6 °C Budapest

Ebben a pesti iskolában tanulnak a keresztyén elit gyermekei: mérnökök, orvosok lesznek

2019. március 3. 17:42

Ezek a voltak 2019 9. hetének legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb cikkei a Pénzcentrumon. A teljes írás elolvasásához kattints a címekre, illetve a képes ajánlókra.

Ebbe a pesti iskolába járatja gyerekeit a keresztyén elit: orvosok, mérnökök lesznek

Hiába születnek bele az internet világába a mai gyerekek, a kritikus gondolkodásra és forráskezelésre bizony őket is meg kell tanítania valakinek. "A diákok fejében ugyanis még nincs meg az a váz, amire ilyen közegben segítség nélkül tudnának támaszkodni. Ennek a kialakítása a tanárok múlhatatlan feladata" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Gadóné Kézdy Edit, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója. A pedagógussal beszélgettünk az elit intézményi lét pozitív és negatív oldaláról; a diákokat nem egyszer betegségbe hajszoló, önmagukkal szembeni elvárásairól; a digitalizáció nehézségeiről; a magyar oktatási rendszer hiányosságairól, a be nem teljesült ígéreteiről, de pozitívumairól is.

Itt a lista: ezen a pár településen van értelme igényelni a falusi CSOK-ot

Múlt héten jelentette be a kormány, hogy hamarosan érkezik a falusi CSOK. A támogatás az 5000 fő alatti településeken lesz igényelhető, ahol a népesség 2003 óta az országos átlagot meghaladó mértékben csökkent. Korábban már összefoglaltuk, hogy mely településeken lesz igényelhető, a kérdés csak az, hogy van-e értelme ezen helyeken igénybe venni azt. Mi most összegyűjtöttük, hogy mely falvak azok, ahol hatása lehet a falusi CSOK-nak.

Fájni fog a tavasz azoknak, akik kertes házban laknak: jönnek a gigabírságok

Immár 12 megyében van érvényben tűzgyújtási tilalom Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy ezeken a helyeken senki nem gyújthat semmilyen indokkal tüzet. Aki mégis megteszi, és elkapják, nagyon durva, akár milliós bírságra is számíthat.

NAV-ellenőrök lepik el az országot: ezt ellenőrzik majd

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idei ellenőrzési terve, ez alapján kiemelten ellenőrzik az internetes kereskedelmet, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmet, az alkalmazottak bejelentését, a vám- és jövedéki szabályok betartását és az online számlaadat-szolgáltatást

Sötét jövőkép: magyarok millióinak munkája szűnhet meg pár éven belül

Eddig még nem látott mértékű változás zajlik le hamarosan a munkaerőpiacon, amelyre az egyetemek egyáltalán nem készítik fel a jövő munkavállalóit - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Lukács Zsolt. A Telkes Consulting Kft. ügyvezetője úgy véli, hogy az egyetemi képzések világszinten elszakadtak a munkaerőpiaci követelményektől, de a magyar diákoknak számtalan egyéb tekintetben is lemaradásuk van. Ez hatalmas probléma, hiszen a technológiai fejlődés olyan szintű szociológiai változást okoz majd, amelyre a legkevésbé sem vagyunk felkészülve. A szakadék az egyetemi képzések és a munkaerőpiac között eközben egyre nő.

Ezt rontja el a legtöbb magyar: ilyen egyszerűen ürülhet ki a családi kassza

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az, hogy hogyan spórolhatunk a legtöbbet és milyen módon kezeljük a megtakarításainkat, sokszor bonyolult feladatnak bizonyul. Pont ezért készítettünk egy lépésről-lépésre útmutatót, amivel sikerre viheted rövid- és hosszú távú céljaid.

Szénné keresheted magad, ha kiadod a lakásod egyik szobáját: itt a matek

Amikor rákeresünk valamire a Google-ben, a keresőmotor már az első karakterek begépelése után megpróbálja kitalálni, hogy tulajdonképpen mire is vagyunk kíváncsiak, és javaslatokat mutat meg nekünk. Mivel folyamatosan változnak a kereséséi javaslatok, ugyanarra a kérdésre pár nappal később teljesen mást fogunk látni a keresőmező alatt. Ma annak jártunk utána, "mennyiért?" és rengeteg érdekes, sok embert izgató kérdésre találtuk meg a választ.

Több mint 1 millió magyar hitelét mondhatják fel: rezeg a léc, kilakoltatás várhat rájuk

A BISZ adatai szerint a tavalyi év végén 1,426 millió volt a mulasztásos hitelszerződések száma. Ez a szám, bár javuló tendenciát mutat, még mindig igencsak magas. Ráadásul sokan nincsenek tisztában vele, mi vár rájuk, ha nem fizetik tovább a törlesztőrészleteket. Előre szólunk, ilyen esetekben a végeredmény nem túl szép.

Online bevásárlás: mutatjuk, mi az, amit ne rendelj a Tescóból, Auchanból, CBA-ból

A Pénzcentrum legújabb tesztjében az online házhozszállítást próbáltuk ki: 5 különböző helyről rendeltük meg ugyanazokat a tételeket. Kíváncsiak voltunk a szolgáltatás színvonalára, a kiszállítás költségeire, ahogy arra is, vajon milyen minőségű árukat hoznak ki a futárok. Cikkünkből az is kiderül, mi az, amit nem érdemes rendeni, hanem mindig személyesen vedd meg a boltban.

Fix tranzitútvonalon viszik külföldre a magyar melósokat: luxusfizetés várja őket

Nem csak a kinti melósok élnek jól a külföldi munkájukból, hanem a hazai fuvarosok is: százával kínálják a kisbuszos ki, illetve hazautazásokat a magyar cégek. A kintiek azt mondják, ez kényelmesebb, mint vonatozni, vagy saját kocsival jöni, a vállalkozók pedig kihasználják a honvágyat. Piaca van a dolognak, hiszen több százezer magyar él, és dolgozik külföldön.

További érdekes írások:

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem