8 °C Budapest

Emelik a béreket a 200 milliárdos adócsökkentés mellett

Pénzcentrum
2017. április 26. 08:32

Minden ágazat több pénzt kap jövőre, és több mint 200 milliárd forintos adócsökkentés a terv - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A jövő évi költségvetés legfontosabb pontjairól beszélt a nemzetgazdasági miniszter a lapnak adott interjújában. Elmondása szerint:

  • Újabb két százalékkal mérséklődik a munkáltatók adó- és járulékterhe, egy százalékkal csökken a kisvállalati adó
  • Öt százalékra esik az internet-szolgáltatás és a halhús áfája
  • Nő a két gyermeket nevelők adókedvezménye
  • Életbe léphet 2018. július elsején az online számlázás rendszere
  • Folytatódnak a közszféra életpálya- és béremelési programjai
  • A kiemelt közúti fejlesztésekre és a Modern városok programjára 400 milliárd forintot fordítanak

A tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás eredményeként 2018-ban újabb két százalékkal mérséklődik a munkáltatók adó- és járulékterhe - mondta Varga. Hozzátette, a nagyjából kétszázmilliárd forintos kiengedést már korábban törvénybe foglalta az Országgyűlés, akárcsak a két gyermeket nevelők kedvezményét. Az érintett 350 ezer szülőnél nagyjából húszmilliárd forinttal marad több jövőre. Ezekhez társulnak az újabb áfacsökkentések. Január elsejétől 18 százalékról 5 százalékra csökken az internet-szolgáltatás forgalmi adója, és a kedvezményes körbe kerül a fogyasztásra szánt hal, vagyis a halhús is. A vállalkozások számára pedig az jelenthet könnyebbséget, hogy a kisvállalati adó kulcsa egy százalékkal mérséklődik. Utóbbi lépésekkel további tízmilliárdos összegről mond majd le a kassza.

Miből lesz erre fedezet?

A miniszter szerint a fentiek egy részét a feketegazdaság visszaszorításából szeretnék finanszírozni.

Az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) üzembe helyezése eddig évente 200-300 milliárd forintot hozott. Jövőre pedig újabb elemmel bővül a feketegazdaság elleni eszköztár: 2018. július 1-jén életbe léphet az online számlázás rendszere, vagyis a cégek számlázóprogramjai elektronikus úton elküldik majd az adóhivatalhoz a vállalkozások legfontosabb adatait

- mondta Varga. Ezzel a hatóság gyakorlatilag a gazdasági szereplők teljes forgalmára ráláthat. A rendszer a tervek szerint a jövő év közepétől kötelező lesz, a tesztüzem pedig már 2017. július 1-jétől elindul, vagyis a vállalkozások hamarosan kipróbálhatják a szisztémát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm