Ezek a legveszélyesebb magyar munkahelyek: rengeteg baleset történt

2019. március 12. 09:30

Rengeteg munkahelyi baleset történt tavaly Magyarországon, 79 esetben a szerencsétlenül járt dolgozó végül elhunyt. Meglepő ágazat is van a legveszélyesebb hazai munkahelyek között.

Tavaly 23 738 munkabaleset történt Magyarországon, ez csaknem négyszázzal több, mint 2017-ben - derül ki a Pénzügyminisztérium munkabalesetekről készült 2018-as statisztikájából. Az emelkedés jól látható, ráadásul a balesetek száma közel kétszer nagyobb arányban nőtt, mint ahogy az álláspiac bővült - írta a napi.hu.

A súlyos munkabalesetek közül 79 volt halálos, 42 súlyos, csonkolásos kimenetelű.

Előbbi nem emelkedett, ugyanennyi volt 2017-ben is.

A balesetetk miatt a munkavédelmi hatóság közel 82 millió forintnyi bírságot szabott ki, 333 esetben hozott olyan határozatot, amely egy hiányosság megszüntetésére hívta fel az adott cég figyelmét, 68 munkaeszköz használatát tiltották meg, 23 dolgozót tiltottak el a munkavégzéstől. Bűnvádi feljelentést egyetlen esetben sem tett a hatóság.

A legtöbb dolgozót foglalkoztató Budapest és Pest megye áll a munkabaleseti statisztikák élén, Zala és Nógrád pedig a végén. A legtöbb esetet a munkavédelmi hatóságnak 50-249 főt foglalkoztató középcégek jelentették. A legtöbb baleset a 35 és 44 év közöttieket érte, de nincsenek sokkal elmaradva a statisztikában a 45-54 évesek. Az adatok szerint a fiatalok (18-24 év) kevésbé veszélyeztettek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ágazatok szerint a gépipar, majd a szállítás, a feldolgozóipar, majd a raktározás, posta a legveszélyesebb. A halálos balesetek listáján az építőipar vezet 22 esettel, aztán a "szállítás, raktározás, posta, távközlés" kategória jön 12 esettel. A kiskereskedelemben volt a legtöbb baleset, amit az élelmiszergyártás és a fémfeldolgozási termék gyártása követ.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem