Elárulta, mennyit keres a 18-szoros magyar bajnok élsportoló

Pénzcentrum2019. június 20. 14:58

Buruczki Szilárd egy igazi legenda a magyar terepbiciklisek között. Tizennyolcszoros magyar bajnok, 2004-ben olimpiai kvótát szerzett a magyar csapatnak, 2008-ban pedig pótkerettag volt Pekingben. A Pénzcentrum Szilárd otthonában készített interjút az ország egykor elsőszámú terepbringásával. Az eredményekről nem kellett sokat kérdezni, a sportoló otthonában 3 fal volt tele a megszerzett serlegekkel. Interjúnkban elsősorban arról kérdeztük, hogy mennyire tud megélni egy élsportoló Magyarországon, ha olyan sportágat választ, ami nincs reflektorfényben. Mivel Buruczki már 40 éves, túl van a pályafutása csúcsán: arra voltunk kíváncsiak, hogy miképp tud megélni egy egykori magyar élsportoló, amikor már kiöregedett a rendszeres versenyzésből.

Negyven évesen már azt lehet mondani, hogy sportolói karriered csúcsán már túl vagy. Miből tud egy egykor profi, többszörös országos bajnok sportoló megélni?

Jelenleg még mindig aktív versenyző vagyok és elérek dobogós eredményeket is olyan versenyeken, ahol van pénzdíj. Sajnos ezekből a versenyekből kevés van hazánkban, külföldön inkább. Csak erre nem lehet alapozni, emiatt vállalkozóként edző vagyok és igyekszem a megszerzett tapasztalatot továbbadni és ezzel a megélhetésemet biztosítani. Korábbi csapataim, mint a Cube Csömör és a CST Merida havi bérért alkalmaztak, a Cube Csömör idén is támogat.

Kizárólag ebből élsz? A sportolók körül gyakran megjelennek támogatók is. Neked nincsenek szponzoraid, akik támogatnak?

Csak szponzorok, akik üzleti alapon támogatnak, nincsenek, illetve kedvezményeket adnak a termékek árából. A Cube Csömör egyesületnél azért még versenyzem, ott azért még kapok az eredmények utáni prémiumot a dobogós helyezésekért, így a sportolásból van még egy minimális bevételem. De a fő anyagi forrásom egyértelműen az edzői munkámból származik.

Ez azt jelenti, hogy sok tanítványodnak kell lennie, ha csak ebből élsz. Mennyi embert edzel egyszerre?

Húszan vannak, akinek edzéstervet írok. Ez teljesen online megy, heti rendszerességgel töltöm fel nekik az edzéseket ahhoz mérten, hogy az előző heteket hogyan csinálták meg. Közben módosítom is, naponta nézem, felülbírálom, hogy az edzéseken hogyan teljesítettek. Folyamatosan visszajelzek nekik, hogy mit kell módosítani. Persze van néhány ember, akiknek tartok személyi, technikai edzéseket is igény esetén.

Ezek általában profi sportolók, vagy azok, akik hobbiszinten bringáznak. Kik azok az emberek, akik fizetnek ezért?

Leginkább az amatőr, lelkes sportolók fizetnek, erre van főképp kereslet. A profiknak nyilván olyan csapata van, amelyik mindent finanszíroz. Így nekik edzőt is biztosít a csapat. Egy ilyen edzésterv nálam 15-20 ezer forint körül van havonta, az edzéstartás 5000 forint körül mozog alkalmanként. Egyelőre ez a piaci ára kerékpár edzéseknek.

Ez gyakorlatilag úgy működik, mint egy tanácsadás ezek szerint. Mi ennek a hozzáadott érétke? Mitől éri meg ezt kifizetni? Mi az, ami miatt többletértéke van ahhoz képest, hogy valaki csak edz egyedül? Ha egy amatőr nekiállni, magától is meg tudná ezt csinálni.

Ezt nem mondanám. Nekem 25 év tapasztalatom van, elég sok edzővel dolgoztam együtt, pontosan tudom, hogyan kell egyéni edzésterveket felépíteni. Sokszor látom, hogy mik azok a hibák, amit az amatőrök az elején kapásból elkövetnének, ha nem figyelmeztetném őket, és mi az, amit nem vesznek észre, és amire rá kell őket vezetni, hogy eredményesen fejlődjenek. Én ezeket mindig személyre szabottan állítom össze. Az edzés útvonalának megtervezésében is tudok segíteni, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen magaslaton indul el egy felkészületlen bringás. Én gyakorlatilag az összes potenciális útvonalat ismerem, ahol lehet hatékonyan edzeni. De személyre szabott felszerelésben is adok tanácsot, hogy hogyan öltözzön fel az edzéshez, milyen bringát válasszon, hogyan táplálkozzon és hasonló.

Napi kapcsolatban vagy velük?

Igen. A legtöbbel online csatornákon beszélek, de akár telefonon is, ha igény van rá. Ez mindenképp kell ahhoz, hogy követni tudjam a teljesítményüket.

Kell őket motiválni? Például mondod nekik, hogy ez most kevés volt, legközelebb jobban? Vagy van olyan is, akinek el kell mondanod, hogy ez túl sok, fogja vissza magát.

Ez attól függ, hogy milyen típusú ember. A legtöbben nagyon lelkesek, azokat vissza kell fogni az elején, amíg nem érzik, hogy mi lenne az optimális terhelés. Valakit meg motiválni kell egy idő után, hogy ne veszítse el a motivációját, mert azért egy idő után bele lehet fásulni. De igazából tapasztalatom szerint ha folyamatos a fejlődés és a siker, akkor a motivációval nincs gond.

Mik a leggyakoribb hibák, amiket a kezdők elkövetnek?

Általában úgy kezdjük, hogy van egy felmérés, egy laborban végzett teljesítménydiagnosztika, és ott kap egy jegyzőkönyvet, amelyben benne van, hogy milyen teljesítményzónákkal, pulzuszónákkal kell az edzéseket végrehajtani. Először még nem nagyon érzik, hogy ezeket a zónákat hogyan kell betartani, és ezekre próbálom őket rávezetni. Nagy nyújt segítséget a pulzusmérő és a wattmérő, segítek hogyan kell ezeket az eszközöket használni és az edzéseket hatékonyan csinálni. Kevés hangsúlyt fektetnek a pihenés, regenerációra. Az optimális pihenés és terhelés felépítés különösen fontos, hogy az edzésmunka beépüljön a fejlődés érdekében.

Mennyire jellemző az, hogy az emberek belekezdenek és abbahagyják? Mit tapasztalsz, mennyire kitartók az emberek?

Akik már komolyan gondolják és fizetnek az edzéstervért, azok általában nem hagyják abba, legfeljebb ha valamilyen külső körülmény - sérülés vagy betegség - közbejön. De nem jellemző.

Mit tapasztalsz, egyre többen jelentkeznek hozzád edzésre, vagy stagnál?

Ahogy nő a sportolási kedv, egyre többen keresnek meg engem is. Szerencsére azt tudom mondani, hogy a megkeresések száma folyamatosan nő.

Mikor kezdted az edzősködést?

Négy évvel ezelőtt, előtte csak a versenyzésből éltem. A csapat ezért rendes fizetést adott, meg prémium pénzeket az eredményekért. De ha az edzői vállalkozásomat sikerül felfejlesztenem még komolyabb szintre, akkor ebből még magasabb bevételem lehet, mint korábban a versenyzésből.

A csapat miért állt le a fizetéseddel?

Mert 40 éves vagyok, és inkább a fiatalokat finanszírozzák. Az élsportot kb. eddig az életkorig lehet profin csinálni, utána fokozatosan csökken a teljesítmény.

Az edzősködés gyakorlatilag kényszerből jött ezek szerint. Vagy már korábban is tervezted, hogy egyszer edzeni fogsz?

Ez a kézenfekvő, hiszen ebben van tapasztalatom, végzettségem, és ami a legfontosabb, élvezettel csinálom. A Testnevelési Egyetemen elvégeztem a kerékpáredzői tanfolyamot, így egyértelmű volt, hogy amikor már visszaveszek a versenyzésből, edző lesz belőlem. Ugyanakkor mindig is érdekelt az edzéstudomány, magamon is tesztelem az új edzésmetodikákat, alkalmazom amatőr sportolókon is pl. Wattmérés, HRV, Omegawave mérés amivel jobban optimizálható terhelés pihenés egyensúlya.

Európában a magyar a legelhízottabb nemzet. Most mintha már történt volna valami és egyre többen kezdenének sportolni. Te érzel valamit ebből, többen keresnek meg téged? A kerékpározás is népszerűbb lett az elmúlt években Magyarországon az elmúlt években?

A szabadidő meg a közlekedés része szerintem igen, de az élsport és a versenyszerű biciklizés nem lett népszerűbb. Az, hogy valaki fejlődjön, megdöntse a saját csúcsait, erre van érdeklődés, egyre többen csinálják ezt.

Azért ez nem véletlen. Ti nem az utcán tekertek, hanem kimentek terepre, és az erdőben bringáztok órákat. Azért ez nem olyan egyszerű.

Igen, leginkább erdőben bringázunk, de az állóképességi edzések nagy része országúton van. Inkább technikai edzések vannak erdőben, terepen.

Tehát te főállásban ezt csinálod, edzésterveket készítesz és edzed a bringásokat. Te magad mennyit edzel?

Átlagosan naponta 3-4 órát biztosan edzek. Így tehát heti 18-20 órát bringázom attól függően, hogy van-e verseny. Ez gyakorlatilag olyan, mint egy főállású munka, nagyon sok időt töltök az edzősködéssel, ráadásul most alakítottam egy saját csapatot is Buruczki Training System néven, ez reklámozza a vállalkozásomat, az edzősködést. Ezt próbálom most még magasabb szintre felépíteni - ez is csomó idő. Ebből szeretnék élni a jövőben is.

De ennek gondolom költségei is vannak. Milyen kiadásaid vannak a biciklivel kapcsolatban?

Szerencsére alkatrészt, technikai támogatást a csapat ad, azzal nem kell foglalkoznom. Az étkezés elég jelentős, de azt amúgy is kell. De ilyenkor többet kell költeni táplálékkiegészítőkre is, hogy az ember ne égjen ki, ne legyen hiánya semmiből, meg tudja őrizni az egészségét. Ennyi testmozgásnál már nem mindegy hogy mit és mennyit eszel. És a teljesítményen is nagyon látszik. Meg persze a katát is be kell fizetni.

Mennyibe kerül egy profi bringa?

Amit használok egy Cube AMS 100 elől hátul teleszkópos karbon fully gép 1,5-2 millió. De ezt az egyesület finanszírozza, igazából csak használatra van nálam, az ő tulajdonuk.

Ez egy használt autó ára. Hogy érhet ennyit egy bringa? Mitől olyan speciális?

Speciális alkatrészek vannak benne, minden karbonból van, így nagyon könnyű a bicikli. Országúti edzésekhez is van egy karbon bicóm, egy ilyen profi bringa kb. 6-7 kiló, a váltó elektromos rajta és wattmérővel is fel van szerelve. Persze nem ütésálló, így meg tud sérülni eséseknél, úgyhogy vigyázni kell rá.

Egy hozzád hasonló sportolónak hány bringája van?

Általában van egy országúti, egy monti meg egy cyclo-cross gép. Tehát két-három bicikli azért kell. De ez még nem minden. Kellenek pluszkerekek is különböző terepviszonyokra, országútihoz is van edző- meg versenykerék, ruházat és egyéb kellékek. Ha saccolnom kell, azt mondom, hogy egy profi sportolónak 5-6 millióba kerül a teljes felszerelés beszerzése.

Ha valaki profi akar lenni, de nincs ennyi pénze, hogyan induljon el? Ehhez tudsz valamilyen tanácsot adni? Aki például 10-11 éves srác bringás szeretne lenni, de nincs pénze felszerelésre, az mit tud tenni?

Az utánpótlás korosztályban annyit mindenképpen finanszírozni kell a szülőknek, hogy tudjon versenyezni a gyerek, amíg nem jönnek az eredmények. Ez nálam is így volt a ’90-es évek közepén-végén. A szüleim vették meg az első biciklit, amivel tudtam versenyeket nyerni. Aztán ha tehetséges a fiatal, jönnek az eredmények, akkor az egyesület látja, hogy érdemes belefektetni a pénzt, és veszik nekik a felszerelést. Meg akkor lehet összeszedni pár szponzort is. De befektetés nélkül nem lehet.

Egy ilyen profi sportolónak, aki napi 4 órát edz, hogyan kell étkeznie?

Ez már rutinszerűen jön, hogy mire van szükségem. Volt, hogy számoltam is a kalóriákat, és az alapján fel tudtam mérni, hogy mennyi táplálékra van szükség. Van, amikor elfeledkezem erről, mert másra koncentrálok. De naponta 5-6-szor szoktam rendesen enni. Ez fontos a teljesítményhez

Van, ami tiltólistás?

Kevés cukros ételt szabad enni, inkább az összetett szénhidrátok a fontosabbak. Edzés után pedig a regeneráló fehérjeturmix, gyümölcsökkel.

És az edzéseken kívül milyen bevételed van még? Versenyeken milyen gyakran indulsz el? Azok mennyit fizetnek?

Havi 3-4 versenyen azért részt veszek. Főleg maratonokon, ezek 3-5 órás versenyek, ezeken általában még mindig el tudok érni dobogós helyezéseket. Itt is van egy minimális pénzdíj, a csapat is fizet utána még. De ha például külföldi versenyre megyek, akkor a szállást és az útdíjat a csapat állja.

És a csapatnak honnan van bevétele?

Nekik szponzoroktól meg a csömöri önkormányzattól. Ők finanszírozzák a csapatot.

Kicsit beszéljünk a kezdetekről. Mik voltak az első lépések, amikor elkezdtél bringázni?

Zalaegerszegen nőttem fel, ott 15-16 évesen elmentem egy kerékpáros túrára, és a helyi egyesület felfigyelt rám, hogy az én 20 kilós kempingbiciklimmel mennyire jól bírom a tempót. Mondták, hogy érdemes lenne beiratkoznom az egyesülethez, és ők elvinnének edzésekre és versenyekre. Így kezdődött. Kezdetben Zalaegerszegen csináltunk edzéseket, volt több tag, akikkel egymást motiváltuk. Egyre több versenyre eljutottam velük, már az első évben dobogós helyezéseket értem el serdülő korosztályban.

Mikor lett egyértelmű, hogy csak biciklizésből fogsz élni?

Ez már 17-18 évesen kialakult bennem, hogy ezt akarom csinálni, Sokat néztem a tévében is, akkor még közvetítették a világkupákat is, világbajnokságot is, és ez is motivált, hogy ezt csináljam. Több példaképem is volt, ez lelkesített. Meg jöttek az eredmények is folyamatosan, sok versenyt nyertem. 18-szoros magyar bajnok vagyok, olimpiára is majdnem kijutottam, pótkerettag voltam, sérülés miatt nem jutottam ki sajnos. 2004-ben is én voltam az esélyes, 2008-ban Pekingben is, csak közbejöttek sérülések. 2004-ben a szövetség szerencsétlen döntése miatt nem jutottam ki, hiszen én szereztem meg egyedül a kvótát, ennek ellenére válogatóversenyt írtak ki. Mivel a kvótaszerzéskor feléltem a legtöbb energiámat, a válogatóversenyre már nem tudtam felkészülni, így lemaradtam az olimpiáról. 2008-ben meg ugye jött a sérülés.

Mennyien jutnak ki Magyarországról olimpiára?

Mindig csak egy kvótát sikerül megszerezni. Egy férfi, egy női. Az elmúlt olimpiákon ez volt. A 2004-es kvótát én szereztem meg, ezért nem örültem, hogy mégis válogatóversenyt írtak ki. Igazságtalan döntésnek tartottam, hogy olyan sportoló vett részt az olimpián, aki semmit nem tett hozzá a kvóta megszerzéséhez.

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a kerékpár mennyire népszerű Magyarországon, 18-szoros magyar bajnokként mégsem vagy ismert és gazdag, míg egy futballista a te szinteden sokkal többet keres. Mi az oka annak szerinted, hogy egy labdarúgó sokkal vagyonosabb, mint egy kerékpárversenyző?

Az, hogy a kerékpár mint verseny nem annyira népszerű, mint a futball. Azokat általában a tévé közvetíti, vannak szponzorok, az állam is jobban finanszírozza. A kerékpárt nem közvetíti a tévé, emiatt nincsenek szponzorok se. Meg egyébként nincs olyan eredmény se, ami kirívó lenne világszinten. Akkor több támogatást kaphatnánk.

Elég szomorúnak tűnik, hogy a hozzád hasonló ember beleteszi az életét, el is éri a céljait, az ország legjobbjává válik, ennek ellenére megélhetési gondjai lesznek, amint befejezi a sportot.

Igen, ez kicsit kiszúrás. Másik sportágat kellett volna választani. De én ezt szeretem a legjobban, még ennyi év után is élvezem. Persze vannak olyan időszakok, amikor nem annyira szeretem csinálni, minden körülmények között már nem megyek ki edzeni. Régen ez nem volt így. Persze még mindig imádom, de a régi megszállottság már megkopott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Volt más munkád is, vagy mindig csak a bicikliből éltél?

Volt, hogy szponzoroknál besegítettem, például volt egy cég, amelyik Magellan kerékpárokat gyártott - ez egy magyar kerékpár márka volt, ami mára sajnos megszűnt. Náluk voltam üzletkötő egy darabig. Ez annyit jelent, hogy kerékpárboltokba jártam bringákat eladni. De ezt is csak félmunkaidőben csináltam, amikor a cég szponzorált.

Melyik volt az első nagy eredményed, amelyre büszke vagy?

Nagyjából 20 éves korom körül, akkor nyertem a bajnokságokat, majdnem mindent megnyertem itthon. Külföldön is elég jó eredmények voltak, dobogós helyezéseket értem el külföldön is. De 30 felett is voltak jó eredmények, de igazából 20 évesen kezdődött a legeredményesebb korszakom.

És a nagyközönség számára is ismert versenyekre is beneveztél, mint a Giro vagy a Vuelta?

Az egy másik szakág, az országúti versenyzés. Én inkább mountain bike-ban értem el eredményeket. Bár sikerült belekóstolni az országúti szakágba is. Két magyar körversenyen pár évvel ezelőtt indultam a Cube Csömör csapattal, középmezőnyben végeztem. Meghatározó, élmény volt az egyhetes versenyt végigtekerni.

Nincs átfedés a kettő között?

De, most már egyre többen csinálják mind a kettőt. Meg lehet oldani, ha olyan csapata van, amelyik mind a kettőt engedi, akkor össze lehet egyeztetni. Mert a kettő kiegészíti egymást. Az országút jó gyorsaságot meg állóképességet ad, a monti meg erőt, technikát, úgyhogy azok a legjobb versenyzők, akik mind a kettőt tudják csinálni. Például Peter Sagan is mountain bike-osként kezdte, ennek is köszönheti, hogy ennyire ügyes országúton is. Most nemrég fejezödött be a Tour de Hongrie több napos körverseny, ahol összetettben legeredményesebb magyar indulók Dina Márton, Valter Atttila MTB sportból voltak. Korábban edzettem is őket a Cube Csömör csapatnál. Nemzetközileg is nagyon tehetséges fiatal sportolók, büszke vagyok rájuk. Remélem, jövőre a budapesti Giro rajtnál indulni fognak.

Érdekes, hogy az országúti verseny sokkal népszerűbb, pedig az erdei sokkal látványosabb.

Igen, hegyoldalban, erdőben megyünk, technikás terepen, gyökeres, sziklás pályákon. De az országúti sokkal nagyobb hagyományokkal rendelkezik, ezért népszerűbb is. Azt már az 1900-as évek elején is nézték. Meg az azért jobban közvetíthető, a montival a fák között megyünk. Nálunk nem is a sebesség a lényeg, hanem a pálya, ahol van mindenféle mesterséges akadály, ugrató, döntött kanyar, ezek nagyon látványosak. Persze esések is vannak szép számmal. Mondjuk országúton is sok a bukás. Igazából mind a kettő nagyon sérülésveszélyes.

Azt mondtad, hogy egy edzés 3-4 óráig tart, ez kilométerben mennyit jelent?

Egy edzés 120-130 kilométer országúton, amikor terepen csinálom meg ezt a négy órát, akkor meg 60-70 kilométer. De abban van 2-3000 méter szint, országúton meg legalább 1500-2000 méter. Leginkább a Pilisbe szoktunk menni, egy esztergomi kört. Kimegyünk Visegrádra, megkerüljük az egész Pilist egy edzés alatt. De néha felmegyünk Dobogókőre is, és onnan jövünk vissza a városba. Ez körülbelül 3,5-4 órás kör.

És mennyire voltál ismert, amikor a csúcson voltál?

Bringás körben eléggé ismert voltam, de azért ez elég szűk kör, legfeljebb 2-3000 embert mozgat meg versenyszinten. Az utca embere nem ismeri meg a legnépszerűbb biciklist sem, ha szembejön, sajnos. Ennyire azért nem népszerű a kerékpársport.

Mi az oka annak, hogy egyes sportágak nem annyira népszerűek, mint mások? Miért tud az egyik sportág kiugrani a többi közül? Azt nem mondhatjuk, hogy a hegyikerékpár nem látványos.

Szerintem leginkább attól függ, hogy éppenséggel a média mennyire kapja fel. A tévében lehet népszerűsíteni a sportokat, ott jut el több emberhez. Igazából csak azon múlik, hogy kit milyen sokan látnak. A tévében milliók látnak, de ha semmilyen felületen nem jut el az emberekhez, akkor maximum az a pár ezer fanatikus követi majd, aki eleve figyelemmel kíséri a versenyeket.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb, ha csak egyet kell megnevezni?

Mindegyikre büszke vagyok. Legutóbb a maraton országos bajnokságon 2015-ben megnyertem a hosszú távot. Talán ez az, amire a leginkább büszke vagyok. Persze a nemzetközi versenyekre vagyok a legbüszkébb, abból is van jópár.

Hogy látod a jövőt? Ha elképzeled magad 60 évesen, mit szeretnél látni? Mik a tervek a következő 20 évre?

Az edzősködésben abszolút látok fantáziát, valamint szeretném tovább népszerűsíteni ezt a sportot. Jövőre Budapestről fog indulni a Giro, az is nagy lökést fog adni a sportágnak. Nagy népszerűgének örvend majd a kerékpár emiatt, főleg az országúti része. Mountain bike-ból kellene valami hasonló, mint a Giro, valami világkupa-szerű ráférne erre a sportra.

Versenyszervezésen nem gondolkodsz?

De, most, hogy megalapítottuk ezt az egyesületet, van pár lelkes tag, akikkel beszéltük, hogy egy magyar kupát rendezhetnénk ősszel. Egy cyclo-cross kupát. Ez egy téli sport, októbertől januárig van. Rövidebb körpályán van, mint egy mountain bike verseny, vannak benne akadályok, lépcső, palánkátugrás, rövidebb futós szakaszok, meredekebb emelkedők. Kritikusabb felkészülést igényel, inkább arra találták ki, hogy az országútisok meg a montisok téli felkészülése izgalmasabb legyen, ne legyen egyhangú. Ez plusz ingert és motivációt ad a felkészülőknek. Egy ilyen versenyt szeretnénk megszervezni. De lehet, hogy nem ebben az évben kerül rá sor, hanem jövőre - meglátjuk.

És magát a sportágat hogy látod? Egyre népszerűbb lesz, vagy szerinted megragad ezen a szinten?

Sajnos ez hullámzó, azt vettem észre. Egyik évben jobban felkapják, akkor többen csatlakoznak, utána pedig lecseng és vége. Az időjárástól is függ, a nagy esőzések meg a hirtelen viharok nem tesznek jót ezeknek a szabadidő-sportágaknak, nem szívesen mozdulnak ki az emberek. Meg van ennek egy anyagi része is: a bringát is jobban megviseli az ilyen sáros idő.

Ha egy fiatalnak az a célja, hogy profi legyen, mi a fő gondolat, aminek ott kell lennie a fejében? Neked mik voltak a bevált módszerek?

Sok munkát, időt kell beleölni ebbe, nem is kérdés. Meg érdemes szakemberhez, edzőhöz fordulni, aki fel tudja készíteni szakszerűen.

Mennyi múlik a tehetségen?

50-50 százalék szerintem. A szorgalom is nagyon fontos, hiszen hiába tehetséges valaki, ha nem csinálja meg az edzéseket, akkor nem tud fejlődni. Ez így működik.

A biciklihez milyen tehetség kell? Mitől lesz valaki tehetséges?

Jobban ráérez a technikai dolgokra. Érzi a ritmusát, hogy mikor kell váltani, meg tud oldani technikai elemeket ügyességi pályákon, végig tud úgy menni, hogy gyakorlás nélkül jobban érzi, mint aki kevésbé tehetséges. A mountan bike-nál az ügyesség számít leginkább.

Mikor kerestél a legtöbbet?

A 30-as éveimben kerestem a legtöbbet, amikor eredmények is voltak, szponzorok, egyesületem is volt. Válogatott is voltam, a szövetség is támogatott. Akkor több volt a bevételem, mint most.

Ma egy magyar profi kerékpáros jól meg tud élni ezek szerint.

Igen, de ez egy nagyon szűk réteg. Meg lehet ebből élni, de ők nagyon kevesen vannak, 2-3 ember legfeljebb. De félmilliókról beszélünk kb. a kerékpárban legfeljebb ennyi van. De külföldön sem fizetik őket sokkal jobban, maximum országúton, a monti sehol nem fizet jól. Ha egy első osztályú csapatba kerülsz, ott több milliót lehet keresni. Magyarországon ez legfeljebb pár százezer.

Neked most kötelesség, munka, vagy szenvedély a bringázás? Szoktál például bringaversenyeket nézni a tévében?

Persze, folyamatosan. Szenvedély is egyben. Nem csak munkának, karriernek fogom fel. Szeretem, amit csinálok. Lehetne mást is csinálni, akár több pénzért, csak azt nem biztos, hogy szeretném.

El tudod képzelni, hogy valamikor leteszed a bringát, és elmész dolgozni valahova?

Elképzelhető, ha ebből nem lehet magasabb szintre feljutni, belekezdek valami másba, és párhuzamosan csinálom mellette. De hogy soha ne menjek ki bringázni, az számomra elképzelhetetlen. Amíg mozgok, valamilyen szinten biztosan bringázom.

Van benned egy küldetéstudat is ezzel kapcsolatban? Érzed azt, hogy át akarsz adni valamit a sportból másoknak?

Igen, abszolút. Elég sokat köszönhetek a sportnak, például az egészségemet is. Nem vagyok elhízva, jó erőben vagyok. Ez jó érzés is. Kellenek az embernek célkitűzések, akár edzés szinten is. Nekem például van még ez a pár verseny, ezért mindennap edzek.

Az egészségedre egyébként milyen hatással volt? Egy edzés során mennyi kalóriát égetsz el?

3000-4000 kalóriát szerintem mindenképp, ennyit nem is tudok enni. Ha akarnék sem tudnék elhízni. De amikor 68-ról 70 kilóra híztam, az már megérződött az emelkedőn. De mindenképpen pozitív hatással van rám a sport, keringésre, állóképességre, sosem voltam huzamosabban beteg. Megfázás alig kap el. Az ízületeim sem fájnak, pedig legalább 400 ezer km van a lábamban. Mindig feldob, ha elmegyek edzeni. Utána jobban érzem magamat. Nagyon hiányozna, ha nem mennék el edzeni, például esőben, amikor nem tudok kimenni, érzem is magamon. Nem tudok úgy gondolkodni, nem vagyok annyira friss.

És mit tudsz ajánlani egy olyan embernek, aki napi 8 órát dolgozik, emiatt nem tud 4 órákat edzeni naponta? Hogyan vigye be az életébe a sportot, ha például gyerek is van, család is van?

Ott jobban oda kell figyelni a táplálkozásra is, és jobban be kell osztani az időt. Érdemes a munka előtt megcsinálni az edzést, nem fáradtan, munka után, amikor a családdal is foglalkozni kellene. Vagy akinek kötetlen a munkaideje, napközben ki tud menni két órára, az is jó megoldás. Meg kell hozzá a család támogatása persze, csak úgy lehet. De a folyamatos, rendszeres mozgás mindenképpen kell, ha kevés, akkor is.

Te autózol is, bringázol is. Mit gondolsz a városi kerékpárosokról, akik a belső sávban közlekednek, és átvágnak a piroson?

Összességében örülök annak, hogy egyre több a biciklis. Kevesebb autó, kisebb légszennyezettség, meg szerintem gyorsabban el is lehet jutni A pontból B pontba. Én is szoktam közlekedésre használni a bringát. De még egyszer mondom, amit mi az erdőben csinálunk, annak nem sok köze van ahhoz, amit a városban biciklizésnek neveznek.

De te olyan sebességgel mész a városban is, mint egy autó, nem? Mekkora az átlagsebességed közúton?

Álltalában 30 felett szokott lenni, de lejtőn akár 70-80 körül lehet felgyorsulni, például Dobogókőről lefelé. Erdőben nem jellemző a nagyobb sebesség, ott maximum 50-60. Az veszélyes is, ha megdob egy kő vagy fadarab, nagyon csúnyán le lehet sérülni.

Mi volt a legnagyobb sérülésed a pályafutásod alatt?

Vállficam és kulcscsonttörés esés után, előbbiből például 3 vagy 4 is volt. De olyan is volt, hogy álló helyzetben eldőltem, és kiment a vállam. Nem is kell hozzá nagy sebesség, elég egy szerencsétlen esés, és megvan a nagy sérülés. Nem csak a sebességen múlik.

Ha most lennél 15 éves, ugyanezt a pályát választanád? Megérte?

Erre nehéz válaszolni. Valamilyen szempontból megérte, mert szeretem csinálni, meg jó dolog, de anyagilag nem biztos, hogy jól jártam. Több olyan sportág van, amiből sokkal jobban meg lehet élni edzőként és sportolóként is. De azt a sportszeretet meg élvezetet, amit adott, azt nem biztos, hogy más sportágban is megkaptam volna.

Címlapkék: Buruczki Szilárd.

Címkék:
hrcentrum, kerékpár, bicikli, sport, sportolás, megélhetés, bringa, táplálékkiegészítő, élsport, női autó, nemzetközi labdarúgó szövetség, testnevelési egyetem,