Elindult az érettségi: 90 ezren vizsgáznak ma magyarból

MTI
2012. május 7. 09:02

Magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségik, középszinten 1 208 helyszínen 87 324 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1 540 vizsgázó ad számot tudásáról.

Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a középszintű írásbeli 240 percig tart, ezalatt a diákoknak két feladatlapot kell megoldaniuk, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésre. A diákok először a szövegértési feladatlapot oldják meg, és csak ennek az összegyűjtése után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását.

A vizsgázók a szövegértési feladatlapon belül a rendelkezésére álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is maguk határozzák meg. A szövegértési feladatban általában egy esszé, ismeretterjesztő céllal íródott tanulmány, publicisztikai mű egésze vagy részlete szerepel. A feladatok megoldása általában a kérdésre adott válasz szöveges kifejtése, esetenként megadott válaszvariációk közötti döntés. A szövegalkotási feladatlap esetében a vizsgázó három eltérő típusú, műfajú és témájú szövegalkotási feladatból választ egyet. A vizsgázó által választott feladat megoldásának elvárható terjedelme 500-1 500 szó.

Az emelt szintű írásbeli 240 percig tart, nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból áll. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék. A három szövegalkotási feladat különböző témáról, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő.

Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgacsoportonként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Magyar mint idegen nyelvből középszinten 59 helyszínen 88 vizsgázó tesz érettségi vizsgát, a diákok az "Olvasott szöveg értése", a "Nyelvhelyesség", a "Hallott szöveg értése" és az "Íráskészség" feladatsorait oldják meg. A középszintű írásbeli vizsga teljes időtartama 180 perc.

A feladatok megoldásának értékelése központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik. A vizsgák kedden a matematika írásbelikkel folytatódnak.

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem