9 °C Budapest

Ez 150 ezer magyar egy pillanat alatt elhelyezkedhetne: ők a rejtett tartalék

MTI
2019. november 14. 20:30

Magyarországon a csaknem 4,4 millió foglalkoztatottból 150 ezren megváltozott munkaképességűek és még további mintegy 150 ezren lehetnek, akiknek "támogatással, segítséggel, sok erőfeszítéssel és rehabilitációval" munkát lehetne biztosítani - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára egy a témában tartott csütörtöki budapesti nemzetközi konferencián.

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottsága jelenleg 42 százalékos, míg 2011-ben ez az arány még 18 százalék sem volt. Ez akkor az uniós rangsorban az utolsó előtti helyet jelentette. Az államtitkár ismertetése szerint a 150 ezer megváltoztatott munkaképességű embert háromféle módon foglalkoztatják: egyrészt a társadalmi szolidaritás elve alapján, jórészt intézményekben, fejlesztő foglalkoztatással, másrészt az akkreditált, illetve a védett cégeknél, továbbá a piaci logika szerint működő cégeknél. A védett cégek speciális, egyedi küldetést teljesítenek azzal, hogy ötvözik a szolidaritáson, illetve a piaci alapon álló gondolkodást.

A esélyteremtés nem kizárólag az állam feladata. A felzárkózás segítését, a fogyatékosságügyet, az esélyteremtést az állam soha nem fogja jól csinálni, ha nincsenek ebben mellette önkormányzatok, civil és egyházi szervezetek, gazdasági társaságok.

Az állam a fogyatékossággal élő emberek önálló életét kívánja támogatni, ehhez pedig akadálymentes hozzáférésre van szükség az élet minél több területén, valamint saját munkajövedelemre, és ez utóbbiban van kiemelt szerepe az őket foglalkoztató cégeknek, és ezek állami támogatásának.

Idén 365 akkreditált cég 43,4 milliárd forint állami támogatást kap mintegy 30 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatásához. Kitért arra is, hogy idén január 1-jétől a piaci cégeknek nem kell rehabilitációs hozzájárulási adót fizetniük a minimálbér kétszereséig, ha megfelelő arányban, illetve számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

Sok cég mégsem él ezzel a lehetőséggel, így 100 milliárd forint rehabilitációs hozzájárulási adót fizetnek be, ezzel pedig mintegy 70 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatásáról mondanak le. Az államtitkár szerint ez azt jelzi, hogy a piaci szereplők egy részében élő félelem miatt nem tud tovább bővülni a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A megváltozott munkaképességűeket már foglalkoztató cégek döntő többségének "kifejezetten pozitív véleménye van" a náluk dolgozókról.

A 30 éve létrehozott Védett Szervezetek Országos Szövetsége által rendezett konferencián a megváltozott munkaképességű emberek hazai, illetve európai uniós foglalkoztatási helyzetéről és jövőjéről tanácskoztak. Sindel István, a VSZOSZ elnöke 56 tagszervezetük körében végzett felmérésüket ismertetve egyebek mellett elmondta, mintegy 10 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, többségében 60 évnél idősebbeket. A megváltozott munkaképességűek mintegy fele 4 órában dolgozik, a többiek 5, 6, 7, illetve 8 órában, a munkavállaló számára is elfogadható időben. Tagszervezeteik 88 százalékban bérre fordítják az állami támogatást, a többit akadálymentesítésre, valamint személyi segítők, mentorok, tanácsadók foglalkoztatására. Az elnök is arra hívta fel a figyelmet, hogy a megváltozott munkaképességű emberek nem dolgoznak rosszabbul mint mások, ugyanakkor segítségre van szükségük. Megjegyezte azt is, hogy ez a több tízezer ember a mai munkaerőhelyzetben "potenciális, rejtett tartalékot" jelent.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem