16 °C Budapest

Ennyi a legendás magyar színész nyugdíja: nyomorog

Pénzcentrum
2012. február 19. 12:37

Nyugdíjáról vallott Paudits Béla, Jászai Mari-díjas magyar énekes, színművész. A művész rokkantnyugdíja annyira kevés, hogy már az öngyilkosság is megfordult a fejében. Sorstársaihoz hasonlóan egyébként a színészt is érinti az Országgyűlés korábbi döntése, mely szerint a rokkantsági nyugdíj helyét a rehabilitációs, illetve a rokkantsági ellátás vette át.

52 ezer forintos rokkantnyugdíjból tengődik Paudits Béla egy főváros szélén lévő alig harminchárom négyzetméteres, dohos lakásban. "Egy százötven éves, nedves, rosszul szigetelt ház földszintjén lakom. Be vagyok zárkózva a háromszor ötös szobámba a gázkonvektor mellé, hogy valahogy kibírjam a telet. Villanyt alig használok. A gatyámat is a fűtésre költöm, mégis hideg van benn" - nyilatkozta a Borsnak a színész, aki gyógyíthatatlan gerincbetegsége miatt gyakorlatilag az ágyhoz van láncolva.


"Aki ennyiből próbál kijönni, az pontosan tudja, hogy ez semmire sem elég, hiszen minden egyre drágább. Szociális segélyt pedig nem kapok" - mondta a lapnak Paudits, akinek már az öngyilkosság is megfordult a fejében. "Már megkötöttem a kötelet. El is próbáltam már, miként vessek véget a szenvedésemnek. Tudom, hogy gyávaság, de már ez sem érdekel. Naponta eszembe jut, hogy így már nincs értelme. Akkor inkább jobb lenne meghalni."


Rokkantnyugdíj: ki mennyit kap 2012-ben?

2011. december 20-án fogadta el az Országgyűlés a megváltozott munkaképességű emberek ellátásainak átalakításáról szóló törvényt. A rokkantsági nyugdíj megszűnik, a megváltozott munkaképességűek két típusú ellátást kaphatnak: rehabilitációsat vagy rokkantságit.

A jogszabály rögzíti, hogy január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék és a bányászok egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg.

Januártól az jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátásaira, akinek az egészségi állapota - a rehabilitációs hatóság komplex minősítés alapján - 60 százalékos vagy kisebb mértékű. Ez az egészségkárosodás mértékének mostani meghatározása szerint azt jelenti, hogy az ellátásokra a legalább 40 százalékban egészségkárosodottak szerezhetnek jogosultságot.

A megváltozott munkaképességűek ellátásai jövedelempótló jellegűek, ezért csak akkor megállapíthatók, ha kedvezményezettjük egészségi állapota miatt nem tud dolgozni, és ha a kérelem benyújtását megelőző öt évben legalább 1095 napon - tehát összesen három éven - át volt társadalombiztosítása. Utóbbi feltétel azonban nem vonatkozik azokra, akik 2011. december 31-én részesültek az átalakuló ellátások valamelyikében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A megváltozott munkaképességű emberek két típusú ellátást kaphatnak: rehabilitációs vagy rokkantsági ellátást. Az előbbiben azok részesülhetnek - legfeljebb három évig -, akiknek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, illetve akik tartós foglalkozási rehabilitációt igényelnek. Az utóbbit pedig azok kaphatják, akiknek a rehabilitációja nem javasolt.

A jogszabály kimondja, hogy annak, aki rehabilitációs ellátást kap - ennek összege a minimálbér 30 és 50 százaléka között lehet-, együttműködési kötelezettsége van, amely kiterjed az aktív munkahelykeresésre, a felajánlott képzési vagy munkaerő-piaci programban való részvételre, valamint a rehabilitációs hatóság által felajánlott munkalehetőség elfogadására is. A rehabilitációs ellátás folyósítását szüneteltetni kell arra az időtartamra, amíg az ellátott keresőtevékenységet végez vagy közfoglalkoztatásban vesz részt.

A rokkantsági ellátás legkevesebb a minimálbér 30 százaléka lehet, maximum pedig annak 150 százaléka. A szabályozás szerint meg kell szüntetni a rokkantsági ellátást, ha az ellátott nem tesz eleget bejelentési és felülvizsgálati kötelezettségének. Ennek az ellátásnak a folyósítása mellett lehet keresőtevékenységet folytatni, ám az abból származó jövedelem háromhavi átlaga nem haladhatná meg a minimálbér 150 százalékát.

Azoknak ugyanakkor, akik a III-as csoportú egészségkárosodási rokkantsági nyugdíjban részesülnek - ők 110 ezren vannak -, felülvizsgálatra kell jelentkezniük. A vizsgálatok eredményeképpen akik rehabilitálhatók, rehabilitációs ellátást kapnak majd, akik nem, azok pedig rokkantsági ellátást. Ugyanez vonatkozik a rendszeres szociális járadékban részesülő 84 ezer emberre.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához nyújtott támogatásokkal kapcsolatban bevezetik az akkreditált munkáltató intézményét. Bevezetik a rehabilitációs kártyát is, amely mentességet ad a munkabérre rakodó munkaadói terhek befizetésének teljesítése alól.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm