Elárulta Stohl András, mennyit keres havonta

2017. augusztus 24. 14:00

Anyagi helyzetéről vallott Stohl András, elmondta, mennyi a plafon, amit meg lehet keresni színházban, és arról is mesélt, mennyi pénzt kell hazavinni ahhoz, hogy az adott hónapban nullára jöjjön ki.

Pénzügyeiről is beszélt egy interjúban a keresett magyar színész, Stohl András. Többek között azt is elárulta, mikre költ, és mennyi pénzt kell havonta előteremtenie.

Ahhoz, hogy nullán legyek, olyan másfél milliót. Ebben a gyerektartástól a ház hiteléig sok minden benne van. Őrület, de ez még ugyanaz a házhitel, amit már akkor fizettem, amikor a Zsámbéki-féle szakítás történt a Katonával

- mondta a Magyar Narancsnak Stohl utalva arra, hogy már több mint egy évtizede eljött a színházból.

A színész azt is elárulta, hogy a csúcsfizetés a színházakban havi 500-600 ezer forint, az átlagkereset 300 ezer lehet, de sokan 180-200 ezer körüli fizetést visznek haza. Ötven éves korára ő már elérte, hogy a "csúcsgázsit" kapja.

A színházakban megkereshető átlag fizetés szinte teljesen megegyezik a hazai bruttó átlagkeresettel. Idén júniusban ugyanis ez az összeg 297 300 forint volt, ami egy év alatt 14,4 százalékos növekedést jelent.

KATTINTS: Itt az igazság: na ezért nem keresel annyit, mint az átlag

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ez a közel 300 ezres kereset viszont a bruttó, valójában 197 700 forintot kapott kézhez az, aki az átlagot keresi. Stohlnak vélhetően elég nagy fejtörést okozna, ha ennyiből kellene megélnie, hiszen jelenleg az átlag nettó keresetnek a legalább a 7 és félszereséből gazdálkodik.

Ugyanakkor azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a lakáshitel törlesztőjének a megállapításánál valamint a gyerektartás összegének a meghatározásánál is figyelembe veszik, hogy mekkora a kereset. Tehát vélhetően Stohlnak nem 20 ezer forint a gyerektartás, és a lakáshitelének a törlesztője sem áll meg 80 ezer forint körül.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm