Durva határt közelít a nettó átlagkereset: itt vannak a konkrét számok

2017. augusztus 22. 21:00

2017. júniusban a bruttó átlagkereset 297 300 forint volt, 14,4%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január-júniusban a bruttó átlagkereset 290 300 forint volt. Az év első hat hónapjában a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,5%-kal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25%-os emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő kereset-rendezések voltak hatással.

2017. júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 297 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 197 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 205 500 forintra becsülhető. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest - írja közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KATTINTS! Itt az igazság: na ezért nem keresel annyit, mint az átlag

2017. január és június a között időben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 290 300 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (574 100 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (179 800 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 108 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9000, illetve 8500 forint. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 193 100 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 201 000 forintra becsülhető.

A bruttó és a nettó átlagkereset azonos mértékben, 12,5%-kal nőtt egy év alatt. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,3%-os növekedése mellett a reálkereset 10,0%-kal emelkedett. A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkereseteknél némileg nagyobb mértékben, 12,6%-kal nőttek. A munkajövedelem 12,2%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem