14 °C Budapest

Domborodhat a magyar dolgozók zsebe év végén: egyre több cég jár el így

2019. december 11. 16:29

Számos vállalat ismerte fel, hogy a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben csak az a cég tud hosszabb távon is versenyben maradni, üzleti sikereket elérni, amely aktívan tesz azért, hogy a munkavállalók azt érezzék, hogy fontosak a cégnek. Egyre inkább felértékelődnek a jutalmak és más extra elismerések. Az év végi bónusz az egyik ilyen eszköz a dolgozói elkötelezettség növelésére, de számos egyéb módszerrel is honorálhatják a cégek az egész éves munkát.

(...) több ezer munkavállaló és számos partner példáján keresztül tapasztaljuk, hogy az év végi extra juttatás valamilyen formája széles körben alkalmazott és évről évre elterjedtebb gyakorlat Magyarországon. Közel 700 partnervállalatunknál a rajtunk keresztül foglalkoztatott fizikai dolgozók 60-70 százaléka részesül valamilyen év végi extra juttatásban

 - mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.

Tárgyi és pénzbeli jutalmak

A szakértő szerint eltérő jutalmazási módszer lehet eredményes a különböző dolgozói csoportok számára. A szakember szerint manapság mind a fehérgalléros, mind a kékgalléros dolgozók esetében a készpénz az elsőszámú juttatási forma, amely felváltotta a korábban széles körben alkalmazott cafetériát. A legjellemzőbb, hogy "pulykapénz" gyanánt 13. havi bért vagy azzal közel azonos mértékű pénzjutalmat adnak - sokszor teljesítmény alapon, egy konkrét eredmény elérését jutalmazva - a kollégáknak. A fizikai állományban dolgozók gyakran vásárlási utalványt vagy tárgyi juttatást kapnak, ez utóbbi esetben például kisebb-nagyobb értékű elektronikai vagy háztartási eszközt.

Év végi céges buli

A szokásos év végi rendezvény is tekinthető egyfajta juttatásnak és a csapatmorált is növelheti. Éppen ezért érdemes jól átgondolni a rendezvény helyszínét, jellegét, hogy az évet szimbolikusan lezáró esemény illeszkedjen a céges kultúrába és a kollégák elvárásaihoz egyaránt. "Egy kisebb cégnél egy kötetlen vacsora egy kellemes étteremben ideális választás lehet, míg multinacionális vállalatoknál, ahol sokféle életkorú, hátterű ember dolgozik együtt, köztük számos Y generációs fiatal, nagyszabású karácsonyi buli szervezése a gyakoribb.

Természetesen nem csak ez a két opció létezik, egyik partnerünknél például megszavazták, hogy laser tag párbajjal zárták az óévet, de olyan csapatról is tudunk, akik közös korcsolyázást szerveztek. Évről-évre azt látjuk, hogy egyre több az ötlet, a kreativitás a karácsonyi rendezvények kapcsán, talán azért is, mert az év végi buli is egyre mélyebben részévé válik a dolgozói elkötelezettség növelését célzó intézkedéseknek. Az viszont közös pont és íratlan szabály, hogy a vállalat állja a karácsonyi buli költségeit." - foglalta össze a szakember.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az évzáró rendezvények teret adhatnak az extra jutalmazásoknak, dicséreteknek is. Különböző szimbolikus jutalmakkal lehet honorálni, ha valaki teljesítménybeli mérföldkőhöz ért - például külföldi kiküldetésben sikereket ért el, esetleg előléptették - vagy már régóta lojális a céghez. "Az ilyen gesztusokhoz gyakran pénzbeli juttatás is társul, de ne becsüljük alá egy nyilvános köszönetnyilvánítás, a dicséret eszmei értékét sem. Így egyrészt felhívhatjuk a figyelmet valakinek a kiemelkedő teljesítményére olyanok előtt is, akikkel nem dolgozik közvetlenül egy csapatban. Az elismerés mindenkinek jól esik és példát mutathat mások számára is, ha nagy nyilvánosság előtt kiemelik az erre érdemes kollégákat. Sok kutatás bebizonyította, és én is maximálisan egyetértek azzal, hogy nem elegendő kizárólag pénzbeli juttatással honorálni a teljesítményt. A személyes megbecsülésnek, elismerésnek legalább ugyanolyan komoly megtartó ereje van, mint az anyagi ösztönzőknek." - összegezte Juhász Csongor.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm