16 °C Budapest

Dupla bért kérnek a szakszervezetek: aki ügyfelekkel foglalkozik, az életét kockáztatja

2020. április 2. 08:30

Dupla bért kér a szakszervezet az egészségügyi dolgozóknak és a közszolgának. Az elnök szerint ugyanis jelen helyzetben mindenki, aki ügyfelekkel foglalkozik, az életét kockáztatja.

Dupla bért kér az egészségügyi és közszférában dolgozóknak a szakszervezet. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta, hogy a köztisztviselőket, a közalkalmazottakat és a közszolgákat képviselő szervezetnek több követelése is van: a közigazgatási ügyelet biztosítását és négy hét igazgatási szünetet, valamint dupla bért javasolnak a dolgozóknak - sorolta az ATV reggeli műsorában az elnök.

Nagyjából 5-600 ezer a humán közszolgáltatásban dolgozók létszáma, csak a szociális ágazatban 94 ezer ember van. Boros Péterné kijelentette, őket sem lehet kihagyni abból a felsorolásból, amiben az egészségügyi dolgozók szerepelnek.

A dupla fizetés társadalmi szolidaritásból fakadó követelés, aki közvetlen kontaktál emberekkel, az az életét kockáztatja, ezért jár szerinte az emelt bér. A veszélyek miatt sokan otthagyják a szakmát

- ezt kellene most megelőzni.

Az igazgatási szünet kapcsán az elnök elmondta, hogy ügyeleti szolgálattal valósulhat meg, a munkaügyekkel foglalkozó kollégák például leterheltek a mostani helyzetben is.

Elképzelhető, hogy a közigazgatásban is tudnának otthonról dolgozni az emberek, csak kellene a vezetők részéről hajlandóság erre. Az önkormányzati köztisztviselők vannak legközelebb a lakossághoz, Boros Péterné ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
mindenki, aki ügyfelekkel foglalkozik, az életét kockáztatja.

Mivel online térbe kerül minden, ezért készülnek arra, hogy ezeket a felületeket hogyan tudják esetleges tiltakozásra felhasználni a jövőben.

(A borítókép illusztráció. A fotót készítette: MTI Fotó - Kovács Tamás)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm