6 °C Budapest

Diploma nélkül bukhatják az állásukat a behajtók

2017. március 22. 10:00

Közeleg a határidő azoknak a végrehajtóknak, akiknek nincs még jogi diplomájuk, és a törvény szerint 2022-ig meg kell szerezniük.  2017. december 31-e után ugyanis nem dolgozhat Magyarországon olyan végrehajtó, aki nem végezte el a jogi egyetemet, vagy legalábbis nem kezdte meg felsőfokú tanulmányait - írja a Magyar Idők.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak elmondta: a 170 végrehajtóból álló hivatásrend négy részre osztható. Az egyik csoportot azok alkotják, akik korábban már megszerezték a jogi diplomát, számuk az év elején ötven körül mozgott.

A másik halmazba azok tartoznak, akiknek van valamilyen más felsőfokú, főiskolai végzettségük, ez az 55-60 végrehajtó már megkezdte jogi tanulmányait, vagy idén juthat be az egyetemre. 

Körülbelül negyvenen nyugdíj előtt állnak, nekik nem kell beiratkozniuk, a jogszabály szerint a végrehajtóknak a diplomát 2022-ig kellene megszerezniük, és az érintett személyek addigra elérik a nyugdíjkorhatárt. A végrehajtói megbízatás pedig a 65. év elérésekor megszűnik.

A fennmaradó 25-30 végrehajtónak viszont ez az év jelenti az utolsó lehetőséget. Nekik emelt szintű érettségit vagy felsőoktatási szakmai felvételi vizsgát kell tenniük - mondta a kar elnöke. Megjegyezte: ha valaki nem tudja igazolni, hogy december 31-ig elvégezte a jogi egyetemet, vagy legalább azt, hogy fennáll a hallgatói jogviszonya, annak megszűnik végrehajtói megbízatása.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm