15 °C Budapest

Ez igen kérem: ennyit haknizott össze 2018-ban Ákos, Nagy Feró és Mága Zoltán

2019. június 25. 19:27

Nagy Feró cége tavaly megduplázta árbevételeit, de például Ákos rekordévet zárt, de az is kiderült többek között, hogy a Mága Zoltán koncertjeit szervező cégen és az általa alapított zenekart működtető egyesületen százmilliók folynak át, de közhasznú szervezetként adót nem fizetnek - írja a Napi.hu

A lap információ szerint Nagy Feró családi cége, a Nagyferó Produkció Kft. 2018-ban, 67,2 millió forintról 132,7 millióra növelte a bevételeit, az adózott profitja pedig 300 ezer forintról 25 millióra emelkedett.

Kifejezetten jó évet zárt tavaly Ákos is, a zenész tulajdonában lévő Fehér Sólyom Bt. közel 562 millió forint árbevételt könyvelt el és 240 millió forint profitja maradt adózás után. Ez főleg a 2017-es számokhoz képest kiugró, amikor 60 millió bevétele és enyhe vesztesége volt a cégnek. Ennek oka lehet az is, hogy Ákos 2017-ben nem nagyon turnézott, ám 2018-ban dupla koncertet adott például az Arénában, turnézott és fesztiválozott is.

A két sztár mellett a lap Mága Zoltánnak is utána nézett. Ebbel kiderült, hogy a művész fő cége a Talentum Művészeti Nonprofit Kft., amelynek tulajdonosa és vezetője Zoldos Béla, Mága újévi koncertjeinek művészeti vezetője. Ez a cég tavaly 336,7 millió forint árbevételt könyvelt el, és volt 435 millió forint egyéb bevétele, amiről viszont sajnos nem derült ki a beszámoló kiegészítő mellékletében, hogy mi is lehet. Ezekből a bevételekből 323,9 millió adózás után nyereségként megmaradt. Pontosabban adózás előtt, ugyanis közhasznú nonprofitként nem fizetett adót sem 2017-ben, sem 2018-ban. 

Mága fő cége mellett azonban egyéb érdekeltségei is vannak, ezek egyike a Primarius Kft. amelye 44,6 millió forint bevételt és 27 millió adózott nyereséget könyvelt el. De ott van még a Mága-produkcióhoz tartozó Ymso HUngary Kulturális Egyesület, akinek bár 2018-as adatai még nincsenek, de 2017-ben 1,28 milliárd forint bevétele volt, ebből 966 milliót fordított személyi és anyagi költségekre, 314 milliót pedig nyereségként elkönyvelt. Ez a szervezet is közhasznú, úgyhogy ez sem adózik - írja a lap.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem