Elegük lett: ezeknek a dolgozóknak közel harmada hagyná el a pályáját a járvány után

Elegük lett: ezeknek a dolgozóknak közel harmada hagyná el a pályáját a járvány után

2021. április 4. 19:04

Aggodalomra okot adó előzetes eredményeket hozott egy most készülő, könyvelők körében végzett országos felmérés. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és az Egzatik Szakkiadó Kft. kutatásában résztvevő könyvelők közel egyharmada tervezi, hogy már rövid távon felhagy tevékenységével. A válaszadók negyede életkorát jelölte meg a döntés okaként, ami a szakma elöregedését mutatja.

A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) és az Egzatik Szakkiadó Kft. gondozásában készülő, országos Nagy Könyvelői Felmérés 2021 előzetes eredményeiből kiderül, hogy a könyvelők és könyvelői cégek közel egyharmada rövid távon felhagy a tevékenységével. Ez nem csak a könyvelői szakmára, hanem a teljes gazdaságra is érzékelhető hatást gyakorolhat már egy-két éven belül. Az eddig beérkezett 1700 válasz alapján a könyvelők 24 százaléka az életkorát, 7 százaléka pedig a megnövekedett, új típusú feladatokat jelölte meg okként, amiért nem akarja tovább folytatni a munkát.

A további előzetes adatokból kiderül az is, hogy a demográfia mellett a könyvelői szakma elismertségének, anyagi megbecsülésének folyamatos csökkenése, a NAV irányába történő egyirányú adminisztrációs elvárások folyamatos növekedése is hozzájárulnak az elégedetlenséghez, illetve általánossá vált az a vélekedés is, amely szerint a jövőben már nem lesz szükség könyvelőkre.

A MKOE és az Egzatik Szakkiadó az elmúlt két évben immár második alkalommal vizsgálja a "könyvelők" és a "könyveltetők" kapcsolatrendszerét hazánkban. A két felmérésből már nem csak a tények látszanak, hanem egyértelmű trendek is kirajzolódnak, amelyek ismerete minden érintett számára létfontosságú és alapvetően változtathatják meg a vállalatok működését. Az előzetes eredményekre reagálva Matyóka Zoltán, az MKOE Elnöke elmondta:

Sajnálattal vettük tudomásul a Nagy Könyvelői Felmérés 2021 előzetes adatait, miszerint a könyvelők harmada már rövid távon elhagyja a könyvelői pályát. Ha ez bekövetkezik, az jelentősen megnehezíti majd a kis- és középvállalkozások életét, hiszen ma már egy könyvelő sokkal több feladatot végez el, mint akár néhány évvel ezelőtt. A szakemberek kiesése jelentős áremelkedéssel is járhat, hiszen a cégek részéről a feladatok megmaradnak, de már nem lesz, aki elvégezhetné őket. Mielőbbi lépések szükségesek a könyvelők adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében, hiszen enélkül egyre több kolléga keres majd új elfoglaltságot. Megoldásként szolgálhat a könyvelők digitális készségeinek fejlesztése is, amelyben a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete folyamatosan segíti tagjait.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem