mért 59 százalékhoz képest a 35-44 évesek 65 százaléka érzi veszélyben az állását, a 45-54 éveseknek pedig a 68 százaléka - áll egy friss felmérésében. A legtöbb optimista az 55-64 évesek táborában van, de így is csak a megkérdezettek fele nem tart ettől. A szakmunkások és betanított munkások közül aggódnak a legtöbben, a területi eloszlást nézve pedig Kelet-Magyarországon érzik a legkilátástalanabbnak a helyzetet.

Riasztó képet fest a koronavírus-járvány várható munkaerőpiaci hatásairól a K&H legfrissebb felmérése, amely szerint a különböző korosztályba tartozók meglehetősen vegyesen látják a saját állásuk stabilitását.

A középkorúak kétharmada aggódik

A kutatás szerint leginkább a negyvenes, ötvenes korosztály tagjai aggódnak. A 35-44 évesek 65 százaléka fél attól, hogy veszélybe kerül a munkahelye, a 45-54 éveseknek pedig a 68 százaléka nyilatkozott így. Ráadásul az előbbi tábor 27 százaléka, utóbbinak pedig a 25 százaléka látja úgy, hogy nagyon veszélyben van megélhetése. A két érintett korosztálynak kevesebb, mint a harmada mondta azt, hogy ebből a szempontból nincs félnivalója.

Valamivel jobbnak látják a jövőt a fiatalabbak: a 18-24 évesek 57 százaléka, a 25-34 éveseknek pedig az 53 százaléka tart a munkanélküliségtől. Ennél derűlátóbbak azonban az idősek: az 55-64 évesek fele ugyanis egyáltalán nem fél attól, hogy a járvány miatt elveszítheti az állását.

Végzettségfüggő a félelem

A különböző korosztályok mellett a végzettség alapján is meglehetősen nagyok az eltérések. A nyolc általánossal rendelkezők 58 százaléka nem félti az állását - ebben az eredményben kiemelt szerepet játszanak a körükbe tartozó idősek. A korosztály tagjainak 39 százaléka - vagyis tízből négyen - szorong az esetleges munkanélküliség miatt. A diplomásoknak alig több mint a fele, 51 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a koronavírus-járvány eredményeként új munka után kell néznie, az érettségizetteknek pedig 60 százaléka vélekedett így.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Aggódó munkások

Még vegyesebb a kép a foglalkozások szerinti bontás szerint. A K&H felméréséből ugyanis jól látható különbség van a szellemi és fizikai munkát végzők között,. A szellemi munkát végzők - köztük a vezetők, menedzserek szakértők, és értelmiségiek - 36-49 százaléka optimista, 46-59 százalékuk ugyanakkor lát arra esélyt, hogy elveszíti a munkáját. A fizikai foglalkozásúak közé tartozó szakmunkások 29 százaléka, míg a betanított munkásoknak mindössze a 19 százaléka véli biztosnak az állását, ezzel szemben a 70, illetve 77 százalékuk aggódik.

Területi bontásban legkevésbé Közép-Magyarországon érzik veszélyben az emberek az állásukat, itt 43 százalékos az optimisták aránya, ezen belül Budapesten 45 százalék.. Leginkább a kelet-magyarországi régió városainak lakói borúlátóak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm