8 °C Budapest

Ennyit kereshetsz az alpesi hotelekben: lasszóval fogdossák a magyarokat

2018. december 6. 14:00

Olyannyira kevés a vendéglátós az osztrák Alpokban, hogy a munkaadók most komoly engedményeket tettek annak érdekében, hogy zavartalan legyen a működés, többen jelentkezzenek dolgozni. Egy kint dolgozó magyar szerint eddig is nagyon megérte kimenni és végighajtani a téli síszezont, most pedig még jobb a helyzet.

Sokkalta jobb helyzetben vannak azok a munkavállalók, akik a mostani téli szezonban mennének vendéglátózni Ausztriába, legalábbis idén rengetegen hiányoznak a vendéglátóiparból, így a Határátkelő blog szerint a munkáltatók már olyan kedvezményeket is bevezettek, amik eddig egyáltalán nem voltak jellemzőek. Egy kint vendéglátózó magyar is megerősítette a Pénzcentrumnak, hogy idén valamiért kevesebben jelentkeztek a síhotelekbe, hüttékbe az átlagnál, legalábbis arrafelé, amerre ő dolgozik, nagyon keresik még mindig az embereket, pedig már lassan december közepe van, ilyenkorra régebben már minden szabad állást betöltöttek.

Úgy tűnik a vállalkozók most belátták, valamint tenni kell, hogy menjenek a pincérek, szakácsok, konyhai kisegítők. Az amúgy mosogatóként, konyhai kisegítőként dolgozó honfitársunk is hasonlóról számolt be: mostmár nem csak a szállás és az állátás jár a fizetés mellé, hanem akár többnapos pihenő is, ami az utóbbi években csak álom volt.

Jópár éve járok ki télire sícentrumokba dolgozni, eddig nem volt olyan, hogy több, akár három-négy egybefüggő napra is elengedtek pihenőre. Egy-két nap volt a jellemző a lazább időszakokban, tehát hétvégén például teljesen felejtős volt a szabadság. Kemény a meló, nagy a hajtás, de eddig is megérte kijönni, mert 3-4 hónap alatt keresek annyit, amennyit otthon talán egy év alatt sem tudnék összehozni. Eztán pedig mégjobb lesz, mert valamennyire lazul a menet, a pénz pedig ugyanannyi

- mondta a Pénzcentrumnak nyilatkozó magyar, aki egyébként szakképesítés nélkül, minimális nyelvtudással vágott neki Ausztriának évekkel ezelőtt, amikor pont a síszezon előtt veszítette el munkáját, és nem tudott szakmájában elhelyezkedni. Szerinte azért ilyen kevés a munkavállaló, mert sok külföldinek elege lett a nagy hajtásból, osztrákok pedig, ahogy ő fogalmazott "mosogatónak, kisegítőnek tuti nem jelentkeznének", ezeket a pozíciókat jellemzően kelet-európaiak töltik be. Ők pedig - folytatta - inkább valami állandó helyet néznek maguknak.

Több százezres fizetéssel csábítanak

Az internetet böngészve valóban rengeteg szezonális ausztriai vendéglátós munkát találhatunk. A havi bér jellemzően nettó ezer euró fölött van. Például ebben a hirdetésben szobalányt, felszolgálót keresnek havi nettó 1200 euróért (388 ezer forintért) decembertől március végéig. A felszolgáló esetében német nyelvtudás előnyt jelent. Szobalány esetében nincs szükség nyelvtudásra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egy másik hirdetésben 1350-1500 eurót (436 ezer - 485 ezer forintot) kínálnak felszolgálóknak, bárfelszolgálóknak a téli szezonra. A szállás és az ellátás ingyen van, cserébe heti hat napot kell vállalni.

Havonta legalább 400 ezer forintot kínál egy másik hirdetés, amelyben szállodaipari dolgozókat keresnek. Itt rengeteg féle munkakörre lehet jelentkezni a szezonra, nyelvtudás azonban szükséges. Szállás ellátás itt is biztosított.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem