2019. április 23. kedd Béla
HR Centrum

Ez egyre kevésbé vicces: óriási károkat okoz a munkaerőhiány


A toborzók a munkaerőhiányt az IT Fejlesztés és Telekom kategóriában érzékelték az elsők között Magyarországon. Ez a trend jelenleg is tart: évről-évre csökken az álláshirdetésekre leadott jelentkezések száma. A hagyományosan ezzel a kategóriával azonosított fejlesztői és rendszergazdai pozíciók mellett viszont egyre markánsabb arányban szerepelnek olyan irányok, amelyek pár évvel ezelőtt még szinte láthatatlanok voltak. UX/UI szakértőből például 260 százalékkal több nyitott pozíció volt 2018-ban, mint 2014-ben.

Az IT szakemberek Budapest mellett legtöbben Pest, Fejér, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében keresnek munkát, ez fedi az álláskínálatot is. A legnagyobb kihívás Vas, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében elhelyezkedni, itt a jelentkezők száma viszonylag magas, míg arányaiban kevesebb a nyitott pozíció -derül ki a Profession.hu felületén tavaly megjelent 134 ezer álláshirdetés statisztikáiból.

A verseny rendkívül kiélezett a szakképzett munkaerőért, ráadásul egy átlagos jelölt összesen csupán 3 pozícióra adja csak a be a jelentkezését. A cégek leghatékonyabban a juttatások pontos meghatározásával tudják vonzóvá tenni az hirdetéseiket. Ezek közül a bónusz és a mozgóbér a leginkább izgalmas a jelölteknek, ezekre érkezik a legtöbb pályázat. Négy évvel ezelőtt a legtöbben rendszergazda állást kerestek, 2018-ban már az IT Telecom pozíciók voltak a legnépszerűbbek.

A cégeknél végbement digitalizáció miatt egyre több munkakörre tekintenek az IT kategória részeként. A "digital skill" minden olyan digitális munkahelyi képességet és készséget jelöl, amely szükségeltetik az adott munkakör betöltéséhez és ellátásához - például az online marketingesek SEO/SEM ismerete, vagy egy beszerző jártassága a különféle vállalatirányítási rendszerekben.
Az utóbbi 4 évben átlagosan kétszeresére nőtt azoknak a hirdetéseknek a száma, amelyekben olyan digital skill-elvárások szerepelnek, amelyek nem klasszikus IT ismereteket fedik.

A legkiemelkedőbb növekedést a UX/UI (260 százalék), az agile/agilis (236 százalék) és a PPC (198 százalék)kompetenciákat követelményként jelölő állásajánlatoknál figyelték meg a vezető állásportál elemzői. Ezek mellett nagyon népszerűek a Scrum (192 százalék), a Mobile (191 százalék) és a Social media (189 százalék) hívószavak is - olyan képességek, amelyeket kevesebb, mint 10 évvel ezelőtt statisztikailag még nem is léteztek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 1 millió forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 26 778 forintos törlesztőrészlettel a Cetelem nyújtja (THM 13,69%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 26 823 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank, a Cofidis, valamint a CIB konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
coachco
2019. 04. 23. 10:50
Hogy is volt ez? Nagyik ha mesélnének... Mesélnek!

Ha belegondolunk, a mi pár évtizedes életünkben mennyi új felfedezés született már, [...] Bővebben!

jobangel
2019. 04. 23. 08:30
A kudarctűrés titka az álláskeresésben

Az álláskeresés óhatatlanul együtt jár a kudarccal, és ezt azok, akik számára a kudarc minden...

hrdoktor
2019. 04. 22. 22:53
Nem magánügy: depresszió a munkahelyen

A világ egyik legtöbb embert érintő betegsége a depresszió. Az Egészségügyi Világszervezet...

perfekt
2019. 04. 22. 09:02
Május 1-jétől fontos változások az online számlaadat szolgáltatásban

Folyamatos a javítás és a felhasználói visszajelzések miatti fejlesztés a NAV online adatszolgáltatási...

legacykft
2019. 04. 19. 09:00
Agilis coach 2.0: avagy mi minden tud minőségi változást hozni egy agilis coach teljesítményébe?

Az előző blogposztban ránéztünk néhány olyan területre, amelyre tudatos figyelmet fordítva minőségi...

y2ycoaching
2019. 04. 18. 14:03
HR Revolution - Tényleg válság van a HR-en?

Munkaerőhiány, employer branding, generációk, megtartás, bevonzás, Big Data, automatizálás......

vezetoi-coaching
2019. 04. 11. 02:31
Egy kis hasznos beszélgetésről…

Egy személyes történet arról, hogy hogyan lenne jó, hogy ha egy vezető ismerné a munkatársait...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk