Ennyivel esett vissza a gyárak leállása miatt a magyar autóipar teljesítménye

2020. május 21. 20:32

Magyarországon a koronavírus-járvány hatására az európai uniós átlagnál kisebb mértékben esett vissza a járműipar teljesítménye márciusban - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) Járműipar2020 című online konferenciáján.

Kifejtette, a járműipar teljesítménye márciusban az Európai Unióban több mint 30 százalékkal csökkent, ez idő alatt Magyarországon 19,8 százalékos volt a mérséklődés. Az államtitkár előadásában felidézte, hogy március közepén minden európai autógyár leállt. Az autógyárak átlagos leállási ideje Európában 29 munkanap, Magyarországon 22 munkanap volt.

Magyarország a legrövidebb autógyári leállási idő tekintetében a második helyen van Svédország mögött, ahol 15 napon át szünetelt a termelés

- jegyezte meg György László.

Előadásában György László szólt arról is, hogy Magyarországon a járműipari termelés 2010 óta több mint kétszeresére bővült, jelentős szerepet tölt be a foglalkoztatásban és a magyar export teljesítményében.

A koronavírus által veszélyeztetett munkahelyek számát Magyarországon 30 ezerre becsülik, megjegyezte, a feldolgozóiparban eddig 41 ezren részesültek munkahelyvédelmi bértámogatásban.

Az államtitkár jelezte, hamarosan bejelentik a munkahelyvédelmi bértámogatás újabb változatát, amely - kérdésre válaszolva közölte - az eddiginél rugalmasabb lesz, és könnyebb hozzáférést biztosít a lehetőséghez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jövőre vonatkozóan reménykeltőnek nevezte az államtitkár, hogy Kínában kezd visszakapaszkodni a járműgyártás, az Amerikai Egyesült Államokban növekedett a háztartások megtakarítási rátája, Magyarországon a háztartási megtakarítások magasabb, mint két hónappal ezelőtt volt.

Az államtitkár szerint a járvány elleni védekezés sikerességéből, az emberek fegyelmezettségéből arra lehet következtetni, ha lesz is újabb hulláma a vírusnak, gazdasági értelemben azt az ország már nem fogja annyira megsínyleni, mint az elmúlt két hónapban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem