7 °C Budapest

Ez most komoly? Tényleg ezt akarják a magyar lányok a főnöküktől?

2016. augusztus 29. 15:10

Alulértékelt téma, de a generációk nemcsak abban különböznek egymástól, hogy másképp öltözködnek és másfajta zenét hallgatnak. Óriási különbség van aközött is, hogy mit várnak az élettől, mire vágynak a társas kapcsolataikban és, hogy mit várnak a munkahelyüktől. Mutatjuk a tíz legfontosabb elvárást a főnökükkel kapcsolatban.

A Világgazdasági Fórum saját kutatásának eredményeit közölte nemrég. E kutatás keretein belül azt vizsgálták, hogy mit várnak el munkahelyi vezetőiktől a fiatal, 18 és 35 év közötti munkavállalók. Nemzetközi viszonylatban 2020-ra az Y generáció tagjai fogják adni a munkaerő harmadát, így az ő elvárásaik fontos, hogy teljesüljenek a munkahelyeken, hisz ennek hiányában nem lesznek motiváltak és elégedettek.

Mi az Y generáció?

Az Y Generációhoz azok tartoznak, akik 1980 és 1999 között születtek. Legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy eredmény helyett adottságnak veszik a magas technológiai fejlettséget, így rendkívül jól bánnak az elektronikai eszközökkel és a számítógéppel. Az előző generációkhoz képest nagyobb szabadságban nevelkedtek, így az őket megelőző generációk szemében gyakran túlzottan magabiztosnak, hangosnak és nagyszájúnak tűnnek.

Hányan vannak Magyarországon?

A KSH korfája szerint az Y generáció 2,4 millió tagjából 2,2 millió idősebb tizennyolcnál, így a teljes munkavállaló korú lakosság 34 százalékát teszik ki. Ha ugrunk 9 évet az időben, akkor

2025-ben az Y generáció aránya a munkavállaló korú, tehát 18 és 65 év közötti, lakosság körében 40 százalékos lesz.

A fentieknek megfelelően a munkáltatóknak, a vezetőknek illetve a munkatársaknak egyaránt meg kell szokniuk őket a munkahelyeken és fel kell ismerniük, mit vár tőlük az ezredforduló generációja.

Nagyok az igények?

A lista első helyén az őszinteség és a tisztesség (integritás) állnak. Ez a generáció nem a kiszínezett álomvilágot szeretné hallani a főnökétől, hanem az őszinte valóságot.

Második helyre került a hatékony döntésvégrehajtás. Fontos, hogy egy vezető ne csak meghozzon döntéseket, hanem végre is hajtsa azokat, különben óriási katyvaszba fullad a munkahelyi környezet.

Harmadik és negyedik helyen is a hatékonyság állnak, az előbbi helyezés a hatékony kommunikáció, az utóbbi pedig a hatékony döntéshozatal fontosságát emeli ki.

Az ötödik elvárás egy igazi Y generációs igény: a főnök tartsa értéknek a sokszínűséget és kezeljen mindenkit egyenlően.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hatodik helyen a kreativitás állilletve annak a fontossága, hogy a vezető hatékonyan tudja felmérni a különböző lehetőségeket.

A hetedik helyet a megközelíthetőség és az empátia foglalja el, ez sok munkahelyen szintén újfajta igényként merülhet fel a vezetőkkel szemben.

A nyolcadik és kilencedik helyen is olyan igények vannak, melyek azt mutatják, a szakmai vezető ne főnökösködjön, hanem tekintse önmagát is a munkahelyi csapat tagjának, azaz:

  • ne szégyelljen tanulni másoktól és
  • vegyen részt a feladatok elvégzésében is.

A tízedik helyen pedig a pozitív attitűd és a belülről fakadó motiváció állnak. Ezzel a következőt üzeni az Y generáció:

Ha rajtad is az látszik, hogy fáj reggel bejönni a munkahelyre, akkor ne várd, hogy elfogadjam az irányításodat.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm