2020. július 11. szombat Nóra, Lili
HR Centrum

Elárulta Zacher Gábor: ők fogyasztják a legtöbb kokaint Magyarországon


A kokain a tőkeerős fogyasztók és az elit drogja, éppen úgy jelen van a menedzserek, sportolók világában, ahogyan a biofű a szegényebb társadalmi rétegek körében - árulta el a novekedes.hu-nak adott interjújában Zacher Gábor.

Mint a főorvos-toxikológus az interjúban fogalmazott, "a kokain alapvetően egy rétegszolgálatású kábítószer. Miközben a biofű 400-600 forint, addig a kokain grammja minőségtől függően 16-30 ezer forintba is kerülhet, amit nem mindenki engedhet meg magának. De van egy olyan réteg, amelyik egy ilyen partiban képes és hajlandó akár százezer forintos nagyságrendű kokainmennyiséget is felszippantani." És, hogy melyik ez a réteg? Nos Zacher Gábor szerint az elit, bár kiemelte, ez attól függ, mit is értünk elit alatt.

Egy három-négymilliós fizetéssel bíró bankigazgatót, vagy egy tisztességes, becsületes vállalkozót ugyanekkora, vagy nagyobb havi fizetéssel? Vagy egy orvost, aki ugyanezt a paraszolvenciából keresi meg? Esetleg egy gengsztert vagy akár egy magasan megfizetett sportolót?

- tette fel a költő kérdést Zacher Gábor.

A főorvos-toxikológus hozzátette, a cégvezetők, menedzserek élete nagyon stresszes, így nem véletlen, hogy jelen van a világukban a kokain. "megpróbálnak relaxálni, kiengedni" - mondta. Hozzátette:

A munkájuk nagyon komoly és folyamatos jelenlétet, koncentrációt igényel, hiszen az üzleti élet egy kegyetlen világ, mert miközben egyik pillanatban fenn van az ember a csúcson, a másikban akár mindent elveszítve bukhat hatalmasat. Nagyon stresszes életről van szó, ami magával hoz nagyon sok, sorsszerűen kialakuló betegséget is.

Zacher Gábor kiemelte, hogy ugyan nem lehet általánosítani, "nagyon sokan felpattannak a kerékpárra, körbe tekerik a Balatont egyedül vagy a családjukkal, de azért ennek a populációnak 15-16 százaléka mégiscsak beleveti magát a pesti bulinegyedbe és van másfél napja arra, hogy kiengedje a gőzt."

A neves toxikológus amúgy nem először beszél a felső tízezer (megj.: pontos számot nem tudunk) szerhasználatáról. Egy régebbi interjúban elmondta, nehéz nemet mondani a különböző tudatmódosító szerekre, hiszen a szociális minták átöröklődnek.

A kokain beszerzése ezekben a körökben státuszszimbólum. Ez mindig így működött. A kokainos rétegbe nagyon nehéz belelátni, roppant zárt közösséget alkotnak, úgy gondolják, hogy a pénz mindent megold

- fogalmazott Zacher Gábor évekkel ezelőtt.

A toxikológus szerint a mai világunk csak a gyors örömszerzésről szól. A nagyvállalati multik vezetői a legjobb autókra, csúcsmobilokra és egy saját titkárnőre vágynak, akivel néha "elszórakozhatnak". És természetesen olyan fizetésre és bónuszra, amiért megéri az embernek harcolni.

Veszélyes is lehet, ha túl sokat dolgozunk

Ahogy a fenti példa is mutatja, akár veszélyes is lehet, ha túl sokat dolgozunk. Hiszen a sok munka miatt felborulhat a megfelelő egyensúly a munka és magánélet között ez pedig komoly stressz forrást jelent, ami életünk mindkét területére nagy hatással van.

A munka-magánélet egyensúlyának megszűnése nagyobb leterheltséget okoz, és az időbeosztás felborulásához, valamint viselkedésbeli változás miatti konfliktusokhoz is vezethet a családban és a munkahelyen egyaránt.

Ezek a konfliktusok alapvető kihatással vannak a családi és társas életre, valamint a munkahelyi teljesítőképességre, ezért az egyénnek és a munkáltatónak egyaránt érdeke a munka és szabadidő egyensúlyának fenntartása.

Ha érdekel a téma, akkor olvasd el korábbi cikkeinket:

Extrém hobbikkal vezetik le a stresszt a világ leggazdagabb emberei

Kiderült, miért okoz szívbetegséget a stressz

Eleged van a melóból? Ezek a tippek segíthetnek rajtad

Szomorú következménye lett a munkahelyi stressznek

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2020. 07. 10. 09:00
6 dolog, ami jól jön a nehéz beszélgetésekhez a csapatban

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni...

perfekt
2020. 07. 10. 08:42
MILYEN OKJ SZÁMÍT A FELVÉTELIN? – VÁLASSZON A KÉPZÉSI KÍNÁLATUNKBÓL!

A ponthatárok kihirdetése után nem minden jelentkező feltétlenül boldog. Ha idén nem jött össze...

ajovomunkahelye
2020. 07. 07. 09:42
Alkalmazkodás a változásokhoz

A koronavírus-járvány iparágtól függetlenül egy dologra biztosan megtanított minden vállalatot:...

vezetoi-coaching
2020. 07. 06. 16:54
Olvasónapló - Nagy Lajos: Budapest Nagykávéház...

Csak ízelítőül, hogy mire számítsunk... 1935. július 3-án késő este a Budapest Nagykávéházban...

hrdoktor
2020. 07. 06. 08:50
Betegségek, amiket a légkondi terjeszthet

A nem megfelelően működtetett klíma többet árt, mint használ: betegségek okozója lehet. De milyen...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk