Ebben a megyében mindenki találhat munkát: a számok nem hazudnak

MTI2020. január 26. 12:00

Az álláskeresők száma 2019. decemberében 2,9 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest; a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a decemberi zárónapon 234 900 álláskereső szerepelt. Az NFSZ a honlapján közölte: 2019. decemberében a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,1 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,5 százalék. A legalacsonyabb értékkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Tavaly decemberben 38 600 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 9,8 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 9,8 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 8,2 százaléka, 19 200 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében tartották nyilván, de Somogy és Baranya megyében is jelentős volt a számuk.

Az álláskeresők 28 százaléka, 65 800 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 0,7 százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A tavalyi év utolsó hónapjában 31 700 volt a 25 év alatti és 60 400 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 13,5, illetve 25,7 százalékot tett ki. Az NFSZ adatai szerint 2019. decemberében 130 900 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 53 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,3 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 24 200 új betölthető álláshelyet jelentettek be tavaly decemberben, ezek 46,9 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 11 300 volt, amelynek 68,8 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Tavaly decemberben 89 900 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 55 700 betöltetlen maradt. 

A 2019-es év utolsó hónapjában 188 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártását és a személybiztonsági tevékenységet, területileg pedig Zala megyét és Budapestet érintették.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,5 százalékos volt a 2019. szeptember-novemberi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 163 300-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,1 százalékponttal volt alacsonyabb.

Címkék:
hrcentrum, közmunka, munka, foglalkoztatás, állás, statisztika, alkalmazott, dolgozó, munkás, álláskereső, csoportos létszámleépítés,