2020. augusztus 8. szombat László
HR Centrum

Ennyien keresnek állást Magyarországon: tízezrek egy év alatt sem találnak


A nyilvántartott álláskeresők száma 13,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júniusi zárónapon 240 700 álláskereső szerepelt, ami több mint 38 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Az NFSZ a honlapján közölte: júniusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,2 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,6 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett

Júniusban 43 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,4 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 3,1 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,8 százaléka, 23 600 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az álláskeresők 28,2 százaléka, 67 800 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 12,9 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az év hatodik hónapjában 36 500 volt a 25 év alatti és 58 900 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,2, illetve 24,5 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint júniusban 130 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 44,0 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,8 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 43 900 új betölthető álláshelyet jelentettek be júniusban, ezek 50,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 22 000 volt, amelynek 45,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. 

Júniusban 122 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 86 400 betöltetlen maradt. Az év hatodik hónapjában 205 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a közúti jármű gyártást, műsor-összeállítást, műsorszolgáltatást, számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártását és az információ-technológia szolgáltatást, területileg pedig Budapestet, valamint Heves és Békés megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. március-májusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 170 600-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal csökkent.

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 08. 07. 09:00
Döntések bűvkörében

Mit egyek ebédre, rizs vagy tészta? Mit nézzünk a moziban? Melyik jelöltet vegyük fel a két nagyon...

coachco
2020. 08. 06. 11:55
Mintha tojásokon lépkednénk

Kedvesek! Ti is érzitek azt a bizonytalanságot, ami körülvesz minket? Azon tűnődöm, mi lehetne...

perfekt
2020. 08. 03. 08:29
A saját tőke emelése

A saját tőke emelésére jellemzően két ok miatt kerül sor. Vagy kötelező a tőkeemelés,...

hrdoktor
2020. 08. 03. 05:01
Queen-hatás az irodában: ha sok erős egyéniség van összezárva

Egy átlagos munkahelyen is előfordul, hogy a Queen együtteshez hasonlóan több tehetséges, kreatív...

happyhunter
2020. 08. 02. 19:54
Kutyás kalandok az irodában

Kutyabarát munkahely vagyunk, a Jobsgarden már régóta nyitott arra, hogy az itt dolgozók magukkal...

jobangel
2020. 07. 27. 12:56
Jobangel máshol...

Kedves Olvasóim! Egyelőre(?) itt, mostantól nem frissül tovább a Jobangel blog. Írásaim a jövőben...

vezetoi-coaching
2020. 07. 21. 13:19
“10-et letagadhatnál!”, “50 az új 30”, “70 az új 50”...

Nézzünk egy kicsit ezek mögé... “a letagadhatnál X évet”, ezt én magam is hallottam néha...

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.