Ebben sem támogatják dolgozóikat a magyar cégek: pedig az egészségük múlik rajta

2019. március 15. 19:03

Bár a munkavállalók fele rendszeresen sportol, ez nem a munkahelyük érdeme. A munkáltatók 74 százaléka semmilyen módon nem támogatja alkalmazottainak testmozgását, és csak 31 százalékuknak van lehetősége a munkahelyén, vagy annak közelében sportolni - derül ki egy friss, reprezentatív kutatás adataiból.

A tavalyi kutatását megismételve, a munkavállalók sportolási szokásairól készített felmérést több mint 1000 fő megkérdezésével a Profession.hu. Az eredmények bizonyos szempontból jobb képet mutatnak: a válaszadók 52 százaléka rendszeresen mozog, sőt, a tavalyi felméréshez képest nőtt (47 százalékról 50 százalékra) azoknak a száma, akik akár heti két-három alkalommal is időt tudnak szakítani arra, hogy elmenjenek edzeni. A 6 órás részmunkaidőben dolgozók még ennél is elszántabbak: 34 százalékuk heti négyszer sportol. Az edzőtermek leggyakoribb vendégei azonban a vállalkozók: toronymagasan köztük a legmagasabb az aránya azoknak, akik akár heti hétszer, vagy annál is többször mozognak. A válaszadók nagy része inkább este edz (65 százalék), a szabadúszók, részmunkaidőben dolgozók közül azonban sokan választják a reggeli, nap közbeni sportolást is.

Kevesebbet nassolunk

A tavalyi 24 százalékhoz képest idén már csak a válaszadók 21 százaléka állította, hogy a mozgás segít neki a munka utáni ellazulásban - pedig a sport kiváló feszültségoldó. Rövid sétát is csak 15 százalékuk tesz, ha felbosszantják a munkahelyén. Meglepően alacsony, csupán 7 százalék a 4 órás részmunkaidőben dolgozók között azoknak aránya, akik a problémákat sportolással orvosolják. A válaszadók többsége ilyen helyzetekben inkább kávézva (a válaszadók 28 százaléka) vagy dohányozva (20 százalék) kapcsolódik ki. A szabadúszók ebben élen járnak, 44 százalékuk próbálja koffeinnel nyugtatni magát, de a fő- és mellékállásban dolgozóknak is megközelítőleg 30 százaléka így lazít. Egészségesebb és tudatosabb gondolkodás felé mutat azonban, hogy míg tavaly a megkérdezettek 19 százaléka vallotta, hogy feszült helyzetekben nassolni kezd, idénre ez az arány lecsökkent 13 százalékra. 

A munkáltató nem segít

A munkáltatók hozzáállása sajnos nem javult az előző évhez képest. A felmérésben részt vevők 74 százaléka szerint a munkahelye semmilyen módon nem járul hozzá a testmozgásához, és csupán 31 százalékuknak van a munkahelyén, vagy annak közelében lehetősége sportolni. 25 százalékukat pedig a munkája kifejezetten akadályozza a sportolásban. Közülük sokan olyanok, akiknek volt már valamilyen betegsége, ami a munkával járó feszültségek miatt alakult ki. Ők általában váltottak is már munkahelyet ilyen okokra visszavezethetően. Talán a változás jele azonban, hogy a munkahelyek 55 százalékán van lehetőség zuhanyzásra, ami motiváló lehet egy munka előtti frissítő reggeli kocogásra.

Az eredményekből az látszik, hogy a munkáltatók nem különösebben veszik ki a részüket munkavállalóik sportéletéből. Pedig, ha ezt megtennék, talán többen indulnának az edzőterem felé a kávéautomata helyett. Ez munkáltatói szempontból azért is fontos lenne, mert ahogyan az a Profession.hu korábbi kutatásából kiderült, a feszültségekkel teli munkahelyekről menekülnek az alkalmazottak: tíz munkavállalóból három mondott már fel a stresszes környezet miatt. A stresszoldás leghatékonyabb és legegészségesebb formája pedig a testmozgás. A sport támogatása egyébként kiváló eszköz a munkáltatói márka építésére is, és ez egy egyszerű szemléletváltással beépíthető a céges kultúrába.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 30. szombat
Zalán
13. hét
Március 30.
A Föld órája
Március 30.
Nagyszombat
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm