13 °C Budapest

Érik a sírig tartó munka: nemsokára 70 éves korukig gürizhetnek a magyarok

2021. március 25. 17:04

A PwC felmérésben kérdezte a vezérigazgatókat, hogy a következő évtizedekben a fő trendeket tekintve mi vár a magyarokra. A cégvezetők a nyugdíjkorhatár további jelentős mértékű emelésére számítanak: a felmérés szerint a nyugdíjkorhatár 2032-ben érheti el a 70 évet.

A PwC megkérdezte a vezérigazgatókat, hogy a következő évtizedekben a fő trendeket tekintve mi vár a magyarokra. A vezérigazgatók többsége 2030-ra teszi az euró bevezetését Magyarországon - mondta Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója a cég mai sajtótájékoztatóján. Ez egyébként megegyezik a tavalyi felmérés eredményével, vagyis a cégvezetők továbbra is bíznak abban, hogy hazánk át fog térni a közös devizára.

Mindeközben a cégvezetők a nyugdíjkorhatár további jelentős mértékű emelésére számítanak. Lőcsei Tamás kiemelte, hogy a felmérés szerint a nyugdíjkorhatár 2032-ben érheti el a 70 évet.

A várható élettartam 80 évre való emelkedését 2036-ra teszik. Ez későbbi időpont, mint ahogy korábban várták, azonban Lőcsei szerint magyarázhatja a pesszimizmust, hogy a koronavírus-járvány miatt csökkenhetett tavaly az emberek születéskor várható élettartama.

A demográfiai trendeket tekintve azonban nem túlságosan optimisták a cégvezetők. Lőcsei beszámolója szerint a vezérigazgatók többsége nem gondolja azt, hogy megáll a népesség fogyása a következő 20 évben.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Javul a gazdasági helyzet

A PwC Magyarország vezérigazgató-felmérése szerint sosem tapasztalt mértékű az optimizmus a globális gazdaság és a magyar gazdaság növekedési ütemével kapcsolatban, 2021-re minden második vállalat létszámnövekedéssel kalkulál. A pandémia azonban elmélyítette azokat az aggodalmakat, amelyekkel a vezetők eddig is kénytelenek voltak szembenézni.

Míg tavaly 21% tartott az adóterhek növekedésétől, ez az arány idén 50%, a válsághelyzetekre való felkészültség, a munkaerő romló egészségügyi állapota és a félrevezető tájékoztatás szintén nagyot ugrott előre a kockázati tényezők listáján a vezérigazgatók szemében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem