2019. szeptember 18. szerda Diána
HR Centrum

Ez még csak a kezdet: ennél csak súlyosabb lesz a tanárhiány az iskolákban


A friss diplomás-pályakövetési kutatás eredményei szerint a pályakezdő pedagógusok átlagjövedelme havi bruttó 285 183 forint. Ez jelentősen elmarad jónéhány egyetemenről beérkezett pályakövetési adattól: a Kodolányi János Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedagógus képzést végzői havi bruttó 400 ezer forintot kapnak, akik pedig a Budapesti Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetemen diplomáztak szintén hasonló (bruttó) 350-400 ezer forint körüli jövedelmet kapnak a kutatás eredményei szerint.

A 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményei a végzés után 1,5-3,5 évvel (vagyis 2017 decemberében) elért, 2014-ben és 2016-ban diplomázottak jövedelmére vonatkoznak. Egy bizonyos besorolás szerint bruttó 300-350 ezer forint körül is lehet keresni, ilyen béreket többek között a Nyíregyházi Egyetemen, a Pannon Egyetemen, az Eszterházy Károly Egyetemen és a Miskolci Egyetemen végezettek értek el - írta az Eduline.

A pedagógusok fizetése ezzel az összes létező képzési terület közül egyedül a bölcsészettudományi, a sporttudományi, az agrár, a természettudomány, és művészeti területek diplomás dolgozóinak fizetését előzi meg (pár ezer forinttal) a bértáblán. Nem olyan régen indult kampány a közösségi médiában, amelyben arra kérték az oktatásban dolgozókat, osszák meg, mennyit visznek haza havonta, ezért hány évet tanultak és hány év gyakorlat áll mögöttük.

A pedagógusok hatodik éve nem kapnak béremelést, ezenkívül a nevelést, oktatást segítő kollégáink bérei még ennél is megalázóbbak

 - írta a kampány kezdetekor a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata. Totyik Tamás a szakszervezet alelnöke azóta azt nyilatkozta:

Nagyon leszakadt a versenyszférától a bérezés, ezzel kapcsolatban komoly lépéseket kell majd az oktatási kormányzatnak tennie, hogy ne szívja el a versenyszféra a jó szakembereket a pályáról.

Szerinte ha nem lesz számottevő változás, 10-15 év múlva egyszerűen nem marad majd pedagógus az állami oktatásban. Friss adatok szerint az általános iskolákban a legrosszabb a helyzet: az elmúlt tanévben összesen 76 461-en tanítottak - ez körülbelül húszezer pedagógussal kevesebb, mint harminc éve. Ezzel ellenben a középiskolákban dolgozó pedagógusok száma az adatok szerint még javult is az elmúlt 20-30 évhez képest. Az óvodapedagógusokról pedig annyi látható: számuk nemigen változott az évek során, a tavalyi év sem mutatott nagyobb eltérést.

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2019. 09. 18. 09:01
A barlangrajzoktól a számítógépekig VI.

Az előzőekben bemutattuk a számvitel kialakulását, fejlődését. Az egyes országok a fejlődés...

hrdoktor
2019. 09. 16. 15:16
Mindfulness: a stresszoldás hatékony eszköze lehet

Már-már elnyeli az állandó munka, stresszben él, úgyhogy a folyamatos hajtás a magánéletre és...

jobangel
2019. 09. 16. 06:00
Gyászol a csapat

Folytatva a HR-esek dilemmáit, az előző posztomban írtak szinte eltörpülnek emellett. A gyászhelyzetekben...

coachco
2019. 09. 14. 10:09
Aranykor, aranyélet vagy aranyláz?

Közelednek az őszi helyhatósági választások, fokozódik a helyzet (nem csak a nemzetközi...)...

becklaura
2019. 09. 13. 16:24
Hogyan találd meg az igazit?

A kérdés, ami mindenkit foglalkoztat! Létezik-e igazi, vagy csak idő közben azzá válhat? Mindannyiunk...

legacykft
2019. 09. 13. 09:00
Így csinálj a manuális, 5 sebességes csapatodból automata, sportfokozatos csapatot!

Ismerős a helyzet, amikor szabadságra készülsz menni, és már előre azon töprengsz, hogy a csapatod...

laskainelli
2019. 09. 13. 08:34
5 szokás, ami javít a párkapcsolaton

A tartós kapcsolatokban el szokott jönni a pillanat, amikor egyik, vagy mindkét fél megfogalmazza...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

09.19-09.25
Országos

Spar

09.19-09.25
Országos

Lidl

09.19-09.25
Országos

Aldi

09.19-09.25
Országos

Tesco

09.19-09.25
Országos

Auchan

09.19-09.25
Országos

Kika

09.18-10.01
Országos

CBA

09.12-09.18
Országos