12 °C Budapest

Emiatt is kell a pénz az új adókból

Pénzcentrum
2012. április 30. 12:04

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012 első negyedévében 100 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt. A dobogó legfelső fokán - a bírságokat is beleszámítva - közel 2,6 milliárd forinttal egy cég áll, míg a magánszemélyek közül ketten osztoznak az első helyezésen, 450-450 millió forinttal. A jogkövetkezményekkel együtt négy cégnek van 1 milliárd forint feletti adótartozása. A legalább fél éve fennálló adótartozások összege minimum 200 milliárd forintra rúg. Ha ez az összeg egy csapásra befolyna a költségvetésbe, nem lenne szükség újabb adóterhek kivetésére.

A NAV negyedévente teszi közzé azon adóalanyok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forint feletti adóhiányt állapított meg, feltéve, hogy az erről szóló határozatban előírt fizetési kötelezettségüknek nem tettek határidőben eleget.

Az első negyedévben összesen 14,53 milliárd forint adóhiányt állapított meg az adóhatóság. Erre még további 12,6 milliárd forint adóbírságot, késedelmi pótlékot szabott ki. A listán 47 vállalkozás és 53 magánszemély neve szerepel, akad, akié többször is, sok cég adószámát pedig törölték vagy felfüggesztették.

A legnagyobb adótartozással, jogkövetkezményekkel együtt 2,59 milliárd forinttal a soproni székhelyű MASTER-COPY Kereskedelmi Kft. "dicsekedhet", amely háromszor is rajta van a listán. A második legnagyobb adós a budapesti MILSEC Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft., a bírságokat is beleértve 1,93 milliárd forinttal, a harmadik a végelszámolás alatt álló, dunaújvárosi BIOTECHBUILD Kft. 1,15 milliárd forinttal, a negyedik pedig a nagyszentjánosi RAAB-CREDIT Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., amelynek 2010. szeptember 18-án törölte az adószámát az adóhatóság.

A magánszemélyek közül két, ugyanabban a budapesti társasházban lakó adózó osztozik holtversenyben az első helyen, Wang Sheng Qiang és Chen Wen Min, a jogkövetkezményeket is beleértve egyenként 450,2 millió forinttal. Őket a nyíregyházi Szegfű Tibor követi 224,3 millió, majd a győri Szilágyi András 195 millió forinttal. Összesen hét személynek van a jogkövetkezményekkel együtt 100 millió forint feletti adótartozása.

Az adóhatóság az első negyedévi megállapítások mellett közzétette azoknak a magánszemélyeknek, illetve vállalkozásoknak a nevét, elnevezését, lakóhelyét, székhelyét, telephelyét, a megállapított adóhiány és jogkövetkezmény összegét, akiknek (amelyeknek) a terhére az előző negyedév során jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt állapított meg, és azt nem fizették meg az előírt határidőig.

Tovább emelkedett a hosszú távon tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma az első negyedévben, a tartósan adós cégek száma ugyanakkor tovább csökkent - derül ki az összesítésből. Tavaly szeptember végén 3 501, december végén pedig 3 581 adózó szerepelt a listán, idén március végén viszont már 3 615-en voltak rajta. Ezzel szemben a cégek közül
tavaly szeptember végén 2 023-an, december végén 1 771-en, március végén pedig 1 543-an szerepeltek a szégyenlistán.

Ha a magánszemélyek és egyéni vállalkozók esetén a 10 milliós küszöbértékkel számolunk, akkor legalább 36,15 milliárd forintra rúg a tartozásuk, míg a cégek esetében 154,3 milliárd forint ez az összeg. A valóságos tartozás azonban ennél jóval nagyobb, hiszen vannak olyan cégek, amelyek több milliárddal, s olyan magánszemélyek, akik tízmilliókkal tartoznak. A 180 napon túl tartozók most közzétett listáján szereplő 1 543 cégből 1 066 felszámolás, 109 pedig végelszámolás alatt áll, csupán 368 még működő vállalkozás, vagyis nem sok bevételre számíthat tőlük az adóhatóság.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A cégek között továbbra is gyakorlatilag valamennyi ágazat fellelhető. Változatlanul a tartós adósok között van a Hospinvest Egészségügyi Befektetési Zrt., a Gyöngyösi Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft. és a Hatvani Kórház Egészségügyi Szolgáltató Kft., amelyek felszámolás alatt állnak.

Ezúttal is megtalálható a listán az ugyancsak felszámolás alatt álló Cornexi Élelmiszeripari Zrt., a Herz Szalámigyár Zrt. vagy például az Electro World Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. vagy például több Bábolna cég, s szerepel a listán a felszámolás alatt lévő Malév és a Shopping City Ferihegy Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. is.

Változatlanul százmilliónál nagyobb tartozása van önkormányzatoknak (Alsóvadász, Nick), iskoláknak (Kolumbusz Humángimnázium Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium, Kolinda Művészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény), alapítványoknak (Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány), fürdőknek (Esztergomi Fürdő (spa) Szolgáltató Zrt.,), felszámolás alatt álló szállodacégeknek (debreceni Cívis Hotels Zrt., veszprémi Hotel-Agro Panoráma Szálloda- és Konferencia Központ Kft., budapesti Hotel Európa Zrt.).

A vállalkozások között továbbra is megtalálható számos fura nevű cég (például Bedőlt 100202 Hcetdraug Pácban Lévő Kft., Bedőlt Office Válságban Lévő Kft., Búgócsiga 100610 Maetajots Kft., Mecsboksz 100806 Aszrep Kft., Mecsboksz 100812 Doowrekóp Kft.), amelyeket mind a Tatabánya, Komáromi út 31. szám alatt jegyeztek be.

A magánszemélyek, illetve egyéni vállalkozók listáján most is szerepel Akkad Imad, aki arról híresült el, hogy 2008 decemberében a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forint tartozással szerepelt az APEH nagy adósok listáján, rajta van az énekes Lang Györgyi, a celeb Gáspár Győző és Gáspárné Balla Beáta, Földesi-Szabó László és az akasztói vállalkozó, Stadler József is.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem