6 °C Budapest

Ez most komoly? Ennyiért gályáznak a napszámosok a szabolcsi gyümölcsösökben

2019. augusztus 14. 05:42

A legtöbb szezonálisan munkát vállaló a mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátásban dolgozik. Ezekben a szektorokban ebben az időszakban évről-évre égető a munkaerőhiány, főként a mezőgazdaság vergődik, megoldást csak nagy nehezen, vagy egyáltalán nem találni.

Noha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint öt év alatt erőteljesen növekedett, az idegenforgalomban például duplázódott, az idénymunkások száma, a mezőgazdaságban egyre kevesebben dolgoznak ebben a foglalkoztatási formában. Így nem véletlen, hogy immár 4-6 éve jelent folyamatos gondot a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, főként a gyümölcs- és zöldségtermesztésben.

Az idénymunka és az alkalmi munka az egyszerűsített foglalkoztatás egy-egy fajtája. A legtöbb egyszerűsített foglalkoztatásban dolgozó a kereskedelemben helyezkedett el, de jellemző még ez a foglalkoztatási típus az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is

A szezonális gyümölcs- és zöldségtermesztésben ugyanis nagyobbrészt alkalmi munkaerőt foglalkoztatnak, és mivel a munkanélküliség negatív csúcsokat döntöget (a KSH adatai alapján 2019. április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer fő volt, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékra emelkedett), éppen ezért 

néhány hónapra szabad kapacitást találni egyre nagyobb kihívást jelent a termelőknek.

Alkalmi munkák esetében a nyár a domináns időszak: míg idén januárban csaknem 189 ezer alkalmi munkás dolgozott, addig júniusban már 269 ezer. Általában a július a csúcs és egyben a fordulópont - addig minden hónapban nő a létszám, majd újra csökkenni kezd - írta nemrég a Világgazdaság.

A betakarítási szezon csúcsidőszaka a mezőgazdaságban júliustól szeptemberig tart, és évek óta óriási fejtörést okozott a termelőknek, hogy ki szedi majd le a gyümölcsöt a fáról, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökének korábbi nyilatkozata szerint ilyenkor 60-80 ezer idénymunkásra van szüksége az ágazatnak. Tavaly körülbelül 10-15 ezer fő hiányzott a piacról.

A kertészetben a minőségi és szakképzett munkaerő pótlás az elmúlt években teljesen megszűnt. Képzés nincs, minden képzést mi biztosítunk a munkavállalóink részére

 - mondta el a Pénzcentrumnak dr. Szabó Viktor, a Bold Agro Kft. ügyvezető igazgatója.

A munkaerőnek kb. az 50 százaléka hiányzik, és a hiány pótlásában csak magunkra számíthatunk. Egyéb ágazatokban, mint például az állattenyésztés vagy a növénytermesztés a helyzet rosszabb. Mi még szerencsés környéken gazdálkodunk, mert a helybéli emberek hozzászoktak a fizikai és kertészeti munkákhoz. A nyári paprika szedését követően nem idegen számukra az almaszedés, és jó bért tudnak nálunk keresni és hajlongani sem szükséges. Szeretnek hozzánk járni, mert megbecsüljük őket. Viszont munkaerőből egyre kevesebb van, ehhez alkalmazkodnunk kell. Amit tudunk gépesítünk és csökkentjük a termesztési felületünket. Az alma és meggy fajtákat úgy választjuk meg, hogy a csúcsmunkák idejét csökkentsük. A szedő embereknek júniusban a meggyel kezdődik, novemberben az alma betakarítással ér végett a szezon. 5 hónapig folyamatosan tudunk munkát biztosítani, emellett jelentős az a munkaerő létszám akikkel egész évben együtt dolgozunk, ők télen almát csomagolnak és metszenek

- tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy veszélyben van-e a betakarítandó termés a munkaerőhiány miatt, dr. Szabó Viktor azt mondta, az olyan ágazatokban, ahol a betakarítás nincs gépesítve, hatalmas veszélyt okoz a munkaerő hiánya, minél nagyobb a hiány, annál nagyobb annak a pótlásának a költsége. A költségek emelkedése pedig véleménye szerint azt fogja eredményezni, hogy megszűnnek a kézimunka-igényes ágazatok. Mind a betakarítandó gyümölcsök veszélyben vannak, mind pedig a gyümölcstermesztési ágazat.

Ki dolgozzon? A megoldás a népmozgás?

Volt egy időszak, amikor az önkormányzat kikölcsönözhette a mezgazdasági vállalkozásoknak a közfoglalkoztatottakat, ám az első év tapasztalatai után alábbhagyott az érdeklődés irántuk, mivel rendkívül motiválatlan és képzetlen munkaerőről van szó - mondta el a Pénzcentrumnak Gönczi Krisztina, az Agrárszektor vezető szerkesztője.

Országon belül keletről nyugatra és északról délre mozognak az idénymunkások - a szegényebb országrészből nyilvánvaló okok miatt a gazdagabb irányába. Az országhatárt is egyre többen lépik át és vonulnak tovább Olaszországba cseresznyét, vagy Ausztriába epret szedni.

10 évvel ezelőtt egy somogyi spárgatermelő megtehette, hogy szabolcsiakat foglalkoztat nettó 550 forintos órabérért, 5 évvel ezelőtt még mindig ugyanennyit fizetett a munkásoknak, de azok már Székelyföldről érkeztek: családostul, hogy két hónapon át a magyarországi barakkokban éljenek. Ma pedig Ukrajnából érkeznek ugyanide a szezonmunkások, és már ki kell fizetni nekik a 650 forintot.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Magyarországon tavaly év végén nagyjából 20 ezer ukrán vendégmunkást tartottak nyilván, számuk a magyar toborzókampány hatására ugrott meg jelentősen - írta meg tavasszal az agrárszektor.hu.

Szabolcsban sok a kertészet, a megye sok munkaerőt felszív mezőgazdasági kampánymunkák idején. Jobbára a helyi nyugdíjasokat és a munkanélkülieket foglalkoztatják, akiket régről ismernek vagy megbízható, visszatérő szezonmunkás ajánlotta be őket a gazdához. Órabérük nettó 700-800 forint. 

Németország 2015-ben vezette be a kötelező minimálbért éppen azért, hogy az alacsony képzettséget igénylő, de nehezen gépesíthető folyamatokhoz - ilyen a mezőgazdaságban bőven akad - biztosítani tudja a megfeleő mennyiségű munkáskezet. A minimálbér tavaly óránként bruttó 8,84 euró volt, idén 9,19 euró, jövőre pedig tovább emelkedik óránként bruttó 9,35 euróra.

Borsodban a vándorbrigádok a jellemzőek: metszés és szüret idején jelennek meg az ország bármely részében. Megbízható munkaerőből állnak, akikért a brigádvezető vállalja a felelősséget. Szakmai hozzáértésük attól függ, hogy eddig milyen jellegű munkát volt alkalmuk betanulni és mennyire megbízhatóak. Órabérüket a munkaerő-kölcsönző az ország keleti felében nettó 1000 forintban, a nyugatiban 1500 Ft-ban határozza meg. Kérdés, ebből mennyit lát a munkás.

Vannak olyan szezonmunkák, amelyek nagyon képzett, önálló munkavégzésre képes, megbízható munkaerőt igényelnek. Ilyen a traktoros munkája, őket megfizetik.

Idénymunka: megoldhatatlan dilemma?

Egyre nagyobb a munkaerőhiány: hiába érték el az óradíjak az ezer forintot, még ennyiért is nagyon nehéz jó munkást találni - mondták a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában a Világgazdaságnak.

Az almatermelésben is megmutatkozó munkaerő-problémával kapcsolatban Nagy István, agrárminiszter azt javasolta még januárban a gazdáknak, hogy az idénymunka helyett a jóval vonzóbb, egész éves foglalkoztatást bevezetését is mérlegelniük kellene. De persze más megoldások is vannak Gönczi Krisztina szerint: 

A munkaerőhiány fokozatosan a művelésmódok átalakítására kényszeríti a gazdákat: kombájnnal betakarítható szőlőt telepítenek, géppel rázható meggyfákat ültetnek. 

Ezek más fajták, más térközben telepítve és máshogy kell kezelni őket. A művelésmód átalakítása és a gépek beszerzése nagyon költséges, ezért fokozatosan történik, de könyörtelenül ebben az irányban haladunk. Mert míg a munkás odébb áll, a gép mindig kéznél lesz. Akkor is, amikor a munkás már visszatérne.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem