ELTE BTK: a bölcsészeké lesz a jövő, ha túlélik ezt az időszakot

2021. február 19. 09:01

Míg a kétezres évek derekán egy tízforintost is alig lehetett elejteni a hazai bölcsészkarokon, annyira tömve voltak hallgatókkal, az utóbbi években egyre csak azt hallani, hogy a műszaki-mérnöki-informatikai tudás a siker záloga. Jól ismerjük a sztereotípiát, miszerint bölcsészdiplomával leginkább a call center-gyorsétterem-tengelyen boldogulhatnak a pályakezdők. Hogy ez mennyire nem így van, azt jelzi, hogy a hallgatók bizalma töretlen az elméleti tudományok iránt.

Sokadik éve minden felvételin az ELTE BTK gyűjti be a legtöbb jelentkezőt. A bölcsészképzés XXI. századi kihívásairól és lehetséges fejlesztési irányairól az ország vezető karának leköszönő és újonnan hivatalba lépett dékánja, Sonkoly Gábor és Bartus Dávid beszélt a Magyar Nemzetnek. Számos fejlesztést tervez a karon minden idők legfitalabb dékánja: ősztől több új képzéssel, például színháztudományi mesterképzéssel bővítik a palettát, de újdonság a mozgókép szak is, emellett számos mesterképzésüknek elindították az angol nyelvű változatát is, mivel egyre nagyobb igény mutatkozik az idegen nyelvű képzések iránt.

A BTK éléről távozó Sonkoly Gábor, a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetője elmondta: évről évre kihívást jelent, hogy az alapképzés után rengeteg hallgatónkat már elszívja a munkaerőpiac, és a fiatalok nem lépnek tovább a mesterszakokra. "Éppen ezért most azon vagyunk, hogy a nyelvi mesterképzéseinket gyakorlatiasabbá, a munkáltatók számára is érdekesebbé, vonzóbbá tegyük" - ismertette.

A célunk, hogy ezek a képzések már ne csak filológiai jellegű tudást adjanak, hanem sokkal több kulturális, gazdasági ismeretet is kínáljanak az adott kulturális régiókra vonatkozóan. Hallgatóink számára így nemcsak a nyelvtanári pálya lesz elsősorban kézenfekvő, hanem kultúrdiplomaták, tolmácsok, külgazdasági kapcsolatokat építő szakemberek is lehetnek

- mutat rá Sonkoly Gábor, aki szerint hatalmas tévedés, hogy az üzleti szférában ne lenne helyük a bölcsészeknek. Azt is elmondta: ha a jövő a robotoké, az azt is jelenti, hogy minden korábbinál jobban felértékelődik az értelmezés, az érvelés, az információszűrés, a kritikus gondolkodás szerepe. "A bölcsészek sokat emlegetett munkanélkülisége egyébként nem létezik, ezt az előítéletet a diplomás-pályakövetési adatok ­egyértelműen cáfolják" - hangsúlyozza.

Azt mondják, ha a bölcsészek a következő évtizedet túlélik, akkor megint róluk fog szólni a tudomány, mint ahogy a XIX. században is róluk szólt

- jegyezte meg a professzor. A BTK két dékánja úgy véli, hogy az innovatív szemlélet egyértelmű és jogos elvárás a társadalom felől egy vezető egyetemmel szemben. Fontosnak tartják ugyanakkor, hogy a piaci és a társadalmi elvárásnak való megfelelés mellett megmaradjanak a tradicionális bölcsészértékek, a klasszikus alapkutatások is, vagyis az új irány ne váltsa fel, hanem inkább erősítse, gazdagítsa a régit.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: ELTE BTK honlap

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem