13 °C Budapest

Eddig jelentkezhetsz idén egyetemre, főiskolára

MTI
2014. január 8. 08:33

Idén február 15-ig jelentkezhetnek a diákok a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a felvételizők legfeljebb öt helyet jelölhetnek meg. Az online felvételi tájékoztató január végéig várhatóan frissül.

Az Oktatási Hivatal és az Educatio Nonprofit kft. korábbi tájékoztatása szerint az eljárás alapdíja nem változik: továbbra is 9 ezer forint, amelyért három jelentkezési hely jelölhető meg. Ezen felül további két helyet lehet megjelölni, amelyekért egyenként 2 ezer forint kiegészítő díjat kell fizetni a jelentkezéskor. Egy jelentkezési helynek számít ugyanazon intézmény ugyanazon szakának mindkét finanszírozási formájának megjelölése. Ezt az sem befolyásolja, hogy ezeket két külön sorban kell feltüntetni jelentkezéskor.

A meghirdetéseket, az aktuális szabályokat, a pontszámítási módszereket és egyéb, az érvényes jelentkezéshez szükséges tudnivalókat tartalmazó Felsőoktatási felvételi tájékoztatót idén kizárólag online formában tették közzé a www.felvi.hu portálon. A felvételizők innen megtudhatnak minden hivatalos információt a felsőoktatási felvételi eljárással kapcsolatban, és az intézmények által meghirdetett képzésekről is ezen a honlapon olvashatnak. Az online Tájékoztató január végéig várhatóan frissül a hivatalos kiegészítéssel, amely tartalmazza a megjelenés után történt esetleges változásokat. A jelentkezés benyújtása előtt tehát elengedhetetlen a kiegészítés során módosított információkat is átnézni, hiszen hatással lehetnek a korábban kialakított felvételi stratégiára - hívták fel a figyelmet.

A felvételizők február 15-ig nyújthatják be jelentkezésüket elsősorban az e-felvételi rendszerén keresztül, ami szintén a www.felvi.hu oldalon érhető el. Az e-felvételivel egyszerűen és gyorsan adható be a jelentkezés, a szükséges dokumentumok csatolása egyszerűbb, és a rendszer automatikusan szűri az informatikailag értelmezhető hibákat. A felületen az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az űrlapok kitöltése bármikor folytatható. A végleges jelentkezéseket legkésőbb 2014. február 15. éjfélig kell rögzíteni, majd február 23-ig hitelesíteni.

Akiknek nem áll módjukban elektronikusan jelentkezni, a jelentkezési lapokat beszerezhetik az Educatio Nonprofit Kft., illetve az Oktatási Hivatal ügyfélszolgálatán.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem