9 °C Budapest

Egyetemistáktól várja a jegybank a megoldást

2017. január 16. 13:01

Az MNB négy közgazdasági felsőoktatási intézménnyel közösen "Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" címmel pályázatot hirdet a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében a résztvevő egyetemek hallgatóinak.

A Magyar Nemzet Bank (MNB) kiemelt célja a pénzügyi fogyasztóvédelem további erősítése, ezáltal a pénzügyi tudatosság és kultúra fejlesztése. A hazai pénzügyi szemléletformálás előmozdítása érdekében a jegybank négy vezető hazai közgazdasági felsőoktatási intézménnyel (Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Miskolci Egyetem, valamint a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem) közösen egyetemi hallgatói pályázatot ír ki - írja közleményében az MNB.

A "Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" pályázat keretében a kiírók arra kérik fel az érintett egyetemek hallgatóit, hogy 

az előzetesen megadott témakörökhöz kapcsolódóan olyan átgondolt, piackutatáson alapuló, kreatív koncepciót dolgozzanak ki, amelynek felhasználásával széleskörűen, költséghatékonyan érhetők el a pénzügyi fogyasztók.

A jelentkezők négy témakörből választhatnak: Felelős hitelfelvétel; Tudatos bankváltás/tudatos bankszámlaválasztás; Értékpapírszámla-lekérdező Alkalmazás (ÉSZLA) népszerűsítése; illetve Befektetési alapok - Ingatlanalap.

A pályázatok kapcsán fontos szempont többek közt, hogy megvalósításával a fogyasztók széles köre váljék elérhetővé, hogy a kidolgozott javaslat újszerű, érdekfeszítő legyen, és valós piackutatási adatokon alapuljon. A pályázat kapcsán további részletes információk az MNB honlapján olvashatók.

Az elbírálást követően a legjobb 5 pályázati munka készítői lehetőséget kapnak, hogy személyesen, prezentáció keretében is bemutassák ötletüket. Ezt követően egy szakmai zsűri választja ki az első három helyezettet. A nyertes pályázókat az MNB pénzjutalomban részesíti (az első helyezettnek 500 ezer forint jár), majd ezt követően megvizsgálja a leadott koncepció tényleges megvalósíthatóságának lehetőségét, és azt, hogy az beilleszthető-e a jegybank fogyasztóvédelmi tevékenységébe.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A "Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" pályázat újszerű kísérlet az MNB részéről, hogy a fiatal generációt is bevonja - azok ötleteivel, kezdeményezéseivel - a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztési stratégiájába. Amennyiben a kezdeményezés sikeresnek bizonyul, várható annak országos szintű kiterjesztése is.

Címlapkép: GettyImages

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm