21 °C Budapest

Elkészült a felsőoktatási törvény módosításának tervezete

2015. március 26. 08:31

Elkészült a felsőoktatási törvény módosításának tervezete, amelyben többek között újraszabályoznák az intézmények vagyongazdálkodását, és lehetővé tennék az egyetemeknek a közös képzések indítását - írja a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Maruzsa Zoltán, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a tervezetet a héten, az Emberi Erőforrások Minisztériumán (Emmi) belül kezdik el egyeztetni, majd április közepén véglegesíti a Felsőoktatási Kerekasztal, így még június közepe előtt elfogadhatja azt az Országgyűlés.

A szakember beszámolt arról is, hogy a módosítás alapján speciális kompetenciatesztet iratnak majd a hallgatókkal a képzés elején és végén, hogy láthatóvá váljon a fejlődésük.

Újraszabályoznák az államilag támogatott és önköltséges helyek közötti átsorolást, és rendeletben írnák elő, hogy 2020 után ne lehessen felvételizni középfokú nyelvvizsga nélkül - mondta Maruzsa Zoltán.

A felsőoktatási stratégia szerint pontosítanák a törvényt az oktatók és kutatók teljesítményértékelési és minőségbiztosítási rendszerének bevezetése érdekében, és a duális képzések bevezetésével összhangban, lehetőséget teremtenek az intézmények és a cégek szorosabb együttműködésére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jövőben kétfajta alapvető intézménytípust különítenének el, az egyetemet és az alkalmazott tudományok egyetemét, illetve létrehozzák a közösségi főiskolát, amely csak infrastruktúrát biztosítana más intézmények képzéseihez.

Csökkentik a szakok számát is, 2020-ra a 2013-asnál 15 százalékkal kevesebb, 9122 képzés marad majd a palettán a tervezet szerint - mondta a helyettes államtitkár.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem