18 °C Budapest

Emiatt szűnik meg közel 5 millió munkahely 2020-ig

MTI
2016. január 18. 20:00

A mesterséges intelligencia és a robotok alkalmazása 5,1 millió munkahelyet szüntet meg a következő öt évben 2020-ig a világ 15 vezető országában - derül ki a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) hétfőn ismertetett tanulmányából.

A vizsgált 15 ország foglalkoztatja a világ teljes munkaerejének 65 százalékát. A tanulmány szerint a munkaerő kétharmada a hivatalokban és az adminisztratív területen válik feleslegessé.

A WEF a robotizációt, a nanotechnológiát, a 3D nyomtatást és a biotechnológiát említve egészen egyszerűen "negyedik ipari forradalomról" beszél. Mindez minden iparágat érint majd, hatása azonban eltérő lesz, a leginkább az egészségügyet rázza meg a telemedicina elterjedésével.

A tanulmány összeállítói szerint az ágazati vesztesek második helyén az energiaipar áll majd, amelyet a pénzügyi szolgáltatószektor követ. Ezzel egy időben ugyanakkor nő az olyan szakemberek iránti kereslet, mint például az adatkezelők és az értékesítési ügynökök.

A folyamat legnagyobb vesztesei a nők lesznek, akik munkakörét részben kiváltja majd a mesterséges intelligencia és a robotizáció.

 Miközben a következő öt évben a férfiak esetében minden három megszűnő munkahely mellett egy új állás teremtődik, a nőknél lényegesen rosszabb az arány, több mint öt megszűnőre jut majd egy új munkahely.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm