13 °C Budapest

Elkészültek az adóbevallás-tervezetek: 100 ezren már meg is nézték

MTI
2017. március 17. 15:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja rendszerének indulása óta, másfél napja már közel százezren nézték meg a bevallási tervezetüket.

A rendszerrel ügyfélkapuján keresztül 3,8 millióan érhetik el bevallásuk tervezetét. A csütörtök éjfélig beérkezett adatok alapján 611 ezer postázási kérelem érkezett az adóhivatalhoz - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára. Az adózásban és adóztatásban is mérföldkőnek nevezte, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az e-szja az eddigi szemléletet gyökeresen alakította át azzal, hogy a 3,8 millió magánszemélynek, akinek a NAV ezt elkészítette, mindenképpen lesz érvényes bevallása. Az elkészült szja-bevallás tervezetét az, akinek van ügyfélkapuja - vagyis mintegy 2,5 millió magánszemély - már át is nézheti.

A péntek reggeli adatok szerint több mint 44 ezren elküldték a bevallásukat. A küldők több mint fele 23 674-an módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által összeállított dokumentumot. A reggeli adatok szerint több mint 17 ezer magánszemély nézegeti, szerkeszti a bevallását.

Csütörtökön éjfélig lehetett kérni a NAV-tól a bevallási tervezett postázását. A népszerűségi lista élén továbbra is az sms áll: a kérelmek több mint 60 százaléka, 344 ezer SMS-ben jött. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online - akár okostelefonon is - egyetlen kattintással elérik tervezetüket. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, sms esetén pár órán belül válaszüzenetet küld. Május 2-ig több mint félmillió magánszemélynek postázza majd a bevallási tervezetét az adóhivatal.

Ha kicsúsztál a határidőből

Ha postai úton szeretted volna megkapni a bevallásod tervezetét, de kicsúszol a március 16. éjféli határidőből, akkor sincs veszve minden. Ebben az esetben két lehetőséged van, az egyik, hogy nyitsz online egy ügyfélkaput, amihez ha segítségre van szükséged, a kormányablakokban néhány perc alatt megcsinálják az ügyintézők. Ügyfélkapun keresztül, függetlenül attól, hogy mikor nyitod, még május 19-én is meg tudod nézni a tervezetet (május 22. a bevallás leadási határideje!). Azért egyszerűbb elektronikusan intézni a bevallást, mert bele lehet írni és javítani a tervezetbe, ahol arra szükség van.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A másik lehetőség az, hogy bemész a NAV ügyfélszolgálatára, ahol kérheted a bevallásod tervezetét, és ott, helyben kinyomtatják neked, hazaviheted, áttanulmányozhatod. Ha viszont bármit javítani kell benne, akkor szükséged lesz a nyomtatványra.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem