Ebbe a suliba járatja gyerekeit a vidéki elit: nem mindennapi a tanterv

HelloVidék2019. június 21. 08:15

Új szintre lépett az élményközpontú tanulás Nyíregyházán, február óta működik az úgynevezett MTMI Élményközpont a belvárosban. A mintegy 570 millió forintból kialakított intézményben termeszéttudományos, műszaki, informatika és matematika órákon vehetnek részt az iskolás diákok. A program célja, hogy a tanulók ne akadályként tekintsenek a természettudományokra, hanem kihívásként, valamint izgalmas, új ismereteket lássanak bennük - számolt be a HelloVidék.

A projektben három konzorciumi partner vett részt, Nyíregyháza város, a Nyíregyházi Egyetem, illetve a civil szféra képviseletében egy alapítvány. Az elmúlt években tapasztalható volt, hogy a természettudományi tárgyak sem az általános, sem pedig a középiskolások körében nem a legnépszerűbb, ha továbbtanulásra vagy pályaválasztásról van szó.

Az élményközpont szerepe, hogy segítse a köznevelésben folyó természettudományos oktatást és rávilágítsanak ezeknek a tantárgyaknak a szebbik oldalára is, közölte Tumpek András projektvezető a portállal. Elég széles korosztályt próbálnak megszólítani, egészen az általános iskolásoktól kezdve a huszonötévesekig tart. Bár az intézmény a város fenntartásában van, a szakmai munkát a Nyíregyházi Egyetem végzi.

Ha többet akarsz megtudni a suliról, olvasd el a HelloVidék cikkét! <---KATT!

Címkék:
hrcentrum, egyetem, iskola, nyíregyháza,